Soraya Sáenz de Santamaría nyerte a spanyol konzervatív Néppárt elnökválasztásának első fordulóját

2018. július 06. 08:10

Mariano Rajoy lemondása után új elnököt választ a spanyol konzervatív Néppárt. Az első fordulót Soraya Sáenz de Santamaría nyerte.

2018. július 06. 08:10

A spanyol konzervatív Néppárt (PP) elnökválasztásának első fordulóját Soraya Sáenz de Santamaría nyerte – jelentette be a szavazás eredményét Luis de Grandes, a közelgő tisztújító kongresszus szervezőbizottságának elnöke csütörtökön este Madridban.

Soraya Sáenz de Santamaría, aki az egy hónapja, bizalmi szavazással leváltott Rajoy-kormány miniszterelnök-helyettese volt, a voksok 37 százalékát szerezte meg. 34 százalékos támogatottsággal második lett Pablo Casado, a PP kommunikációért felelős főtitkár-helyettese. Ők ketten küzdhetnek meg a Néppárt vezetői posztjáért a július 20-án és 21-én tartandó rendkívüli kongresszuson. A pártelnökválasztás első fordulójában hat jelölt közül választhattak a voksolásra regisztrált párttagok. A több mint 66 ezer szavazásra jogosult 87 százaléka adta le voksát a nap folyamán.

Rajoy távozása

A Néppártot 14 éven át vezető Mariano Rajoy egy hónapja mondott le az elnökségről, négy nappal azután, hogy a spanyol parlament megvonta a bizalmat kormányától. A spanyol demokrácia négy évtizedes történetében először váltott le kormányt bizalmi szavazással a törvényhozás.

A bizalmatlansági indítványt a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) kezdeményezte, miután a bíróság első fokon ítéletet hirdetett az egyik legszövevényesebb spanyol korrupciós botrányban, a 2009-ben kirobbant úgynevezett Gürtel-ügyben, és megállapította, hogy a korrupciós hálózatból hasznot húzott a kormányzó konzervatív Néppárt (PP) is.

A PP fellebbezett a döntés ellen, amely 245 ezer euró (77,9 millió forint) pénzbüntetést szabott ki rá.

(MTI)

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bölcs Ész
2018. július 06. 09:57
A spanyol Néppártnak egy olyan kaliberű államférfira van szüksége, mint amilyen José María Aznar volt. Mariano Rajoy viszont nem éppen a tehetségéről volt híres. A 2011-es nagyarányű győzelmét nem magának köszönheti, hanem annak, hogy a spanyolok Gyurcsánya, José Luis Rodríguez Zapatero szétcseszte a szocialista pártot. Rajoynak köszönhetően a szocik azonban - a liberálbolsi Pedro Sánchezzel az élen - újra meg tudták előzni a Néppártot.
kisgul
2018. július 06. 08:18
Soraya Sáenz de Santamaría di Azvego!
balbako_
2018. július 06. 08:17
Ezt a majom komcsit (Pedro Sánchezt) kéne kiütni onnan.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!