Jelentősen csökkent az új fertőzöttek száma Olaszországban

2020. április 23. 19:46

A járványgörbe lefelé ívelése ellenére az elhunytak napi száma továbbra is ingadozó, és hetek óta nem süllyed négyszáz alá.

2020. április 23. 19:46

Jelentősen csökkent az új koronavírussal igazoltan fertőzöttek száma Olaszországban egy nap alatt, a halottaké 464-gyel nőtt, és 25 549-re emelkedett – közölte csütörtök este az olasz polgári védelmi hatóság, kiemelve, hogy az aktív fertőzöttek száma egy nap alatt 851 fővel mérséklődött.

A halottak száma emelkedett az egy nappal korábbi 437-hez képest. A járványgörbe lefelé ívelése ellenére az elhunytak napi száma továbbra is ingadozó, és hetek óta nem süllyed négyszáz alá.

Az aktív fertőzöttek számának 851 fős csökkenése az eddigi legkedvezőbb adat. Az aktív fertőzöttek száma jelenleg 106 848. A betegekből több mint 81 ezren otthoni karanténban tartózkodnak, intenzív osztályon jelenleg valamivel több mint kétezer embert kezelnek, ami fele a húsz nappal ezelőttinek.

A gyógyultak száma egy nap alatt 3033, ami az eddigi legnagyobb szám. Ezzel a gyógyultak száma meghaladta az 57 ezret. A gyógyultakat és a halottakat is számolva a diagnosztizált fertőzöttek száma elérte a 189 973-t. Egész Olaszországban több mint 1,5 millió vírustesztet végeztek.

A tájékoztatón elhangzott, hogy a kínai turista házaspár, amelynek tagjait elsőként, január 28-án egy római szállodából szállítottak kórházba, most fejezte be a kezelés utáni házi rehabilitációt. Teljesen meggyógyultak – jelentette ki Franco Locatelli, a Közegészségügyi Hivatal (Iss) igazgatója.

A járvány egyik olaszországi terjedési pontján, Lombardiában 1073-mal emelkedett a diagnosztizált fertőzöttek száma az egy nappal korábbi 1161 fős emeledéshez képest. A tízmilió lakosú tartományban a szűrt fertőzöttek száma február 20. óta túllépte a 70 ezret: több mint kilencezer beteget kezelnek kórházban, kevesebb mint 800 személyt intenzíven. A halottak száma egy nap alatt 200-zal emelkedett a korábbi 161-hez képest. Lombardiában eddig több mint 12 ezren veszítették életüket a járványban.

A lombardiai halottak majdnem felét Bergamo térségében regisztrálták, ahol 5500-an hunytak el. A 120 ezres város polgármestere, Giorgio Gori úgy nyilatkozott, hogy a halottszám alapján „valótlannak tartja” a Bergamo területén diagnosztizált 11 ezer fertőzöttet. Gori számításai szerint a térségben a nem szűrt fertőzöttek száma elérheti a félmilliót.

A polgármester ezért óvatosságra intett az óvintézkedések májustól tervezett fokozatos feloldásával kapcsolatban. Giorgio Gori kijelentette, a kormány eddig semmilyen útmutatást nem adott a polgármestereknek arról, miként készüljenek a következő időszakban. A korlátozások enyhítése ütemezésének bejelentését Giuseppe Conte miniszterelnök a hétvégére ígérte.

(MTI)

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
anegy_
2020. április 23. 21:08
A kiemelt cím reménytkeltő, de a részletezés az elkeserítő. Magyarországnyi lakosságú tartomány adataihoz lehet hasonlítgatni, így nézve, összetehetjük két kezünket és lehetünk büszkék és nyugodtak, hogy O.V. Kormánya kifogástalanul működik. Akinek ez nem tetszik, kritizál, az menjen Németországba, Svédországba, Franciaországba, majd ott szembesül az eu-s értékekkel.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!