Utcai összecsapások törtek ki Puigdemont letartóztatása miatt

2018. március 26. 08:32

Utcai összecsapások törtek ki vasárnap délután Barcelonában annak hírére, hogy a német hatóságok letartóztatták a menesztett katalán elnököt.

2018. március 26. 08:32

Utcai összecsapások törtek ki vasárnap délután Katalónia fővárosában annak hírére, hogy a német hatóságok letartóztatták Carles Puigdemont menesztett katalán elnököt – jelentették a hírügynökségek.

Elsőként tüntetők ezrei gyűltek össze a belvárosban, és megpróbáltak a spanyol kormány katalóniai főképviselőjének a székhelyére menni, hogy hangot adjanak a tiltakozásuknak. A rendőrség az útjukat állta, mire a tüntetők egy része erővel próbált meg áttörni a sorfalon. A dulakodás közben a rohamrendőrség botokkal verni kezdte a tömeget. Az első jelentések nem szólnak sérültekről. Szombat éjjel már voltak hasonló összecsapások Barcelonában; akkor két tucatnyian sérültek meg.

Puigdemont hétfőn jelenik meg az illetékes német bíróság előtt, amely dönteni fog a kiadatásáról. A spanyol legfelsőbb bíróság illetékes bírája 13 függetlenségpárti politikus ellen emelt vádat pénteken lázadásért, amelynek címén 30 évig terjedő börtönbüntetés szabható ki. Ötöt közülük a bíró ismét előzetes letartóztatásba helyezett, köztük Jordi Turull katalán elnökjelöltet, aki arra készült, hogy szombaton egy második fordulóban megpróbálja megszerezni a katalán parlament támogatását elnökké választásához.

A katalán vezető október végén, leváltását követően hagyta el Spanyolországot, azóta Belgiumban tartózkodott önkéntes száműzetésben. Szombaton finnországi látogatásáról készült visszatérni Belgiumba, amikor Németországban vasárnap elfogták.

(MTI)

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
turáni sólyom
2018. március 26. 10:30
Éljen a független Katalónia! A nemzetek függetlensége jogos az ENSZ határozataival A katalánok már döntöttek egymás után kétszer is. Nekünk magyaroknak melléjük kell állni. A szabadság jegyében!
rajgy
2018. március 26. 09:30
Német blogokban morognak, hogy minek ártja bele magát a német rendőrség? Bár, ha menedékjogot kér, és megadják, az egy pofon a Rajoynak. Magyar operatőrnő koncepciós pere: A lány a tumultusban: https://youtu.be/qM80JrXgsuA A szír apa műesése: https://youtu.be/zHtLUe_rCtM?t=2m49s (A magyar állam és a hazai pártok szembefordultak állampolgárukkal! Magyar pártok a magyar nép jóhíre ELLEN!)
még fokozza
2018. március 26. 08:51
Németország elfelejtette gyászos történelmi szerepét és beavatkozik a katalán választásokba.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!