Kim Dzsong Un meglátogatta apja mauzóleumát

2020. december 17. 07:17

Kim Dzsong Il 2011-ben, kilenc évvel ezelőtt halt meg.

2020. december 17. 07:17
null

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető meglátogatta édesapja, Kim Dzsong Il mauzóleumát, hogy lerója kegyeletét előtte halála évfordulóján – jelentette az észak-koreai állami média csütörtökön.

A Yonhap dél-koreai hírügynökség megjegyzi, hogy nem tudni pontosan, hogy mikor történt a látogatás, de a KCNA észak-koreai állami hírügynökség általában egy nappal később ad hírt a diktátor tevékenységéről. Kim Dzsong Il 2011-ben, kilenc évvel ezelőtt halt meg. „A teremben, ahol Kim Dzsong Il nyugszik, a legfőbb vezető mélyen meghajolt, leróva mély kegyeletét előtte, amiért egész életét forró szeretettel és elhivatottsággal az országnak és népének áldozta forradalmi élete utolsó pillanatáig” – írja a KCNA.

Kim Dzsong Unt nagy hatalmú testvére, Kim Jo Dzsong, helyettese, Csong Rjong He és a Legfőbb Népi Gyűlés elnöke, Ri Pjonh Csol kísérte el. Az állami hírügynökség szerint megfogadták, hogy megóvják Kim eszméit, és „teljesítik nehéz kötelességüket a szocialista úgy újabb győzelméért vívott szent küzdelemben a Legfőbb Vezető irányítása alatt”.

Kim Dzsong Il bebalzsamozott földi maradványai a Kumszuszan Nap Palotában nyugszanak, ahol a kommunista diktatúrát megalapító Kim Ir Szen teste is található. A Kumszuszan Kim Ir Szen 1994-es haláláig hivatalos elnöki rezidencia volt, majd halála után fia, Kim Dzsong Il mauzóleummá alakíttatta.

(MTI)

(A kép egy 2013-as látogatás során készült.)

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Derek Zoolander
2020. december 17. 10:25
A cikket olvasva jut eszembe, hogy ez a "valósághajlítás", mikor nyilvánvaló hazugságot állítanak be úgy mintha az lenne az igazság, nem újkeletű dolog. A valóság előbb-utóbb úgyis pofánb.ssza az embert.
Nemaztmondták Feri!
2020. december 17. 10:11
"Kim is nekem ez az alak?"
pemete jakab
2020. december 17. 08:49
"Kim Dzsong Un észak-koreai vezető meglátogatta édesapja, Kim Dzsong Il mauzóleumát" Viktorkának is lehetne egy szép mauzóleuma. Csak a nyomorult nem akar beköltözni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!