A „Román Föld lelkéről” írt levelet Putyinnak egy román politikus

2019. január 22. 07:51

„Szép kis ortodox testvériségben voltunk, Putyin úr.”

2019. január 22. 07:51

Levelet írt Ninel Peia román politikus, egyenesen az orosz elnöknek, Vlagyimir Putyinnak – közölte a Főtér. A levél szerzője ugyanaz a Peia, aki néhány éve retteget, hogy Erdélyt elszakítják Romániától. Ezúttal is hasonló témában értekezett, az orosz elnöknek írt levelét – a Főtér nyomán – változtatások nélkül közöljük:

„Tisztelt Putyin úr, az ön politikai elődei, hol vörösebbek, hol fehérebbek, úgy gondolták, le lehet szakítani a kis román testvér egyik lábát, egy olyan rátermett lábat, mint Besszarábia, majd pedig az egyik kezét is le lehet vágni, a mi drága Bukovinánkat, amely egyáltalán nem szükséges zálogként ott van ortodox testvéreinknél. Később, amikor hivatalosan is testvérekké váltunk a sarló és kalapács jegyében, a ti nagy politikusaitok (a levélíró ösztön- és véletlenszerűen váltogatja az önözést a tegezéssel) úgy gondolták, jót tenne nekünk egy kis éheztetés, és eltulajdonítottátok a Kincset, mint egy kikényszerített ajándékot.

Szép kis ortodox testvériségben voltunk, Putyin úr.

Ma, a tegnapi idióták utódai, új ruhát öltött idióták folytatni akarják a sátáni elnyomást, késleltetvén a fent említett ortodox kötődés jogszerű működtetését.

Putyin úr, ön hittársak gyilkosait táplálja.

Szabaduljon meg a sátáni idiótáktól, Putyin úr, az oroszok megérdemlik, hogy megismerjék a román ortodox lelket, ahogy mi is az orosz pravoszláv lelket.

És ezekkel az idiótákkal e dolog soha nem valósítható meg.

Nem csodálkoznék, ha ezek a gazemberek arra készülnének az új európai Németország árnyékában, hogy kedvükre tegyenek a pannóniai síkság vadembereinek és, miután elragadtátok kisebb testvéretek egyik kezét és egyik lábát, most megpróbáljátok kitépni a mellkasából az erdélyi szívet, eltávolítván Erdélyt a szent testtől. Hogy csak a Román Föld lelkével maradjunk.

Nem csodálkoznék, nagy testvér, nem csodálkoznék, ha egy ilyen mocskos terv főne az ön fülébe mérget csöpögtető idióták démoni fejében.

Így aztán tisztességesnek tűnik nekem, hogy a mi mennyei atyánk nevében arra kérjelek, Putyin úr, hogy szabadulj meg a Tisztátalannak felesküdött idiótáktól, akik önt is a román nemzet, Oroszország kisebb testvére hóhérává akarják változtatni.

Még nem késő, nekünk, nektek, az ortodoxiának. Ámen!

Ninel Peia – A Román Nemzetség Párt elnöke”

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
khomeini
2019. január 24. 07:17
én adtam neki egy lájkot mert szeretem az abszurd humort
ousiv
2019. január 22. 19:30
cirill betűt nem kéne akkor visszaállítaniuk?
gabor7th
2019. január 22. 12:04
Nagyszerű képválasztás.
Balango
2019. január 22. 09:23
Ezt Romániában is bolondként tartják számon.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!