A migrációról és a pápalátogatás lehetőségéről tárgyalt Semjén a Vatikánban

2018. október 08. 21:47

A magyar kormány migrációval kapcsolatos álláspontjáról egy lehetséges pápalátogatásról és Mindszenty boldogáavatásának ügyéről is tárgyalt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Vatikánban.

2018. október 08. 21:47

A kormány álláspontja, hogy nagyon világos különbséget kell tenni a gazdasági migráció és az életükért menekülők befogadása között – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, aki hétfői vatikáni látogatásán tárgyalást folytatott Pietro Parolin szentszéki államtitkárral. A miniszterelnök-helyettes a közmédiának nyilatkozva elmondta, hogy a megbeszélésen szó volt a pápa magyarországi látogatásának lehetőségéről, illetve Mindszenty József bíboros boldoggá avatásáról is. 

Semjén Zsolt tájékoztatása szerint több mint másfél órás tárgyalást folytatott Pietro Parolin szentszéki államtitkárral, amelyen minden jelentős témát érintettek. Szó volt a megbeszélésen az egyházi ügyekről, az egyházi iskolákról, illetve arról, hogy mennyire rendezett és modellértékű az állam és egyház kapcsolata Magyarországon. 

A politikus elmondta: kiemelt hangsúllyal szerepelt a tárgyaláson a 2020-as nemzetközi eucharisztikus kongresszus, illetve annak előkészületei. 

A tárgyaláson szó volt a pápa magyarországi látogatásának lehetőségéről – közölte. Ezzel összefüggésben elmondta: a pápát a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és a magyar kormány egyszerre hívta meg, ezt Áder János államfő tolmácsolta is korábban. Az eucharisztikus kongresszus szép alkalom lenne a magyarországi látogatásra, ahogy Mindszenty bíboros boldoggá avatása is – mutatott rá Semjén Zsolt, aki kiemelte: a boldoggá avatás „belátható távolságon belül van”. 

Érintettek világpolitikai kérdéseket is az Európai Unió, illetve Magyarország vonatkozásában – ismertette Semjén Zsolt, aki hozzátette: a témák között szerepelt a kárpátaljai magyar kisebbség helyzete. 

A kormányfő-helyettes részletesen tájékoztatta Pietro Parolin bíborost arról, hogy mit miért tesz magyar kormány a migráció ügyében. Kiemelte, hogy a segítséget szeretnék helybe vinni, és a megoldás nem az, hogy ezek az emberek a szülőhelyüket elhagyják, hanem az a helyes megoldás, ha a szülőföldjükön segítik őket emberhez méltó életet élni. Semjén Zsolt közlése szerint a bíboros nagyra értékelte, hogy a keresztényeket segítő intézményrendszer a kormányzaton belül óriási anyagi segítséget nyújt kórházak, iskolák építéséhez. 

Úgy fogalmazott: nagyon világosan be tudták mutatni a magyar álláspontot.

A miniszterelnök-helyettes rámutatott: a Szentszék világméretekben gondolkodik, és a szolidaritás, mint keresztény erény hangsúlyozása természetes küldetése a katolikus egyháznak. Igazából az a kérdés, mi a hatékony szolidaritás – jelezte, hozzátéve: a magyar álláspont szerint a migráció konfliktusokat, terrorizmust generál a befogadó országok esetében. 

Semjén Zsolt közlése szerint Pietro Parolin bíboros fontosnak tartotta, hogy azokról az emberekről, akik az életükért menekülnek, politikai, vallási okokból, amíg veszélyben vannak, gondoskodni kell. Nagyon világos különbséget kell tenni ugyanakkor, a gazdasági migráció és az életükért menekülők között – jelezte a miniszterelnök-helyettes, hozzátéve: a bíboros ezt teljes mértékben osztotta, és nagyon konstruktív volt. A Szentszék álláspontja világos, a szolidaritás hangsúlyozása mellett elismerik az identitáshoz való jogot, az országok biztonsághoz való jogát, s azt, hogy csak olyan mértékben lehetséges a befogadás, amilyen mértékben az integráció valóban megoldott.

(MTI)

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kiscsillag
2018. október 10. 11:56
Miért nem azt kérdezte hogy meddig gátolja a Vatikán hogy a csángók magyarul misézhessenek? Miért tiltja a katolikus Vatikán a katolikus csángók magyar anyanyelv használathoz való jogát?
Sulammit
2018. október 09. 12:51
Ez egy örömteli hír, mert utoljára 1938-ban volt Magyarországon Eucharisztikus Kongresszus Szent István halálának 900. évfordulóján. Azon Eugenio Pacelli a későbbi XII. Piusz pápa is részt vett. Az, hogy Mindszenthy bíboros úr boldoggá avatása végre megtörténhet hatalmas öröm lenne a számunkra. Erdő Péter bíboros, prímás: Ima a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusért Mennyei Atyánk, minden élet forrása! Küldd el Szentlelkedet, hogy az önmagát értünk feláldozó és az Oltáriszentségben velünk levő Krisztust felismerjük és egyre jobban szeressük! Ő Urunk és Mesterünk, barátunk és táplálékunk, orvosunk és békességünk. Adj bátorságot, hogy az ő erejét és örömét elvigyük minden emberhez! Add, hogy a készület ideje és az Eucharisztikus Kongresszus ünneplése egész hívő közösségünk, fővárosunk, népünk, Európa és a világ lelki megújulására szolgáljon! Ámen
Babivadász
2018. október 09. 07:59
Felhívnám a Szentatya figyelmét arra, hogy fontolja meg, hogy kivel áll szóba , mert az ördög él és virul, és túlórázik !
Mr.Falafel
2018. október 09. 07:42
Miért kell ahhoz Belgiojosohoz elmenni, ha meg akarják látogatni Gyurcsány szülővárosát?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!