Antiszemitizmus, pénz, jogállam: így ekézik hazánkat a német szocdemek
2020. augusztus 27. 12:06
Nagy port kavart Magyarországon Michael Roth német külügyi államtitkár antiszemitázása – de nem ez az első eset, hogy német szociáldemokrata politikusok megosztó dolgokat állítanak Magyarországról. Katarina Barley szerint érthetetlen, hogy éppen egy magyar bővítési biztos vizsgálja felül a balkáni országok jogállamiságát, Martin Schulz pedig úgy látja: Orbán egy cinikus, számító alak. Nosztalgiázzon velünk!
2020. augusztus 27. 12:06
p
0
0
204
Mentés
Az uniós pénzeknél fogva igyekeznének rendre utasítani Orbán Viktort és a magyar kormányt a német szociáldemokraták (SPD). A jelenség nem új, a csörte jóformán azóta zajlik, hogy 2010-ben jobboldali kormánya lett Magyarországnak. A legújabb fejleményt az ügyben Michael Roth külügyi államtitkár antiszemitázása jelentette, ami ellen Szijjártó Péter néhány napja indulatos Facebook-posztban kelt ki, amihez később Gulyás Gergely és Varga Judit is csatlakoztak. Az igazságügyi miniszter szerint a napokban az ötvenedik születésnapját ünneplő Roth kijelentése „a kettős mérce és a megalapozatlan vádak újabb példája”, Szijjártó azt javasolta neki, hogy „mielőtt legközelebb ilyen súlyos témában megszólal[sz], nézz[en] körül a saját ház[uk] táján”, a Miniszterelnökséget vezető miniszter pedig úgy látja: az államtitkár megnyilvánulása a „harmincas évek minden valóságalapot nélkülöző német propagandáját idézi”.
Mit beszél az a német?
De mit mondott pontosan Roth? A szociáldemokrata politikus nemrég interjút adott a t-online.de hírportálnak, ahol szóba került a Magyarországgal szemben folytatott 7-es cikkely szerinti eljárás is. Az újságíró a jogállamisággal kapcsolatban kérdezte az államtitkárt, a feszültséget kiváltó részlet kontextusában pedig így hangzik:
„– Tehát Németországot is felül kellene vizsgálni?
– Egyértelmű, ez Németországra is vonatkozik! Mennyire független az igazságszolgáltatás? Mennyire szabad és sokszínű a médiapiac? Mennyire hatékony az egyes alkotmányos szervek közötti ellenőrzés? Határozottan küzdünk a korrupció ellen? Ezek a legfontosabb kérdések. A Bizottság nemzetállami szakértőket és civilszervezeteket kér majd fel a vizsgálatra.
– Lengyelországgal vagy Magyarországgal összehasonlítva nálunk azért még elég jó állapotban van a jogállam.
– Azért nálunk is vannak hiányosságok.
A Magyarországgal szemben folytatott 7-es cikkely szerinti eljárás egyik legfontosabb kiváltó oka a Magyarországon grasszáló antiszemitizmus volt.
De nem beszélhetek kritikusan a más országokban tapasztalt rasszizmusról az antiszemita bűncselekmények ijesztő németországi szaporodásának említése nélkül.”
Szóval Michael Roth odaszúrt egyet az antiszemita-kártyával, mégha kicsit árnyaltabban is fogalmazott, mint ahogy az a honi médiában megjelent. Hétfő délelőtt be is kellett fáradnia a külügyminisztériumba Johannes Haindlnek, Németország nemrégiben kinevezett budapesti nagykövetének, ahol tájékoztatták, hogy Roth kijelentése elfogadhatatlan, minden alapot nélkülöző politikai vádaskodás.
Persze, ahogy erre Szijjártó is utalt a Facebookon, nem ez az első alkalom, hogy Roth ezzel-azzal megvádolja a magyar kormányt vagy Magyarországot. Michael Roth 2013 óta államtitkár, azóta bőven volt ideje és alkalma kritizálni a magyar vezetést. A legutóbbi csörték természetesen a jogállamisággal kapcsolatosak – ez az igen népszerű fogalom az uniós költségvetési tárgyalások során csakugyan afféle „varázsszóvá” vált az Európai Unióban. Roth több interjújában is világossá tette: abban érdekelt, hogy a – kissé még rejtélyes – jogállamisági kritériumokhoz kössék az uniós pénzek kifizetését.
A jogállamisági joker
És hát Roth igen sok helyen látja sérülni a jogállamisági kritériumokat, legalábbis ami Magyarországot illeti – tavasszal például a kihirdetett veszélyhelyzettel volt gondja: „Küzdünk a korona ellen, és az autoriter rendszerek európai terjedése ellen is. A különleges időszakok különleges jogosítványokat igényelnek. De a parlamenti ellenőrzés és a szabad média most még fontosabbak, mint valaha. Senki sem fojthatja meg a demokráciát a pandémia árnyékában. Magyarországon és sehol máshol sem” – írta Roth a Die Welt online kiadásában. „Roth államtitkár talán pótcselekvéseket keres a valódi válságkezelés helyett. Magyarország rendreutasítása tökéletesen megfelel ennek a célnak. Ez a politikai stratégia nem áll az Európai Unió érdekében” – reagált a szociáldemokrata politikus kijelentéseire Varga Judit igazságügyminiszter.
Ideológiai okokból – már ha lehet ilyenekről beszélni a modern pártok világában – persze egyáltalán nem meglepő, hogy éppen egy szociáldemokrata államtitkár száll bele időnként az Orbán-kormányba. Noha Budapest kétségtelenül nem a legfontosabb tényező a nagykoalícióban résztvevő kereszténydemokrata/keresztényszociális–szociáldemokrata (CDU/CSU–SPD) trió kapcsolatában, azért egy szempontot még érdemes szem előtt tartani. Az uniópártok és a szocdemek elméletileg elég különböző világnézetű pártok (mégha ez a gyakorlatban nehezebben is nyilvánul meg), egy bármilyen koalíciós együttműködés pedig magában hordozza a pártprofilok eltompulásának esélyét. A Helmut Kohllal való kormányzás hosszú távon ahhoz vezetett a nyolcvanas években, hogy a kis koalíciós partner szabad demokratákat egy idő után már nem is nagyon lehetett megkülönböztetni az uniópártoktól – ebben talán csak a legendás CSU-vezér Franz Josef Strauß halála hozott változást. A mai SPD, ami mögül jelentős részben már elpárolgott egykori széles szavazótábora, nem engedheti meg magának, hogy Magyarország- vagy jogállamiság-ügyben összemossák a sokáig jóval „békülékenyebb” uniópártokkal.
Pénz, pénz, pénz
Így hát egyértelmű, hogy nem Roth az egyetlen, aki alkalomadtán kritikával illeti Magyarországot. A felvetések leggyakrabban „természetesen” a korrupcióval és az Európai Unió alapvető értékeinek semmibe vételével kapcsolatosak. A párt EP-képviselői
rendszeresen követelik az uniós pénzek folyósításának felfüggesztését,
vagy legalábbis a szabályok megváltoztatását. Katarina Barley szociáldemokrata EP-alelnök szerint Magyarországnak „nyilvánvaló” problémái vannak a jogállamisággal, ezért is „nehezen érthető”, hogy miért éppen egy magyart, Várhelyi Olivért nevezték ki bővítési biztosnak, aki a csatlakozni kívánó országok jogállamisági ügyeivel is foglalkozik. Barley szerint „hajmeresztő korrupciós esetekről” vannak bizonyítékok Magyarország esetében, ezért el kell gondolkodni azon, hogy bizonyos esetekben felfüggesszék az uniós pénzek folyósítását – derül ki az Augsburger Allgemeinénak adott tavaly novemberi interjújából.
Az uniós pénzek ügyében Martin Schulz, a párt egykori elnöke is érdemesnek látta megosztani gondolatait. Schulz szerint Orbán Viktor egy „hideg, számító cinikus”, Magyarországon és Lengyelországban pedig „évek óta célzottan üresítik ki azt a demokratikus közösséget, aminek az Európai Uniónak lennie kellene”.
Az egykori EP-elnök és a magyar miniszterelnök közötti csörték története elég hosszú, jóformán a 2010-es kormányváltás óta tartanak. Schulz 2012 és 2017 között töltötte be az Európai Parlament elnöki tisztségét, és már mandátuma elején kijelentette: szerinte Orbán hülyének nézi az európai politikusokat; mást mond Brüsszelben, és mást mond Budapesten. Schulz már 2012-ben belengette az uniós támogatások visszatartásának lehetőségét, de ennek végül nagyobb volt a füstje, mint a lángja.
Schulz a 2015-ös menekültválság során is többször összekülönbözött Orbánnal. A szociáldemokrata politikus az Európába érkező menekültek elosztásában lett volna érdekelt, amiről a magyar miniszterelnök természetesen hallani sem akart. Emlékezetes, hogy Orbán Viktor 2015 szeptemberében a Schulzcal közösen tartott sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy a menekültválság egy német probléma, amire az EP-elnök akkor csak annyit mondott, hogy „nem osztja Orbán Viktor nézetét”.
Egy évvel később viszont már egészen más volt a hangnem. Magyarországon ekkor népszavazást tartottak a „nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítéséről” – a referendum végül érvénytelen lett –, Schulz értelmezése szerint viszont a voksolás kifejezetten EU-ellenes jellegű volt.
A szociáldemokrata politikus szerint Orbán veszélyes játékot játszott
a népszavazással, amivel „kétségbe vonja az uniós jogszabályok kötelező érvényét – azét a jogalkotásét, amiben Magyarország is részt vett”. Schulz – Szijjártóval szólva – feltette a régi lemezt, és itt is belengette az uniós pénzek folyósításának felfüggesztését, ami hasonlóan hatékonynak bizonyult, mint a korábbi fenyegetések, már ami a Fidesz politikáját illeti.
Régi nóta
Csakhogy a politikai szerencse, ha van ilyen, úgy hozta, hogy Schulz rövidesen eltűnt az európai politikából. Az SPD a 2017-es Bundestag-választásokon Schulzcal az élen igyekezett diadalmaskodni, és bár a szakállas européer eleinte még sikerrel hozta lázba a választókat, a választás estéjén azért mégsem lehetett felhőtlen az öröm az elvtársaknál. Martin Schulz határozottan elutasította egy újabb nagykoalíciós megállapodás megkötését az uniópártokkal, de ezzel a nézettel kisebbségben maradt az SPD-n belül, így végül nem is vállalt tisztséget az új kabinetben, 2018-ban pedig le is mondott pártelnöki tisztségéről Andrea Nahles javára.
Menekültügyben viszont addigra sem közeledtek Orbán és Schulz álláspontjai. A magyar miniszterelnök az év elején a CSU díszvendégeként részt vett a bajor keresztényszociálisok téli konferenciáján a seeoni kolostorban; a szociáldemokrata pártelnök ekkor azt követelte Horst Seehofertől, hogy a menekültkérdésben „és a sajtó- és véleményszabadság témájában is egyértelműen mutassa meg, hol a határ”. Schulz eldurrantotta még az „Orbán veszélyes logikát követ” közhelyet is, amire a magyar miniszterelnök akkor a nem kevésbé elhasznált „több tiszteletet a magyaroknak” frázissal reagált.
Martin Schulz azóta már kikerült a hangadó SPD-s politikusok köréből – a párt pedig a hangadó német pártok köréből, mintha kettejük sorsa valahogyan összekapcsolódott volna –, viszont úgy tűnik, mindig akadni fog egy-egy megmondóember Willy Brandt pártjában, aki az uniós pénzcsapok elzárásával igyekezne rendre utasítani az Orbán-kormányt. Ez eddig még nem sikerült, de az is igaz, hogy napjainkra jelentősen megváltozott a jogállamisági kritériumokkal kapcsolatos vélekedés az Unióban. Ha csakugyan ezekhez kötik majd a különböző támogatások folyósítását a jövőben – és ezt nem valószínű, hogy könnyen el lehet majd kerülni – az bizony nagyot csattan majd Budapesten és Varsóban. És komoly győzelem lesz Schulznak, Rothnak és Barleynak.
A nyitóképen: Orbán Viktor és Martin Schulz Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet
Egy török bevándorló ellen tilos a negatív diszkrimináció, de egy keletnémetet nyugodtan kirekeszthetsz – mondja Katja Hoyer német történész, aki nagy sikerű könyvet írt az NDK történetéről.
Ránk mutogatnak, hogy túl sokat falatozunk a kínai kajáldában. Tessenek már odapillantani a vendégekre: Scholz kancellár például nem is tányérral, hanem egy komplett ételhordószettel érkezett. És tülekszik.
Mark Galeotti szerint az Orosz Föderáció államfője megváltoztatta kormányát, egyesítette az ország védelmi és polgári gazdaságát, hogy állandóan mozgósított állammá váljon.
Leonore Gewessler energiaügyi miniszter a történelmi kudarcokról és a Gazprommal kötött átláthatatlan ügyletekről is beszélt a Zeit Online-nak.
p
0
2
203
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 204 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
toef36
2020. szeptember 26. 12:42
Ezek akkor is IDIÓTÁK, ha az elmegyógyász felmenti őket... Régen nem a jogállamiságról van szó! Hanem arról, hogy mi KELETRŐL jöttünk a Kárpát medencébe...