Kreml: Moszkva válaszolni fog a brit szankciókra

2020. július 07. 15:22

„Csak sajnálkozni tudunk az ilyen ellenséges lépésekkel kapcsolatban” – jelentette ki Dmitrij Peszkov.

2020. július 07. 15:22

Oroszország az érdekeinek megfelelő mértékben válaszolni fog a Nagy-Britannia által a Magnyitszkij-ügy okán bevezetett személyes szankciókra – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak kedden Moszkvában.

„Csak sajnálkozni tudunk az ilyen ellenséges lépésekkel kapcsolatban. Természetesen érvényesülni fog a kölcsönösség elve, és az ellenintézkedéseket olyan mértékben hozzuk meg, amely megfelel az Oroszországi Föderációi érdekeinek” – mondta.

Dominic Raab brit külügyminiszter hétfőn közölte, hogy a szankciókat vezet be 25 orosz, 20 szaúd-arábiai és két mianmari állampolgár, illetve két észak-koreai szervezet ellen. Az oroszok elleni büntetőintézkedéseket a Magnyitszkij-ügyben játszott szerepükkel indokolta.

A szankciók mások mellett Alekszandr Basztrikint, az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) elnökét, Viktor Griny főügyészhelyettest és Alekszej Anyicsin volt belügyminiszer-helyettest érintik, több bíró és belügyi munkatárs mellett.

Szergej Magnyitszkij könyvvizsgáló orosz belügyi vezetőket leplezett le, akik szerinte 230 millió dollárnak megfelelő összeget sikkasztottak el az orosz költségvetésből. Az orosz hatóságok mégis ellene indítottak eljárást. Magnyitszkij 2009-ben, 37 évesen, előzetes letartóztatásban, tisztázatlan körülmények között meghalt.

Emiatt az Egyesült Államok, Kanada, Nagy-Britannia és a három volt szovjet balti állam is szankciókkal sújtotta azokat, akiknek szerintük közük volt a halálához, és a büntetőintézkedéseket kiterjesztették az emberi jogokat egyéb módon megsértő tisztségviselőkre is. Magnyitszkijt az orosz sajtóban megjelent hírek szerint is agyonverhették, ám az ügyészség szerint szív- és érrendszeri elégtelenség okozta a halálát.

Egy orosz elnöki bizottsági vizsgálat megállapította, hogy a könyvvizsgálót nem megfelelő körülmények között tartották fogva, és a börtönhatóságok megtagadták orvosi ellátását. Később hasonló következtetésre jutott az Európa Tanács is.

(MTI)

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Falfirka
2020. július 07. 18:00
megállapodás nélkül kiesnek az eu-b ól. semmilyen szerződést ne kössetek a britekkel, és megfulladnak.
3M..
2020. július 07. 16:20
A kölcsönösség jegyében Oroszország részéről ez teljesen elfogadható és korrekt lépés. Szebb Jövőt!
Rugo
2020. július 07. 15:54
angol hülyék
Csigorin
2020. július 07. 15:39
egy 2009-es ugyre hivatkozva szankcioznak MOST?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!