Erre tessék gombot varrni, Magyar úr! Az Európai Bizottságnak pedig ezúton is hálásan köszönjük
Némelyeknek egyszerűen mindig sikerül olyan szögből nézni az eseményeket, ahonnan Magyarország egy merő lúzer. Francesca Rivafinoli írása.
A korábban akasztással fenyegetőző volt román kormányfő ismét durva kijelentést tett a magyar és székely jelképek miatt.
Mihai Tudose nemtetszésének adott hangot, miután az RMDSZ hivatalos határozatban jelentette ki, hogy a magyar közösség szimbólumának tekinti a piros-fehér-zöld színeket, a székely zászlót, valamint a magyar és a székely himnuszt is – közölte a Főtér. Az exkormányfő korábban is fogékony volt a magyar kisebbséggel kapcsolatos témákra. Előfodult, hogy akasztással fenyegette meg a magyar vagy székely zászlókat nyilvános helyre kifüggesztőket.
Most a facebookon adott hangot markáns véleményének. „A zuhanyzó alatt mindenki azt énekel, amit akar, a szobáját is úgy festheti ki, ahogy akarja. De azon túl az országot, ahol a magyarok élnek, azt Romániának hívják. A himnusz is Romániáé, a zászló is Romániáé” – idézi a portál.
Ezen kívül kifejtette azt az álláspontját is a politikus, miszerint az RMDSZ csupán azért parlamenti tényező Romániában, mert a román szavazópolgárok passzívak politikailag és nem mennek el megfelelő arányban szavazni.