Telefonon egyeztetett Erdogan és Putyin az ídlibi helyzetről

2020. február 21. 19:07

A török államfő a szíriai ellenzéki milíciák idlíbi területei ellen nyomuló damaszkuszi kormányerők feltartóztatásának szükségeségét hangsúlyozta.

2020. február 21. 19:07

Recep Tayyip Erdogan török államfő a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott péntek esti telefonbeszélgetése során a szíriai ellenzéki milíciák idlíbi területei ellen nyomuló damaszkuszi kormányerők feltartóztatásának szükségességét hangsúlyozta – közölte a török elnöki hivatal kommunikációs igazgatósága. Erdogan aláhúzta: Idlíb tartomány számára a megoldást a 2018-ban Szocsiban aláírt török-orosz memorandum teljes körű végrehajtása jelenti. A török államfő egyúttal a humanitárius krízis megfékezésének jelentőségét is nyomatékosította orosz hivatali kollégájának, miután az ENSZ becslése szerint december eleje óta több mint 900 ezer ember kényszerült lakóhelye elhagyására a harcok dúlta Idlíbben.

A török közleményben az is olvasható, hogy Erdogan és Putyin elkötelezettségét fejezte ki az összes korábbi megállapodás mellett. A két ország ellentétes oldalon áll a szíriai polgárháborúban, Ankara a mérsékelt ellenzéki fegyvereseket, Moszkva a damaszkuszi csapatokat pártolja. A pénteki telefonbeszélgetésben a líbiai konfliktusról is szó esett, ahol a török és az orosz érdekek szintén eltérőek. A két vezető egyeztetése nagyjából egy órán át tartott. Idlíb és környéke évek óta a felkelők utolsó bástyájának számít Szíriában. A térséget a Haját Tahrír as-Sám (HTS) ernyőszervezet dzsihadistái, továbbá más kisebb iszlamista milíciák, illetve a török támogatást élvező, mérsékelt lázadócsoportok tartják ellenőrzésük alatt.

Törökország és Oroszország 2018 szeptemberében abban állapodott meg, hogy egy 15-20 kilométer széles sávban demilitarizált ütközőövezetet hoznak létre a kormányerőket az ellenzéki fegyveresektől elválasztó demarkációs vonalon. A cél az volt, hogy elejét vegyék a damaszkuszi vezetés akkoriban tervezett nagyszabású offenzívájának, a felek pedig megfigyelőállásokat alakítottak ki a zóna mentén. Az egyezményt a szélsőségesek nem tartották be, nem voltak hajlandóak kivonulni a területről. A szíriai kormánycsapatok és a szövetséges orosz légierő végül 2019 áprilisában átfogó műveleteket indított Idlíb visszaszerzésére és az általuk kivétel nélkül terroristának tekintett lázadók felszámolására. Ankara úgy tartja, hogy Damaszkusz megsértette a szocsi megállapodást.

Ráadásul az utóbbi hetekben Damaszkusz erői a török hadsereggel is többször heves összecsapásokba keveredtek, és több török megfigyelőpont is a rezsim gyűrűjébe került. Erdogan ezért a közelmúltban arra szólította fel a Bassár el-Aszad szíriai elnökhöz hű csapatokat, hogy még februárban vonuljanak vissza a 2018-as demarkációs vonal mögé, amely a szocsi megállapodásban szerepel, különben országa katonai művelet keretében szorítja vissza őket. A török államfő most szerdán viszont már azzal fenyegetett, hogy „küszöbön áll” a beavatkozás. Az elmúlt két hétben török és orosz illetékesek számos tárgyalást folytattak az idlíbi helyzet csillapításának érdekében, de a török vezetés az egyezkedések eredményével nem volt elégedett. Ankara azért ellenzi Damaszkusz idlíbi offenzíváját, mert attól tart, hogy újabb menekülthullám indul meg Törökország felé. A szíriai tartomány mintegy 130 kilométer hosszan közvetlenül határos a dél-törökországi Hatay tartománnyal.

(MTI)

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mucsay
2020. február 22. 15:01
"tagadja" haha, a mandi annyira klubtag
Akitlosz
2020. február 21. 21:39
"Ankara azért ellenzi Damaszkusz idlíbi offenzíváját, mert attól tart, hogy újabb menekülthullám indul meg Törökország felé." Mert a végeláthatatlan háborús helyzet és az ez miatti kilátástalanság az bezzeg otthon tartja a szíriaiakat mi? https://petapixel.com/assets/uploads/2016/08/beforeaftersyriafeat.jpg https://petapixel.com/assets/uploads/2016/08/10431202_770908112980238_9023521049051586538_o.jpg https://i.insider.com/584ee043dd089579558b49a6?&format=jpeg https://metro.co.uk/wp-content/uploads/2016/12/aw-aleppo-before-after-feature-v2.jpg
Akitlosz
2020. február 21. 21:29
"A szíriai kormánycsapatok és a szövetséges orosz légierő végül 2019 áprilisában átfogó műveleteket indított Idlíb visszaszerzésére és az általuk kivétel nélkül terroristának tekintett lázadók felszámolására." Aki nem annak tekinti őket ő terroristákat támogat.
Akitlosz
2020. február 21. 21:27
"Idlíb és környéke évek óta a felkelők utolsó bástyájának számít Szíriában." Éppen ezért kellene minél gyorsabban felszámolni végre. Különben nem lesz béke.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!