Meghalt Jon Hendricks, a legendás jazzénekes

2017. november 23. 12:27

A kilencvenhat évesen elhunyt Hendricks a jazzéneklés úttörője volt.

2017. november 23. 12:27

Kilencvenhat éves korában elhunyt Jon Hendricks jazzénekes, dalszövegíró – adja hírül a The New York Times.

Hendricks az ötvenes években, a Lambert, Hendricks & Ross nevű vokális trió tagjaként lett ismert, mely jelentős szerepet játszott a vocalese nevű énekes műfaj fejlődésében. A vocalese lényege az, hogy egy-egy jól ismert jazz-improvizációhoz illesztenek dalszöveget, a Lambert, Hendricks & Ross így például a Count Basie-zenekar, Miles Davis, Horace Silver felvételeit dolgozta fel. Az együttesben Hendricks volt a fő szövegíró, szellemes alkotásaiért a „modern jazz koszorús költőjének” nevezték. Az együttes a vocalese mellett nagy hangsúlyt fektetett a scatre, vagyis az értelmetlen szótagokból álló, énekes improvizációra is. A Lambert, Hendricks & Ross nagy népszerűségre tett szert a jazz-körökön kívül is, országos tévécsatornákon is megjelentek.

A trió 1964-es feloszlása után Hendricks jazzkritikusként és egyetemi oktatóként tevékenykedett, emellett persze továbbra is fellépett és albumokat rögzített, együtt dolgozott például a Lambert, Hendricks & Ross nyomdokaiba lépő The Manhattan Transferrel, valamint Bobby McFerrinnel is, akivel 1986-ban közös Grammy-díjat kaptak. Hendricks egészen a legutóbbi évekig megfordult a jazzklubok színpadán, többször fellépett a trió másik még élő tagjával, Annie Ross-szal. A fenti felvételen a Lambert, Hendricks & Ross egy Miles Davis-szólón alapuló feldolgozásukat adja elő.

 

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gabor7th
2017. november 23. 18:02
Szerettem: https://www.youtube.com/watch?v=cEuCqIvU_Jo
peninsulavaldes
2017. november 23. 13:18
szép kort élt meg
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!