Ultimátumot kapott a spanyol kormányfő a katalán elnöktől

2018. október 02. 20:19

Konkrét javaslatot várnak a katalánok az „önrendelkezés gyakorlásával” kapcsolatban, így egy hónapos ultimátumot adtak Pedro Sáncheznek.

2018. október 02. 20:19

Egy hónapos ultimátumot kapott Pedro Sánchez spanyol kormányfő Quim Torra katalán elnöktől kedden, hogy konkrét javaslattal álljon elő a katalán „önrendelkezés gyakorlásával” kapcsolatban. „Ha november előtt nincs javaslat az önrendelkezés gyakorlására, a (katalán) függetlenségi pártok nem tudnak garantálni semmiféle stabilitást a kongresszusban” – fogalmazott a függetlenségi politikus arra utalva, hogy az országos törvényhozásban a szocialista kormány kisebbségben van, és a jövő évi költségvetési-tervezet benyújtására készül. Quim Torra a barcelonai parlament ülésén elmondta: levélben szorgalmaz mielőbbi találkozót a spanyol miniszterelnökkel, azonban a párbeszédet nem tartja elegendőnek konkrét javaslat nélkül. „Katalónia türelme nem végtelen” – jegyezte meg.

A politikus felszólalásában elhatárolódott attól, hogy előző nap, az alkotmányellenesnek nyilvánított függetlenségi referendum évfordulóján tüntetők  csoportjai összetűzésbe keveredtek a katalán rendőrökkel több helyszínen is. Megpróbáltak behatolni a barcelonai parlament épületébe, áttörve a bejáratot védő kordont is.

Quim Torra „elszigetelt tetteknek” nevezte a történteket, és hangsúlyozta, hogy „nem ez a függetlenség útja”. A független katalán köztársaság azonnali megteremtését szorgalmazó Köztársaság Védelméért Bizottságok (CDR) elnevezésű radikális szervezet több rendezvényen is feltűnt hétfőn, ahol bírálták a katalán kormányt és követelték Quim Torra lemondását.

„A nép parancsol, a kormány engedelmeskedik” – visszhangozták például egyik az eseményen, ahol a katalán elnök felszólalt. A politikus bíztató szavakat intézett hozzájuk, megköszönve nekik a nyomásgyakorló akciókat, amelyet azonban a legtöbb spanyol és katalán parlamenti párt erőszakra biztatásként értékelt.

Pedro Sánchez miniszterelnök Twitter-üzenetben reagált kedden, hangsúlyozva a katalán elnök felelősségét a politikai rendezésben, amelyet kockáztat, ha szélsőségeseket bíztat „ostromra” az intézmények ellen. „Nem az erőszak az út” – hangsúlyozta.

(MTI)

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rajgy
2018. október 03. 14:02
"Hiába a rendőri brutalitás, Orbán belügynek tartja a katalán népszavazást" https://mno.hu/belfold/reagalt-orban-viktor-a-katalan-nepszavazasra-2419579 Orbán "BELÜGY"-nek tartja a Katalánok elleni spanyol brutalitást. Kárpátalja is "belügy"? Erdély is? Felvidék is? Vajdaság is?
pollip
2018. október 03. 06:10
Hiába vannak új vezetők, a probléma maradt.
Coccothraustes
2018. október 02. 21:03
Hajrá katalánok. Legyen önrendelkezés és szabadság.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!