Eltüntették a székely csillagot Marosvásárhelyen

2019. március 10. 14:32

„Felkészülten” várják a romániai város hatóságai a Székely Szabadság Napját a Főtér beszámolója szerint.

2019. március 10. 14:32

Mint írják, bár az eredeti terv szerint a vértanúk vásárhelyi obeliszkje köré a székely zászlón is szereplő nyolcszögű nap alakban raktak le térköveket, a városháza péntek délutánra már át is alakította a területet. Erről Dan Mașca, a Szabad Emberek Pártjának (POL) elnöke közölt fotókat a Facebook-oldalán, ezeken jól látszik, hogy már a csillag szárai közötti területet is kirakták térkövekkel.

Időközben leszerelték azt a kétnyelvű fémtáblát is, amely korábban az emlékműtől pár méterre lévő csorgóra került fel. Beszédes volt egyébként a portál szerint, hogy Sergiu Papuc alpolgármester a Zi-de-zi internetesi portálnak korábban azt mondta, nem akarja, hogy a „November 7.” negyedet úgynevezett Székelyfölddé alakítsák, ezért újra átnézik a terveket.

Mi több, az Agendademures.ro megtudta, Claudiu Maior, a polgármester tanácsadója ezután helyszíni szemlét is tartott, majd elrendelte az eredeti tervek átrajzolását és a kétnyelvű tábla levételét. Ehhez képest Cosmin Blaga, a városháza szóvivője pénteken délután a Székelyhonnak még azt mondta,  a magyarok iránti tiszteletből fogtak neki a térrendezésnek. Sőt azt is hangsúlyozta, hogy a vértanúk emlékművénél elkezdett munkálatok tervében benne van a nyolcágú csillag formájú tér kialakítása és a kétnyelvű felirat is. Vasárnapi írásában a Főtér megjegyzi: már a legkisebb utalás sincs a székelység jelképeire Marosvásárhelyen, a Székely vértanúk emlékművénél.

Azt is megígérte, hogy a munkálatokat vasárnapra befejezik, amikor a Székely Szabadság Napja alkalmával megemlékezést tartanak a helyszínen, a Székely Nemzeti Tanács szervezésében. Március 15-én az RMDSZ tartja itt a nemzeti ünnep alkalmából a központi rendezvényét, amelyre Szijjártó Péter külügyminisztert is várják. Izsák Balázs SZNT-elnök jogsértőnek és provokatívnak nevezte csütörtökön a székely jelképek eltávolítását.

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mokány
2019. március 10. 22:45
Ez semmi. A nyugati közvéleménynek azt terjesztik, hogy a magyarok Erdélybe csak az 1800-as években költöztek be.
balsors
2019. március 10. 16:51
A Ferivel táncolók messziről bűzlenek.
antioxi
2019. március 10. 16:18
Száz éve szemétkednek a románok a székelyekkel. Meddig tűrjük még?!
még fokozza
2019. március 10. 16:01
A székelyek szeretnek vadászgatni. Egyszerű vidám nép. Szeretik Orbánt, Habonyt, Rogánt. Nagyon csavaros eszük van.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!