Holland külügyminiszter: Nem létezik békés multikulturális társadalom

2018. július 19. 15:12

„Kelet-Európa soha nem fogja elfogadni” a migránskvótát a holland külügyminiszter szerint, aki egy magánrendezvényen politikailag inkorrekt gondolatait osztotta meg a multikulti bukásáról.

2018. július 19. 15:12

Politikusok és menekültügyi szervezetek is kritizálják Stef Blok holland külügyminisztert kijelentései miatt, amelyeket egy privát rendezvényen mondott el – írja az Al Jazeera. 

Stef Blok, Hollandia legnagyobb pártjának, a liberális-konzervatív VVD tagja ezen a privát rendezvényen kritizálta a multikulturális társadalmakat, illetve azt is elmondta, hogy Suriname dél-amerikai ország (Hollandia egykori gyarmata) „kudarcba fulladt” annak etnikai megosztottsága miatt. .

„Mutassanak nekem egy példát olyan multietnikus vagy multikulturális társadalomra, amelyben az eredeti lakosság ugyanolyan jól él, mint korábban (…), ahol a közösségi kapcsolatok békések. Nekem nincs ilyenről tudomásom” – mondta Blok. 

A videón arról is beszélt: Szingapúr extrém módon szelektál a bevándorlók között, szegényeket nem enged be, legfeljebb takarítónak.

Azt is kifejtette a holland külügyminiszter: „Nem vagyunk alkalmasak arra, hogy olyan emberekhez kötődjünk, akiket nem ismerünk – hacsak nem vagyunk annyira gazdagok, hogy ez ne jelentsen problémát számunkra”. 

„Nem gondolom, hogy mi, Európa képesek leszünk arra kényszeríteni országokat, hogy egyenlő számban fogadjanak be menekülteket. Kelet-Európa soha nem fogja ezt elfogadni. Még ha ki is csavarnánk a karjaikat, hogy egyetértsenek. Nézz körbe Varsóban vagy Prágában. Nem látsz nem fehéreket. Egy héten belül távoznak. Megverik őket. Szörnyű körülmények között élnek ott” – fejtegette tovább a holland diplomácia vezetője.

A miniszter egy nemzetközi szervezeteknél dolgozó holland állampolgároknak szervezett privát eseményen mondta el a fenti kijelentéseit, a felvételt a Zembla, egy többnyire oknyomozó újságírással foglalkozó televíziós csatorna szerezte meg. 

A fenti videón holland felirattal lehet megnézni a külügyminiszter beszédét, az Al Jazeera oldalán pedig angol felirattal is meg lehet tekinteni a videót.

 

 

Összesen 89 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
röviden
2018. július 23. 17:00
Hatvan holland értelmiségi tiltakozik a nézetei ellen.:)
marós
2018. július 22. 08:42
Szóval aki megmondja a tutit azt el kell távolítani a vezetésből.
Világpanoráma
2018. július 19. 21:56
A brit hatóságok továbbra is az orosz ügynököket vádolják a Szkripal ügy miatt: https://vilagpanorama.hu/2018/07/19/a-brit-hatosagok-tovabbra-is-az-orosz-ugynokoket-vadoljak-a-szkripal-uggyel-kapcsolatban/
Vikijo
2018. július 19. 18:43
Nyilvánvalóan nem tipikus, hogy megvernék vagy bántanák a multikultikat Varsóban vagy Prágában, a miniszter jól következtetett hamis információkból. A helyzet az, hogy az elitekben valójában megvalósulni látszik a nemzetközi nyílt társadalom, azonban nyilván az arzheimer kór kezdő stádiumában szenvedő nemzetközi pénzemberek tévesen arra következtetnek, hogy ezt a folyamatot hirtelen rá kell erőszakolni a full társadalmakra.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!