Német dzsihadisták gyermekei tértek haza Szíriából

2019. augusztus 21. 09:28

Négyből három kiskorú térhetett haza, őket nagyszülők kísérték.

2019. augusztus 21. 09:28

A német szövetségi kormány első alkalommal szállított haza az Iszlám Állam nevű terrorszervezet követőinek családjába született német állampolgárságú gyermekeket Szíriából. Az iraki Erbílből indult repülőgép a három fiatallal a fedélzetén kedd este szállt le Frankfurtban – közölte a német szövetségi rendőrség a dpa német hírügynökség megkeresésére. A frankfurti gyámhatóság munkatársai fogadták a gyermekeket.

A dpa értesülése szerint egy két- és egy négyéves kislányt, valamint egy hétéves fiút vittek haza az al-Hol észak-szíriai menekülttáborból. A gyermekeket nagyszülők kísérték. A német külügyminisztérium szerint hétfőn négy gyermeket adtak át a szíriai-iraki határon az iraki Erbílben működő német konzulátus munkatársainak. A szíriai kurd hatóságok egyik szóvivője szerint három árváról és egy beteg csecsemőről volt szó. A kisded sorsáról ugyanakkor a német szövetségi rendőrség nem tudott felvilágosítást nyújtani.

A kormány a berlini közigazgatási bíróság egy júliusi ítéletének eleget téve hajtja végre az akciót. Az érintettek németországi rokonai által indított bírósági eljárás előtt rendre elzárkózott az Iszlám Állammal kapcsolatba hozható, Szíriában tartózkodó német állampolgárok hazaszállításától. Arra hivatkozott, hogy Irakkal ellentétben – ahonnan vittek már haza a szélsőségesekhez köthető német állampolgárokat – Szíriában nincs német diplomáciai képviselet, ezért a polgárháború sújtotta országban nem lehetséges a konzuli segítségnyújtás.

A kormány adatai szerint nagyjából 70 nő és 120 olyan gyermek él szíriai táborokban, akik az Iszlám Állam német állampolgárságú harcosaihoz köthetőek. A német biztonsági szervek adatai szerint 2013 óta több mint ezer ember utazott Németországból a szíriai és az iraki háborús övezetekbe, hogy csatlakozzon a dzsihadistákhoz. Nagyjából 200-an meghaltak, 340-en pedig visszatértek, többségüket letartóztatták.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!