Saríát mindenhová? Arab nők egymásnak mennek

2018. március 31. 08:25

Így kerül konfliktusba egy hívő muszlim riporternő egy szkeptikussá vált doktornővel interjú közben.

2018. március 31. 08:25

Szembe jött velünk egy négy évvel ezelőtti, az Al-Nahar nevű egyiptomi tévécsatornán közölt interjú, és leesett az állunk. Riham Said riporternő egy Dr. Noha Mahmoud Salem nevű, szalafistából vallási szkeptikussá vált orvosnőt faggatott – amíg el nem szabadultak az indulatok.

Az interjúalany az Egypt Independent cikke szerint vallásos közegben nőtt fel és maga is vallásos volt, ámde férje verni kezdte őt, és ettől nem védte meg a saját családja sem, mondván, hogy a férjnek joga van a feleség veréséhez. A családja és férje köreiben tapasztalt álszent magatartások miatt végül kételkedni kezdett saját hitében, s végül otthagyta a muszlim életmódot. Férje a változások miatt elvált tőle.

Az angolul feliratozott videóban elhangzott párbeszédet legépeltük: érdekes betekintést nyújt a valódi muszlim hétköznapokba, gondolkodásmódba és társadalmi állapotokba.

***

„Általában nem visel hidzsábot, igaz?

Igaz.

Akkor miért vett most fel egyet?

Azért vettem fel, hogy elrejtsem az identitásomat. Féltem az életemet, nem akarom, hogy megöljenek, mint Farag Fodát. Nem akartam továbbá megbántani a családomat, akik nagyon vallásosak. Nem akartam fájdalmat okozni nekik, ugyanis ők mindig dühösek lesznek, ha a vallásról beszélek.

Most egész Egyiptom dühös.

Pedig én ezt Egyiptom kedvéért tettem. Én nem vagyok ateista.

De azt mondta, hogy a Korán nem igaz.

Én csak azt mondtam, hogy a Koránt Mohamed írta.

Nem hisz abban, hogy Mohamed, a mi prófétánk Allah hírnöke?

Én úgy hiszem, hogy ő egy géniusz volt. Egy reformer, egy filozófus, egy katonai parancsnok és egy nagyszerű ember. De ő volt az, aki megírta a Koránt és nincs semmiféle isteni kinyilatkoztatás és Gabriel sincsen. Ez a legfontosabb dolog, amit el szerettem volna ma mondani.

Szóval azt mondja, hogy Mohamed nem Allah hírnöke volt?

Én csak azt mondom, hogy nincs semmiféle isteni kinyilatkoztatás.

Nem az isteni kinyilatkoztatásról kérdeztem. Én azt akarom tudni, hogy ön tényleg azt állítja-e: Mohamed nem Allah hírnöke.

Persze, hogy nem az! Mégis hogyan lehetne hírnök isteni kinyilatkoztatás nélkül?

Hogyan jutott erre a megállapításra?

Úgy, hogy nem létezett Gabriel. Ugyebár Gabriel volt az, aki állítólag Allah szavait közvetítette az emberek felé. És mivel Gabriel egy mítosz…

Honnan veszi, hogy ő csak egy mítosz?

Semmilyen bizonyítékom nincs rá, hogy valaha is létezett volna.

Én pedig azt mondom, hogy Mohamed próféta Allah hírnöke!

Rendben.

A Korán minden egyes szavában és betűjében hiszek!

Oké, de ön más mint a többi iszlamista.

Miért lennék más?

A különbség ön és a többi iszlamista között az, hogy az iszlamisták törekszenek minden részletet megvalósítani.

Én is törekszem Allah saríájának minden részletét végrehajtani, de ellenzem azon emberek megölését, akik nem szeretnék Allah minden szavát betartani. Én remélem, hogy Allah saríája mindenhol érvényesülni fog, bízok abban, hogy az alkoholt betiltják, hogy a kabarékat bezárják. Muszlim vagyok, így engedelmeskednem kell Allah törvényeinek.

Támogatja a tolvajok kezének levágását?

Abszolút.

Komolyan?

Természetesen.

Őszintén szólva ez embertelen.

A tolvajok kezeit le kell vágni, a házasságtörőket pedig halálra kell kövezni!

Ez rettentően embertelen.

Ha az Iszlámnak érvényt szerzünk mindenben, akkor nem fognak rossz dolgok történni.

Hogyan képes ilyeneket mondani? Miért véd mítoszokat?

Önnek joga van elmondania, amit gondol, de nincs joga mítosznak hívni az Iszlámot!

Márpedig mítosz.

Ez az ön véleménye. Ön komolyan nem hisz Isten létezésében?

De, hiszek.

Akkor miért nem imádkozik hozzá?

Azért, mert ő nem válaszol az imádkozóknak.

Hogyan képes hinni benne, ha nem imádkozik hozzá?

Mert ő sosem reagál. Rengeteget imádkoztam, de sosem válaszolt nekem!

Miért kellene válaszolnia, ha így beszél?

Azon a napon sem válaszolt nekem, amikor szalafista nő voltam és nikábot viseltem.

Biztosan tisztátalan volt a szíve!

Erről szó sincs, az én szívem kifogástalan!

Nekem válaszolt és megtette, amire kértem. Na, erre mit tud mondani?

Biztosan nem válaszolt.

Véletlen egybeesés lenne, hogy pontosan azt kaptam, amit kértem tőle?

Valamikor megkapja, valamikor pedig nem.

Nem! Ő bármit megad nekem, amit csak kérek.

Ha kér tőle egymillió fontot, biztos vagyok benne, hogy nem fogja megkapni.

De, megkapnám.

Nem kapná.  

Istenre esküszöm, hogy megkapnám. Miért beszél tudatlanságról, miközben maga a tudatlan!

Én? Tudatlan? Köszönöm szépen.

Igen, tudatlan. Én csak épp annyira vagyok tudatlan, mint egész Egyiptom és a teljes arab világ. Ha tudatlanság kimondani, hogy Mohamed Allah hírnöke volt, akkor én büszke vagyok a tudatlanságomra.

Ha tovább inzultál, felállok és elmegyek.

Hát tűnjön akkor innen!

Tessék?

Tűnés! A mikroportot vegye le odakint! A mikroportot vegye le odakint!

Vegye csendesebbre a hangerejét, ha hozzám beszél!

A mikroportot vegye le odakint!

Maga nem beszélhet velem így! Én dr. Noha vagyok, uralkodjon magán!

Tűnjön innen és vegye le a mikroportot odakint!

Viselkedjen, én dr. Noha vagyok.

Rendben van, csak tűnjön innen!

Már bánom, hogy leálltam egy ilyennel beszélgetni, mint maga!

Én vagyok az, aki csak az idejét vesztegette egy ilyen őrült nőre!”

Összesen 65 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2018. április 01. 18:37
Szaporodnak a Memri tV-s műsorok itt a Mandineren. A világ hírei közé balhéval, botránnyal lehet, ezt minden TV, minden újságíró tudja. A Memri TV-sek is, ezért szerveznek ilyen interjúkat. Két téma van, ami garantálja a balhét egyet nem értés esetén. Az egyik a politika, a másik a vallás. Így aztán a balhé előidézésén kívül más egyéb értelme nincsen ebben a két témában különböző nézetű embereket összeültetni beszélgetni. Úgysem fogják meggyőzni egymást. A műsorvezető is balhét csinálni van ott, ha nem csupán a riportalanyai véleményére kíváncsi, hanem beleszövi a kérdéseibe a saját véleményét. Provokátor a "jó" műsor érdekében.
luisbathhelena
2018. március 31. 17:27
Én mindig csodálkozom mikor a liberálfasiszta gendernácik kiállnak egy ilyen vallás képviselői mellett....
kingsjewel
2018. március 31. 13:43
Tisztára olyan, mint a sztálinizmus. Annyira meg vannak félemlítve, hogy a kötelező ideológiát ismételgetik. Szerintem a riporternő sem gondolja komolyan, hogy kapna egymillió fontot, csak lehet,hogy ő is kapna otthon egy fülest, ha szidná Allahot.
=nessuno=
2018. március 31. 12:47
Szerintem sokan félreértik. Olvassátok el a párbeszédet. A fátylas a felvilágosult, ateista!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!