Tizenöt év börtönt kockáztat Salvini

2020. szeptember 24. 19:23

Egy lehallgatott beszélgetés szerint az ügyészség politikai okokból volt kénytelen támadni a volt olasz belügyminisztert.

2020. szeptember 24. 19:23
null

Tagadta, hogy bűncselekményt követett volna el a Gregoretti katonai hajóval tavaly nyáron érkezett migránscsoport feltartóztatásával Matteo Salvini volt olasz belügyminiszter abban a dokumentumban, amelyet csütörtökön nyújtottak be az ügyet tárgyaló bíróságnak. A több mint ötvenoldalas dokumentumot a Liga párt vezetőjének ügyvédei nyújtották be a szicíliai Catania bíróságán, majd nyilvánosságra is hozták az október 3-án kezdődő tárgyalás előtt.

Salvini elutasítja a vádat, miszerint bűncselekményt követett el,

egyebek között azzal, hogy túszul ejtette a csoport tagjait, amiért tizenöt évig terjedő börtönt kockáztat. A politikus mentelmi jogát februárban vonták meg, de mivel volt kormánytagról van szó, az úgynevezett miniszteri bíróság testülete előtt lesz a tárgyalás. A helyszín azért Catania, mivel az eljárást a szicíliai ügyészség indította.

A védekezési iratban a Liga és az Öt Csillag Mozgalom (M5S) volt közös kormányának belügyminisztere napról napra részletezte a történteket tavaly július 25-től kezdve, amikor a Gregoretti katonai hajó egy 135 fős migránscsoportot vett fedélzetére. A hajó kikötésére Málta nemet mondott, miközben az olasz hatóságok Szicíliába szállították a betegeket és a várandós nőket.

A hajó július 28-án engedélyt kapott a kikötésre a szicíliai Augustában, a migránsok partra szállását azonban Salvini nem engedélyezte. Feltételként azt szabta, hogy a csoport tagjai ne maradjanak Olaszországban, hanem osszák szét őket az erre önkéntesen jelentkező európai uniós tagállamok között.

Salvini leszögezte: a hajón végül százan maradtak, s nem voltak veszélyben, ellátásuk és egészségügyi ellenőrzésük folyamatos volt. Várakoztatásuk a szétosztás európai megszervezése miatt bizonyult szükségesnek, és mindez a kormány teljes bevonásával zajlott.

Megjegyezte, tavaly októberben az Ocean Viking civil mentőhajó tizenegy napig nem kapott kikötési engedélyt, mégsem állítják bíróság elé az új kormány tagjait. Matteo Salvini kiemelte, hogy

a Gregorettivel érkező migránsok között legalább két embercsempész is volt.

A védelem idézte Luca Palamara volt bírót is, aki egy lehallgatott telefonbeszélgetésben azt mondta, hogy az ügyészségek Salvinit ártatlannak tartották, de „politikai okokból muszáj volt” őt támadni.

Nunzio Sarpietro, a cataniai miniszteri bíróság elnöke a La Repubblica című újságnak arról számolt be, hogy Salvinit „nyugodt” légkör várja. A lap szerint a vádat Andrea Bonomo helyettes ügyész képviseli, miután Carmelo Zuccaro államügyész visszalépett. A civil szervezetek és az embercsempészek közötti kapcsolatok ügyében elsőként vizsgálatot indító Zuccaro kétszer is nemet mondott a Salvinivel szembeni vádemelésre.

Összesen 145 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
makapaka2
2020. szeptember 25. 11:10
HAJRÁ SALVINI! KITARTÁST!
makapaka2
2020. szeptember 25. 11:09
HAJRÁ SALVINI! KITARTÁST!
tango47
2020. szeptember 25. 10:21
Ha az idióta olasz bíróság elítélné, azzal biztosítaná, hogy politikai mártírt és később miniszterelnököt csinálna belőle. Eleve botrány, hogy megvonták a mentelmi jogát.
Mich
2020. szeptember 25. 08:50
És ez az oldal beszél "jogállamról"...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!