Halálos tömegverekedés Bengaluruban egy mohamedes Facebook-bejegyzés miatt

2020. augusztus 12. 12:14

A rendőrség éles lőszert és könnygázt is bevetett, hogy feloszlassa a feldühödött tömeget.

2020. augusztus 12. 12:14

Két ember meghalt, mert tömegverekedés tört ki rendőrök és tiltakozók között a dél-indiai Bengaluruban egy Facebook-bejegyzés miatt kedd este, amely a felháborodott tiltakozók szerint sértette Mohamed prófétát.

A támadásban mintegy 60 rendőr megsérült, mert a feldühödött tömeg megtámadott egy rendőrőrsöt, járműveket is felgyújtott, és megtámadta annak a helyi politikusnak a házát is, akinek az unokaöccse a szerintük sértő bejegyzést közzétette. Nem tudni pontosan, hogy mi volt a bejegyzésben. A rendőrség éles lőszert és könnygázt is bevetett, hogy feloszlassa a feldühödött tömeget. Legalább hárman súlyosan megsérültek, és a halálos áldozatok halálát is lövések okozták. A helyi rendőrség bejelentette, hogy a helyi politikus unokaöccsét a bejegyzés miatt őrizetbe vették, és rajta kívül még mintegy 100 embert letartóztattak zavargásban való részvétel és szándékos gyújtogatás gyanújával.

Bengaluru, az egykori Bangalore az indiai Szilícium-völgyként is ismert, és a városban jelentős muzulmán közösség él.

(MTI)

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
istvanpeter
2020. augusztus 12. 14:37
Hát igen, az a nagy probléma az iszlámmal, hogy nem ismerik el a szabad vallásgyakorlás jogát és minden nem iszlám vallású embert ki akarnak irtani a föld színéről. Az európai fehér népesség meg olyan hülye, hogy itt biztosítja nekik a tömeggyilkosságokra való nyugodt felkészülést ahelyett, hogy megtisztítaná tőlük a földrészt.
BURTI1970
2020. augusztus 12. 14:35
Ha a folyamatok így mennek tovább,valakinek el fog gurulni a gyógyszere,és a földbe gyalulják Mekkát... Utána az apokalipszis.
I_Isti
2020. augusztus 12. 14:22
Hát, ha az indiai nacionalista hinduk magukra haragítják a szélsőséges nacionalista muszlimokat, akkor annak a vége megint keresztények ellen elkövetett pogromok és gyilkosságok lesznek... :-(
Palpatine
2020. augusztus 12. 13:04
Aki a szithek legszentebb érzései sértegeti, annak nincs kegyelem.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!