A belga hatóságok szerint jó irányba tart a járványgörbéjük

2020. május 08. 17:40

Mind a fertőzések, mind a halálozások öt százalékkal csökkentek az országban.

2020. május 08. 17:40

Belgiumban „jó irányba tart a járványgörbe”, a helyzet egyre kedvezőbb – hangzott el a helyi közegészségügyi szolgálat koronavírus-járvánnyal kapcsolatos pénteki brüsszeli sajtótájékoztatóján.

Yves Van Laethen, a kormány virológus szakértője szerint a vírus terjedése egyértelműen csökkenőben van, a „járványmutatók zöldet jeleznek”. A helyi sajtó tájékoztatása szerint az új fertőzéses esetek 591-gyel, a járványhoz köthető elhalálozások száma 106-tal növekedett péntekre. A sajtó szerint mindkét esetben 5 százalékos a csökkenés az elmúlt hetek napi adataihoz viszonyítva. Ugyancsak 5 százalékkal csökkent az intenzív ellátásban részesülők és 6 százalékkal a kórházi ápolásra felvettek száma. Huszonnégy óra leforgása alatt 108 embert jelentettek be egészségügyi intézményekben történő kezelésre, míg ez a szám április elején napi átlagban átlépte a hatszázat.

A 11,5 milliós lélekszámú országban az azonosított fertőzések száma elérte az 52 ezret, és több mint 8500-an hunytak el eddig a vírus okozta betegségben. Hollandiában a közegészségügyi hatóság legfrissebb statisztikái szerint 71 újabb halálos áldozata volt a járványnak, így a vírus okozta betegségben elhunytak száma 5359-re emelkedett. A hatóság szóvivője pénteki sajtótájékoztatóján hangsúlyozta azonban, hogy a halottak összlétszáma még bizonytalan, előbb el kell végezni a szükséges halottvizsgálatokat és összegezni kell annak eredményeit.

A fertőzöttek száma 319-cel, több mint 43 ezerre nőtt az 17,5 millió lakosú országban. Az egészségi intézményekben a tesztelést még jobban kiterjesztették, hogy elejét vegyék a vírusgócpontok kialakulásának. Hollandiában eddig megközelítőleg 255 ezer vírustesztet végeztek el. Luxemburgban egy nap alatt 8 új fertőzést regisztráltak, és 2, a járványhoz fűződő halálesetet jeleztek a közzétett adatok. A félmillió főt számláló nagyhercegségben eddig közel 52 ezer tesztet végeztek el. Az országban 3860 fertőzöttet tartanak nyilván, és 100-an haltak bele a vírus okozta betegségbe.

(MTI)

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
luisbathhelena
2020. május 09. 04:38
Elvtársak a szakadék szélén állunk. Már csak 1 lépés a győzelem....
zakar zoltán béla
2020. május 08. 21:10
Ez magyar szinten kb 7700 halottat jelentene! Érted-e dege jakabaratószélszabóhadházidobrevvadai...???!!!
petabi
2020. május 08. 20:56
San Marino miniállamot leszámítva a belgák a világelsők az 1 millió főre számított halálozásban. Jelenleg Belgiumban 735 elhugy volt 1 milió főre számítva. Magyaroraszágion 41. A belga adat 17,9 x több mint a Magyar. De fő az optimizmus.
makapaka2
2020. május 08. 19:01
Úgy látszik nekik is az a jó, mint a svédeknek, ha minél több idős ember meghal.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!