Belebukhat a koalíciós válságba Merkel a Bild szerint

2017. december 20. 19:15

Norbert Lammert vezető kereszténydemokrata politikus szerint egy esetleges német előrehozott választás esetén már nem Angela Merkel lenne a CDU kancellárjelöltje.

2017. december 20. 19:15

Nem sikerül az újabb nagykoalíció megalakítása Németországban, ezért előrehozott választást kell kiírni, amelyen a Kereszténydemokrata Unió (CDU) már nem Angela Merkel vezetésével vesz részt – véli a Bild című lap szerdai értesülése szerint a CDU egyik tekintélyes vezetője, Norbert Lammert.

A szövetségi parlament (Bundestag) korábbi elnöke a Bild szerint szűk körben azt az előrejelzést tette 2018-ra, hogy sikertelenül zárulnak a CDU, a testvérpárt bajor Kereszténydemokrata Unió (CSU) és a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) tárgyalásai a 2013-ban kezdett közös kormányzás folytatásáról, és az előrehozott választáson nem Angela Merkel lesz a CDU/CSU kancellárjelöltje.

A CDU/CSU ismét győz majd a választáson, és a Zöldekkel alakít koalíciót – vélekedett Norbert Lammert, aki 2005-től az idei választásig, 12 éven át volt a Bundestag elnöke, és január 1-jétől a CDU-hoz közel álló Konrad Adenauer Alapítvány vezetőjeként folytatja munkásságát. A politikus nem erősítette meg, de nem is cáfolta a Bild értesülését. 

Korábbi sajtóértesülések szerint Angela Merkel nem Norbert Lammertet, hanem Annette Schavan vatikáni nagykövetet, korábbi szövetségi oktatási és kutatási miniszter szánta a Konrad Adenauer Alapítvány élére. Az alapítvány egykori ösztöndíjasai azonban aláírásgyűjtésbe kezdtek, követelve, hogy minden tekintetben kifogástalan elnököt válasszanak meg elnöknek. Ezzel közvetve elutasították Annette Schavant, akinek 2013-ban azért kellett távoznia Angela Merkel kormányából, mert plágium miatt visszavonták a doktori címét.

(Fotó és szöveg: MTI)

Összesen 96 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
turáni sólyom
2017. december 22. 15:39
Mégis csak van Isten! Megy a banya a levesbe.....
syphax
2017. december 22. 15:29
Nagy áldás lenne a NÉMET NÉP és Európa számára is-véleményem szerint--ha nem jönne létre N.o.-ban ú.n. "nagykoalició", és kiirnák az "új választásokat" tavaszra. Természetesen úgy, hogy a CDU-ban MERKEL helyett már egy új, "normálisabb" vezető jönne. Szerintem EZ A MEGOLDÁS, más nincs.
Tiszafa
2017. december 21. 12:48
Hülye picsa!
marós
2017. december 21. 10:55
A jelenlegi német és a francia politikusok zöme nem a hazája hanem a multik érdrkeit képviseli.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!