Lemond Jeff Bezos

2021. február 03. 07:12

Többet szeretne a Washington Posttal és űrvállalatával foglalkozni.

2021. február 03. 07:12
null

Még az idén lemond Jeff Bezos az általa alapított Amazon internetes kiskereskedelmi vállalat éléről, utódja  Andy Jassy, az Amazon internetes szolgáltatásáért felelős Amazon Web Services (AWS) vezetője lesz – jelentették be a vállalat részéről helyi idő szerint kedden. A tájékoztatás során nem jelöltek meg pontos dátumot, ám azt közölték, Jassy ősszel veszi át Bezos helyét, aki az igazgatótanács elnöke lesz. Lemondását bejelentő közleményében Bezos a döntést azzal indokolta, hogy úgy látja, a cég most van a csúcson, így ez az időszak megfelelő az átszervezésekre.

A közlemény kiemeli, hogy az Amazon már 1,3 millió embert foglalkoztat, több százmillió vásárlója van, és a világ egyik legsikeresebb cégének számít. A hírt az Amazon negyedéves pénzügyi beszámolójával együtt hozták nyilvánosságra. Bezos 1994-ben alapította az Amazont, a vállalat értéke pedig azóta elérte az 1,5 billió dollárt.

A Forbes magazin szerint 2020. március elejétől április végéig – tehát a koronavírus-járvány kitörését követően – az Amazon további 175 ezer embert vett fel, jóllehet a céget több bírálat érte amiatt, ahogy a munkavállalóival bánik. Októberben munkavállalók százai vonultak az alapító Beverly Hills-i luxusvillája elé, hogy béremelést, jobb munkakörülményeket, ingyenes egészségügyi ellátást és gyermekfelügyeletet követeljenek. Bezos tulajdonában van egyebek közt a The Washington Post című amerikai lap, és ő alapította a Blue Origin nevű űrvállalatot is. Keddi közleményében az üzletember leszögezte, hogy a cégen belüli átalakításokat követően több időt szeretne szentelni e kettőnek.

(MTI, nyitókép: Mandel Ngan / AFP)

Összesen 60 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tót Ottó
2021. február 03. 17:05
Most majd még több ideje lesz kártékony dolgokra.Szaporodik a nyugdíjas multimilliárdos "filantrópok" tábora akik a világ megmentésén(Istenné váláson) dolgozgatnak."Visszavonulásról" szó sincs.Szuper.
Friedrich Ferdinand von Beust
2021. február 03. 14:10
Ez már az a náci aki korlátozza az alternatív közösségi hálózatokhoz történő hozzáférést vagy csak az utódja az?
Mr. Sarah Kaufmann
2021. február 03. 14:07
Nálunk is nagy szükség volna az Amazonra és a kereskedelmi, szervezési tapasztalatukra, biztos, hogy sokkal jobban csinálnák, mint a kis magyar cégek, ég a rendkívül ellenséges és nekik nem kedvező pályán is. Orbán Viktor helyében adnék Bezosnak egy csomó kedvezményt, csak jöjjön már!
duzur
2021. február 03. 10:19
Engem csak az a fontos kérdés foglalkoztat, hogy miért nincs egy rendes frizurája ? Nem ismerik náluk a hajbeültetést ? A helyében én már ugy néznék ki mint Brad Pitt vagy valaki hasonló. Tudom persze, hogy igy is akadt nö neki. Biztos dollárokkal takarja le a fejét az ágyban...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!