Észt miniszterelnök: Ha Ukrajna elesik, veszélybe kerül egész Európa!
Kaja Kallas szerint Észtországnak esze ágában sincs katonákat küldeni Ukrajnába, de jobb, ha erről Vlagyimir Putyin nem tud biztosat.
A Bella ciao a második világháború utáni olasz baloldali megújulás után világszerte az újbaloldali szervezetek nem hivatalos himnusza lett.
Ahogy azt szerdán már megírtuk, egy bírósági döntésnek köszönhetően partot ért Lampedusa szigetén az Open Arms nevű NGO hajója, amely közel három hete közel száz migránssal a fedélzetén bolyongott a Földközi-tengeren, mert az olasz belügyminiszter – most már ügyvezető – Matteo Salvini nem engedélyezte sokáig a kikötését.
Ahogy ilyenkor lenni szokott, aktivisták várták az NGO-hajót az olasz kikötőben, azonban most videó készült arról is, hogyan várták a migránsokat, akiknek a száma időközben 83-ra csökkent.
A videót Vajnai Attila osztotta meg Facebook-oldalán, bejegyzésében a következőt írta: „Amikor a humanizmus győz a fasizmussal szemben.”