Hatályba lépnek az anyanyelvhasználatot elősegítő román törvénymódosítások

2017. december 28. 13:35

Január elsejétől az egészségügyi és a szociális intézményekben is alkalmazni kell olyan dolgozókat Romániában, akik beszélik a nemzeti kisebbségek anyanyelvét.

2017. december 28. 13:35

Végrehajtási utasítások nélkül lépnek hatályba január elsejétől Romániában azok az áprilisban elfogadott törvénymódosítások, amelyek a kórházakban és szociális intézményekben segítik elő a nemzeti kisebbségek anyanyelvhasználatát.

Korodi Attila, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselőházi frakcióvezetője az MTI-nek elmondta: sem az egészségügyi minisztérium, sem a munka és szociális szolidaritás minisztériuma nem dolgozta ki a hatályba lépés előtt a törvénymódosítások végrehajtási utasításait. Korábban a törvénymódosítást kezdeményező RMDSZ azt közölte: nagymértékben a végrehajtási utasításokon múlik, hogy a törvénymódosítás valóban kiterjeszti-e az anyanyelvhasználat jogát az egészségügyre és a szociális intézményekre.

A munkaügyi tárca az MTI kérdésére közölte, hogy egy kerettörvény módosításáról lévén szó, nem szükségesek a végrehajtási utasítások, az egészségügyi minisztérium pedig egyelőre nem válaszolt az MTI kérdéseire. A munkaügyi tárca azt is hozzátette: mivel a törvénymódosítás a közigazgatási törvény küszöbértékeihez köti a kisebbségi nyelveken beszélő személyzet alkalmazásának a követelményét, a közigazgatási törvény végrehajtási utasításait kell irányadónak tekinteni ebben az esetben is.

Korodi Attila szerint a törvényeket január elsejétől alkalmazni kell akkor is, ha nincsenek hozzá végrehajtási utasítások. „Kicsit sarkítva: ha nem alkalmazzák, az hivatali visszaélésnek számít” – tette hozzá a politikus. Úgy vélte: az RMDSZ politikusaira hárul a feladat, hogy 2018 elején meggyőzzék az illetékeseket a kormányhatározatok kibocsátásának a szükségességéről. A frakcióvezető szerint az egészségügyben várható a nagyobb ellenállás, mint a szociális intézményekben.

A román képviselőház április 11-én ellenszavazat nélkül fogadta el azokat a törvénymódosításokat, amelyek szerint az egészségügyi és a szociális intézményekben is alkalmazni kell olyan dolgozókat, akik beszélik a nemzeti kisebbségek anyanyelvét. Klaus Iohannis államfő előbb alkotmányossági vizsgálatot kért, de az alkotmánybíróság pozitív véleményezése után kihirdette a törvénymódosításokat.

Az erdélyi Identitás Szabadságáért Jogvédő Csoport (AGFI) arra figyelmeztetett, hogy a törvénymódosítások nem rendelkeznek a kisebbségekhez tartozó páciensek anyanyelven történő ellátásának biztosításáról. Az AGFI példaként azt hozta fel, hogy egy kolozsvári kórházban „egyetlen magyarul tudó ápoló alkalmazásával is eleget lehet tenni” a módosított törvények előírásainak. A civil jogvédők aggályaira válaszolva az RMDSZ a végrehajtási utasítások fontosságát hangsúlyozta. „Fontos, hogy a törvény alkalmazási módszertana pontosan határozza majd meg, hogy milyen szakembereket kell a kórházi és szociális intézményeknek alkalmazniuk ahhoz, hogy a beteg teljes körű, anyanyelven történő szolgáltatást kapjon ezekben az intézményekben” – fogalmazott közleményében az RMDSZ. A szövetség szerint a törvénymódosítás az „anyanyelvhasználat lehetőségét bővítette”.

(MTI)

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
A teremburáját
2017. december 28. 21:57
A szórványban nem lesz belőle semmi, Székelyföldön meg minek?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!