Iráni ajatollah: Súlyos bosszú vár a bűnözőkre

2020. január 03. 09:23

Az iráni vezetés terrorcselekménynek nevezte az iráni kémfőnök elleni amerikai dróntámadást.

2020. január 03. 09:23

Ádil Abdul Mahdi iraki ügyvezető kormányfő közleménye szerint a pénteki likvidálás országa elleni agresszió, az ország szuverenitásának megsértése, amely háborúhoz fog vezetni Irakban, a térségben és a világban. A támadás megsértette az iraki amerikai jelenlét feltételeit is – tette hozzá –, és emiatt egyeztetnie kell a törvényhozással, hogy megvédje Irak biztonságát és szuverenitását. A kormányfő sürgette a parlament rendkívüli ülésének összehívását is.

Muktada asz-Szadr befolyásos síita hitszónok a támadásra válaszul bejelentette, hogy reaktiválja Amerika-ellenes milíciáját. Kaisz al-Hazali, az egyik iráni támogatású iraki milícia vezetője magas fokú harckészültséget rendelt el fegyvereseinek, és kijelentette, hogy az amerikai katonai jelenlét Irakban rövidesen véget ér.

Közben a bagdadi amerikai nagykövetség felszólított minden amerikai állampolgárt, hogy haladéktalanul hagyja el Irakot.

Bosszú vár a bűnőzökre az ajatollah szerint

„Súlyos bosszú vár a bűnözőkre” – jelentette ki Ali Khamenei ajatollah, Irán vallási vezetője a Kasszem Szulejmani iráni kémfőnök elleni amerikai dróntámadás után, mely során a bagdadi reptéren tartózkodó Szulejmani életét vesztette. Javad Zarif iráni külügyminiszter a történteket nemzetközi terrorcselekménynek nevezte.

Délelőtt folyamán kiderült, ki követi Szulejmánit: a néhai parancsnok helyettese, Eszmáíl Gááni lett a Kudsz új vezetője. Az Iráni Forradalmi Gárda közleményt is kiadott, ebben bosszúért kiáltott legbefolyásosabb tábornokának halála után, és bejelentette, hogy összehívták a legfelsőbb nemzetbiztonsági tanács rendkívüli ülését.

Róháni szabad államok bosszújáról beszélt

Haszan Róháni iráni elnök az iráni állami televízió közlése szerint kijelentette, hogy a Szulejmáni elleni támadás után Irán még keményebben fog ellenállni az amerikai terjeszkedésnek, és még erőteljesebben fogja védelmezni az iszlám értékeit. Hozzátette: Irán és a „térségbeli szabad államok” bosszút állnak a tábornok haláláért.

Hasszán Naszrallah, a libanoni síita „állam az államban” szervezet, a Hezbollah vezetője szerint meg kell bosszulni Szulejmáni halálát, ehhez az „ő kiontott tiszta vére fogja hozzásegíteni” a több fronton harcban állókat. A teheráni egyetem professzora, Seyed Mohammad Marandi egy televíziós interjúban azt üzente: „jönni fog a bosszú”, és a nyugati civileknek, különösen az amerikaiaknak azonnal el kell hagyniuk a Közel-Keletet.

Palesztin szervezetek is gyászolnak, Izraelben válságstáb ült össze

„Szulejmáni tábornokot az amerikai-cionista ellenség ölte meg, amikor nem tartózkodott a harcmezőn” – írta pénteken közleményében a palesztin Iszlám Dzsihád iszlamista szervezet. A Népi Front Palesztina Felszabadításáért palesztin szervezet részvétét fejezte ki a tábornok halála miatt, akit a palesztin ellenállás támogatójának nevezett.

Bennet Naftali izraeli védelmi miniszter péntek reggelre tanácskozást hívott össze az ország katonai és hírszerzési vezetőivel a Szulejmani elleni csapás miatti biztonsági kérdések megvitatására – írta a Jerusalem Post című izraeli lap. Ezen részt vesz Aviv Kohavi vezérkari főnök is. Értesülések szerint Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő várhatóan megszakítja görögországi látogatását, és visszatér Izraelbe.

Egy platformon a demokraták és Damaszkusz

A szíriai külügyminisztérium elítélte a „gyáva amerikai agressziót”, amely szerinte a közép-keleti helyzet súlyos eszkalációját idézi elő – jelentette a SANA hivatalos szíriai hírügynökség.

Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház demokrata párti házelnöke arra figyelmeztetett, hogy a Szulejmáni elleni amerikai csapás „az erőszak veszélyes kiszélesedését” jelenti. „Amerika – és a világ - nem engedheti meg magának a feszültségek olyan eszkalálódását, ahonnan nincs visszatérés”. Pelosi bírálta Donald Trump amerikai elnököt, amiért a kongresszus hozzájárulása nélkül döntött a légicsapásról. Hasonlóan nyilatkozott kétdemokrata elnökjelölt-aspiráns, Joe Biden és Elizabeth Warren, utóbbi hozzátette, hiába volt veszélyes Szulejmáni, a likvidálása még veszélyesebb helyzetet teremtett.

Irán és az Egyesült Államok között 2018 májusa óta feszült a viszony, amikor Donald Trump amerikai elnök kiléptette országát a Teherán és a hat nagyhatalom között 2015-ben megkötött atomalkuból.

(MTI, Mandiner, BBC)

Összesen 69 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
flesh ripper
2020. január 03. 16:46
Az USA jobban tenné, ha A SAJÁT felségterülete fölött tevékenykedne és drónozgatna. Ugyanez vonatkozik az összes nagyhatalomra. Pl. az európai unió, őrizze és tegye hermetikussá a saját határát, vasszigorral őrködjön, szüntesse meg a terrorista fenyegetést és az iszlamista befolyást a saját területén, toloncolja vissza az összes illegális migránst. Az USA is tegye ugyanezt. Legyen vége a nemzetközi csendőrködéseknek, beavatkozásoknak. Ha az arab diktatúrát akar, akkor tegyék! Ha abszolutista iszlamista monarchiát, csak tegyék. Ha egy arab húsz feleséget akar, ha teheti, hát tegye...OTTHON. Nem kell beavatkozni.
ráadás-éve
2020. január 03. 14:10
3.vh.
atila68
2020. január 03. 13:13
Vicces, hogy puffogtok az olaj árának emelkedése miatt miközben most nyomta le a torkotokon az EU minden idők legnagyobb burkolt üzemanyag ár emelését.
olajfa1
2020. január 03. 12:56
Persze! Most akkor mind a két mutatóujjával fogja fenyegetni az USA-sokat...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!