A lengyel külügyminiszter a fehérorosz politikai foglyok szabadon bocsátását szorgalmazta

2020. július 31. 16:00

Czaputowicznak a politikai foglyokról szóló felhívása feltehetőleg arra vonatkozott, hogy az augusztus 9-re kiírt fehéroroszországi elnökválasztást megelőző kampány során a hatóságok több büntetőügyi eljárást indítottak a kormányellenes tüntetések résztvevői ellen.

2020. július 31. 16:00

A fehéroroszországi politikai foglyok szabadon bocsátását szorgalmazta pénteken Jacek Czaputowicz lengyel külügyminiszter, aki telefonon minszki hivatali kollégájával, Uladzimir Makejjel egyeztetett. Czaputowicz egyúttal támogatásáról biztosította Fehéroroszország függetlenségét.

A lengyel diplomácia vezetője az ottani helyzetről tájékozódott. Felhívta a figyelmet a politikai foglyok szabadon bocsátásának szükségességére, és hangsúlyozta, hogy támogatja az ország függetlenségét, amelynek – mint fogalmazott –  feltétele a hatalom valódi párbeszéde a társadalommal – olvasható a lengyel külügyi tárca Twitter-honlapján. Czaputowicznak a politikai foglyokról szóló felhívása feltehetőleg arra vonatkozott, hogy az augusztus 9-re kiírt fehéroroszországi elnökválasztást megelőző kampány során a hatóságok több büntetőügyi eljárást indítottak a kormányellenes tüntetések résztvevői ellen.

Lázadások szításának gyanújával őrizetben tartják Szvjatlana Tihanovszkaja ellenzéki elnökjelölt férjét és népszerű bloggert, Szjarhejt. Börtönbe került a hatodik mandátumáért induló Aljakszandr Lukasenka  elnök korábbi riválisa, a pénzügyi szabálytalanságokkal vádolt Viktar Babarika üzletember is.

A BelTA fehérorosz hírügynökség szerdai jelentése szerint a fehérorosz hatóságok azt feltételezik, hogy Szjarhej Tihanovszkij kapcsolatban áll a Minszk közelében aznap őrizetbe vett Wagner Group nevű orosz biztonsági magáncég embereivel. Czaputowicz állásfoglalása Fehéroroszország függetlensége mellett erősíti több fehéroroszországi és lengyelországi elemző véleményét, miszerint Moszkva „lojálisabb” hatalmat akar Minszkben, miután Lukasenka elutasította az orosz-fehérorosz integráció elmélyítésére vonatkozó tervet.

(MTI)

 

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bumburi
2020. július 31. 17:21
Egyáltalán nem biztos hogy annyira ártatlanok a "politiukai Foglyok" lehet, hogy hazaáruló sorosbérencek
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!