Hitlerrel kampányol Trump ellen Bernie Sanders

2020. január 27. 08:15

Bernie szerint Donald fehér nacionalista.

2020. január 27. 08:15

A vermonti szenátor – aki nemrégiben arról beszélt, hogy büszke a zsidó gyökereire – most direkt egy, a zsidó szavazókat megcélzó videóval állt elő – olvasható a Neokohn vasárnapi cikkében. Ebben azt mondta: „Nagyon büszke vagyok arra, hogy zsidó vagyok, és várom a pillanatot, hogy én legyek az ország történetének első zsidó elnöke”. A videóban beszél a zsidóság megszólítására kinevezett kampánystábtag is, aki szerint Sanders értékrendje „zsidó értékrend”.

A kampányvideó ezzel együtt sem Sanders gyökereire fókuszál, hanem arra, hogy a jelölt szerint mekkora fenyegetést jelent Donald Trump a zsidóságra – állapítja meg a portál. Szerintük ezt támasztja alá az, ahogy a videó kiemeli a pittsburghi zsinagógában végrehajtott lövöldöző személyét, és akivel egy platformra teszi Trumpot. A videóban bevillan archiv felvételekről Hitler vonuló nácikkal, majd Sanders személyesen beszél Trumpról, aki szerinte veszélyt jelent Amerika számára.

A videóban emellett még látható egy jelenet Charlottesville-ből, valamint két szélsőségesen baloldali és Izrael-ellenes demokrata, Rashida Tlaib és Alexandria Ocasio-Cortez is szerepel benne, mint akik Bernie Sanderst támogatják a versenyben.

(Mandiner)

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
villogókékfog
2020. január 31. 15:57
és mégis hány feka szavazatára számít ezzel a remek kampánnyal?
zakar zoltán béla
2020. január 27. 18:12
Gyagya!
Rugo
2020. január 27. 17:56
Bernieből kibújt a világmegváltó zsidó. Pedig úgy tűnt normális, de születésileg egyformák ezek mind.
apika2
2020. január 27. 13:37
Nyilván a rengeteg délinek ez volt a hívószó, hogy kire kell szavazni :) Trump nyerni fog, ha ez az idióta lesz a kihívója :) ...és ez így is van jól...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!