Egyre súlyosbodik az olasz kormányválság

2019. július 18. 22:22

Ha a következő napokban nem bomlik fel az M5S-Liga kormány, jövő tavaszig folytatódhat a közös kormányzás.

2019. július 18. 22:22

Ismét válság fenyegeti az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a Liga közös kormányzását, miután a két olasz kormánypárt vezetője, Luigi Di Maio és Matteo Salvini csütörtökön bejelentette, hogy elveszítették a bizalmukat egymásban.  Meg nem erősített olasz sajtóértesülések szerint Ligát vezető Matteo Salvini péntekre bejelentkezett Sergio Mattarella olasz államfőhöz, hogy a kormány további sorsáról egyeztessen. Matteo Salvini azt is hozzátette, hogy nem kíván részt venni a pénteki kormányülésen.

Belső harcok

Matteo Salvini miniszterelnök-helyettes, aki egyben belügyminiszter is, csütörtökön Helsinkiből üzente meg az M5S-t vezető Luigi Di Maiónak, hogy véget ért a belé vetett politikai és személyes bizalma is. Valójában Matteo Salvini és Luigi Di Maio már hónapok óta nem beszél egymással. A csütörtöki üzenetre reagálva Luigi Di Maio a közösségi oldalán közzétett videón azt mondta, ha a Liga meg akarja buktatni a kormányt, ne kerteljen, hanem vállalja ennek a felelősségét. 

A tavaly június elsején - 88 napig tartó egyeztetés után - megszületett M5S-Liga kormányt kezdettől fogva a két kormánypárt küzdelme jellemezte. Az M5S és a Liga kapcsolatát elmérgesítette, hogy a közös kormányzás a közvélemény-kutatások szerint az M5S-t folyamatosan gyengítette, miközben a Liga egy év alatt megkétszerezte a 2018-as olasz parlamenti választásokon szerzett támogatottságát. Az Európai Parlamenti választások olaszországi kampányát is az M5S és a Liga versenye uralta, amelynek végén a Liga bizonyult Olaszország legnagyobb pártjának. Jelenleg már nincs olyan politikai és gazdasági kérdés, amelyben a két kormánypárt egyetértene.

Utolsó esély

Az utóbbi napokban a Ligát számos támadás érte az M5S részéről a Matteo Salvini vezette párt feltételezett oroszországi finanszírozása miatt. Matteo Salvini viszont az M5S-t támadta amiatt, hogy Luigi Di Maio pártja támogatta Ursula von der Leyen megválasztását az Európai Bizottság elnöki tisztségére. Ezt követően a Liga európai biztosjelöltje, Giancarlo Giorgetti csütörtökön az olasz államfőnek bejelentette, hogy lemond a jelölésről. A két kormánypárt vitájában Giuseppe Conte miniszterelnök eddig mindig a közvetítő szerepét töltötte be. Az utóbbi napokban azonban Giuseppe Conte nyíltan az M5S mellett foglalt állást, többször hangsúlyozva, hogy ő Olaszország miniszterelnöke, nem pedig Matteo Salvini. 

Olasz sajtóinformációk szerint a Liga politikusai és párttagsága nyomást gyakorol Matteo Salvinire a kormánykoalíció felbontása érdekében, elérkezettnek látva az időt, hogy a Liga az M5S nélkül irányítsa Olaszországot. A felmérések szerint a Salvini vezette párt jelenleg 36 százalék körüli támogatottságot élvez.  A 17 százalékon álló M5S nem titkolja, hogy a pártnak jobban áll az ellenzéki szerep. Az sem kizárt, hogy az M5S inkább a jelenleg ellenzéki, balközép Demokrata Párttal (PD) folytatná a kormányzást. Nicola Zingaretti, a PD főtitkára szerint az M5S-Liga kormánynak vége van, csak még nem tudni, ki mondja ki, hogy megbukott. 

Más vélemények szerint se az M5S-nek, sem a Ligának nem érdeke a kormánybuktatás, hiszen minden vita ellenére a két párt alkotta kormány az olaszok 56 százaléka támogatottságát bírja. Az esetleges kormányválság időpontja sem véletlen: július 20. az utolsó "hasznos nap" ahhoz, hogy ősszel előrehozott választásokat tarthassanak. Ha később tör ki kormányválság, akkor az őszi költségvetési törvénycsomag megszavazása miatt legközelebb jövő tavasszal lehetnének választások. Ha a következő napokban nem bomlik fel az M5S-Liga kormány, jövő tavaszig folytatódhat a közös kormányzás.

(MTI)

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
koronaszepe
2019. július 19. 11:17
Az "Ő" hőse...
Az ajtónak támaszkodni tilos
2019. július 19. 08:09
Olaszországban mindig kormányválság van...
balbako_
2019. július 19. 08:05
Nekünk Salvini győzelme lenne a legjobb.
sozlib_abschaum
2019. július 19. 07:04
Az olaszok válasszák meg salvinit 2/3-al és elindulhat egy nagy gazdasági fejlődés Olaszországban is mint Magyarországon. Egyébként meg az eu-ban nagyon sokan szeretnék, hogy salvini eltűnjön az olasz kormányból
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!