Nagy-Britannia felfüggesztette a Hongkonggal kötött kiadatási egyezményt

2020. július 20. 18:20

A döntés válasz a kínai törvényhozás által a különleges közigazgatási területre szabottan elfogadott nemzetbiztonsági törvény által keltett aggodalmakra.

2020. július 20. 18:20
null

A brit kormány hétfőn azonnal hatállyal, meghatározatlan időre felfüggesztette a Hongkonggal kötött kiadatási egyezményt, válaszul a kínai törvényhozás által a különleges közigazgatási területre szabottan elfogadott nemzetbiztonsági törvény által keltett aggodalmakra. Dominic Raab brit külügyminiszter a londoni alsóház képviselőinek tartott tájékoztatásában további lépésként bejelentette azt is, hogy kiterjesztik a fegyverembargót Hongkongra. Az intézkedéseket észszerűnek és arányosnak nevezte. Az új nemzetbiztonsági törvényre utalva hozzátette, mindaddig nem veszik fontolóra ezen intézkedések visszavonását, míg nem születnek olyan „világos és robosztus” garanciák, amelyekkel elejét lehet venni az Egyesült Királyság általi kiadatással való visszaélésnek.

Szakértők szerint a hétfői bejelentés újabb szöget jelent a koporsóban, a brit-kínai kapcsolatokban, amelyekkel kapcsolatban 2015-ben az akkori brit miniszterelnök, David Cameron még „aranykorról” beszélt. A brit kormány többször is bírálta az erősödő kínai politikai fellépést Hongkongban, amely 1997-ig brit uralom alatt állt, és azt is hangoztatta, hogy Kína nem közli a teljes igazságot a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban. „Megvédjük alapvető érdekeinket. Kiállunk értékeink mellett” – mondta hétfőn Dominic Raab, hozzáfűzve, hogy azt akarják, Kína tartsa magát nemzetközi kötelezettségeihez. Ausztrália és Kanada – a brit Nemzetközösség tagjai – már felfüggesztették a Hongkonggal kötött kiadatási egyezményüket júliusban.

Dominic Raab ugyanakkor közölte, hogy célzott szankciókat egyelőre nem léptetnek életbe Kína ellen, ehhez előbb alaposan vizsgálódniuk kell, ami hónapokat vehet igénybe. A nemzetbiztonsági törvény mellett az emberi jogok kínai helyzetével kapcsolatban is aggályokat fogalmazott meg, elsősorban az ujgur kisebbségre vonatkozóan. A brit kormány a Kínával kapcsolatos aggodalmai jeleként július 14-én már bejelentette, hogy a brit távközlési vállalatok 2021-től nem vásárolhatnak a kínai Huawei technológiai óriáscégtől berendezéseket a nagy-britanniai 5G mobilhálózat kiépítéséhez, a brit 5G hálózatba már beépített eszközöket pedig 2027 végéig el kell távolítani a távközlési rendszerekből.

Kínában június 30-án fogadták el és léptették életbe a Hongkongra szabott új nemzetbiztonsági törvényt. A jogszabály tiltja a szakadár tevékenységet, a felforgatást, a terrorizmust, valamint a nemzetbiztonság veszélyeztetésére külföldi országokkal vagy külső elemekkel való összejátszást, és egyes esetekben lehetővé teszi a gyanúsítottak kiadását Kínának. A törvény ellen számos külföldi kormányzat és nemzetközi szervezet emelt szót, attól tartva, hogy az tovább gyengítheti a hongkongi autonómiát, és valódi célja a város demokráciapárti mozgalmának megfékezése. Pártolói szerint a jogszabály stabilizálhatja a helyzetet Hongkongban, ahol az elmúlt évben folyamatosak voltak a kormányellenes tüntetések.

(MTI)

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
setti54
2020. július 21. 08:02
Még mindig azt hiszik az angolok, hogy Hongkong olyannak marad meg, amit ők szerződésben lekötöttek a kínaiakkal. Csalódniuk kell, mert Hongkong elveszett! Felesleges mindenféle embargót meg válogatott fenyegetéseket bemutatniuk, Kína már kézben tartja a területet. Jogilag, amennyiben Kínához tartozik, akkor nem is értem, hogyan bíztak meg egy szerződésben, amit semmit nem jelent Kínának! Itt nincs szó sem demokráciáról, sem jogállamról: Egyszerű politika és kínai felségterület, ahol senki, de valóban senki nem mondhatja meg a kínaiaknak mit tehetnek, mit nem.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!