Orbán: Aki más pénzéből él, az végső soron szolga

2017. október 26. 08:33

A bevándorlóországok nem kényszeríthetik rá az akaratukat a nem bevándorlóországokra, máskülönben kérdéses, „hogyan fogunk így a jövőben együtt élni” – mondta Orbán Viktor egy, a német-magyar kapcsolatok alakulásáról rendezett beszélgetésen.

2017. október 26. 08:33

Európa új törésvonaláról, a német-magyar kapcsolatokról, a cseh választásokról valamint a magyar gazdasági sikerekről is beszélt Orbán Viktor miniszterelnök a Passauer Neue Presse című német lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában.

Hogyan fogunk így együtt élni?

Az Európai Unióban elveszítették jelentőségüket a régi különbségek – régi vagy új tagok, nyugatiak vagy keletiek vagyunk -, az új törésvonal a bevándorlóországok és a nem bevándorlóországok között húzódik – fejtette ki a kormányfő. „Néhány ország úgy döntött, hogy vegyes lakosságot akar, más országok pedig úgy akarnak fennmaradni, ahogy most vannak. Számunkra ez belbiztonsági kérdés is, és senki sem kényszerítheti rá az akaratát a másikra.

A nagy európai kérdés az, hogyan fogunk így a jövőben együtt élni” – mondta Orbán Viktor.

Rámutatott: ebben a kérdésben pillanatnyilag még több az érzelem, mint a józanság, több szó esik a különbözőségről, mint arról, hogyan lehet ezt a helyzetet megoldani, pedig „Európa jövője e kérdés megválaszolásától függ” – fejtette ki, hozzátéve: ő maga szeretne a politikai ringben maradni, és azt szeretné, hogy a Fidesz meghatározó erő és szilárd pillér maradjon a nem bevándorlóországok szövetségének csoportjában.

Az Európai Bíróság kvótaítéletével kapcsolatban Orbán Viktor úgy vélekedett: ez az ítélet nem mond semmit arról, hogy az Európai Bizottságnak egyáltalán joga van-e a magyar kormány akarata ellenére valakit Magyarországra hozni, ugyanakkor a döntő kérdés éppen ez. „A mi véleményünk az, hogy egy ország területe és lakossága az adott ország alkotmányos identitásának része, és erre vonatkozóan egyetlen európai szerv sem állapíthat meg semmilyen kötelezettséget” – mondta a miniszterelnök.

Emlékeztetett: a migránsok elosztásáról szóló uniós döntést – talán egy kivételtől eltekintve – senki sem hajtotta végre. Ennek fényében nem tisztességes éppen Magyarországot kritizálni. Ha egy döntést többségében nem hajtanak végre, akkor lehet, hogy a döntés volt rossz - fogalmazott.

Babiš „fekszik” Magyarországnak

A csehországi választások eredményéről Orbán Viktor azt mondta: a jövőben is stratégiai együttműködésre törekszik a csehekkel. „Ismerem a választások ottani győztesét. Kiválóan lehet vele együttműködni. Nekünk, magyaroknak »fekszenek« az ilyen vezetők. Ő üzletember, világosan beszél, nem szereti az időt vesztegetni, és ha megállapodtunk vele, akkor ahhoz tartja magát. Örülünk tehát a győzelmének” – szögezte le a kormányfő.

A magyar gazdasági sikerek titkát firtató kérdésre Orbán Viktor úgy válaszolt: munkaalapú társadalmat építettünk, 2010 után egy teljes foglalkoztatottságra irányuló rendszert hoztunk létre, és ez a cél már kézzelfogható közelségben van. A siker másik titka az, hogy „a saját lábunkon akarunk állni”. A magyar gazdaságot nem német pénzből akarjuk rendbe hozni, és visszafizettük az összes adósságot mind az IMF-nek, mind az EU-nak, amit a válság kezelésére használtunk.

Aki mások pénzéből él, az végső soron szolga. Ez nem illik a magyar jellemhez – szögezte le.

A Fidesz hűséges Merkelékhez

Orbán Viktort arról is kérdezték, érez-e német dominanciát a kétoldalú kapcsolatokban. „Németország nagyobb, gazdagabb és erősebb Magyarországnál. Ha kisebbek vagyunk is, Németországnak tisztelettel kell bánnia Magyarországgal. Ez nem mindig, de legtöbbször sikerül. Nincs okunk tehát panaszkodni” – mondta a kormányfő. Hozzátette: a német-magyar viszony „különleges és misztikus” kapcsolat, egy „kicsit az ésszerűségen túl is, van egy lelki minősége”. Rámutatott: évszázadok óta nem háborúztunk egymással, kölcsönösen támogattuk egymást, ha szükséges és lehetséges volt. Gyakran szövetkeztünk egymással, volt, hogy rossz, volt, hogy jó dolgokra. Most éppen egy jó dologért fogtunk össze: közösen akarjuk építeni Európát. Vannak véleménykülönbségek köztünk, ez azonban semmit nem változtat azon, hogy szövetségesek vagyunk – mondta a német-magyar kapcsolatokról a miniszterelnök.

A német belpolitikával és a legutóbbi választáson megerősödött, sokak által szélsőségesnek tartott AfD párttal kapcsolatos kérdésre Orbán Viktor azt mondta, a Fidesz CDU-val és a CSU-val ápol testvérpárti viszonyt.

„Mi természetünknél fogva hűségesek vagyunk, és azok is maradunk, nem keresünk új szövetségeseket” – szögezte le.

Az interjú végén kérdezték passaui látogatásáról, melynek keretében a magyar kormányfő Boldog Gizella sírjánál is járt. Ezzel kapcsolatban Orbán Viktor arra hívta fel a figyelmet, hogy „semmi sem fölösleges, és semmi nem múlik el következmények nélkül”. Egy bajor asszony nagy kísérettel átjött egy magyar férfihoz, és a felesége lett – folytatta –, ebből keletkezett Magyarországon a kereszténység. Most mindezt védjük - zárta a beszélgetést a kormányfő.

(MTI / Fotó: MTI)

 

Összesen 123 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mindjárt
2017. október 26. 19:41
A fidesz csürhe most is Soros seggét nyalja. Az a rengeteg Soros plakát és hirdetés semmi más mint Soros seggnyalás.
zakar zoltán béla
2017. október 26. 18:23
Államférfi-MIMM!
Conduct
2017. október 26. 18:11
A miniszter szó szolgát jelent.Ezt valószínűleg orbán nem tudja,nem is csinál úgy mintha tudná viszont ő,a családja és a haveri kör kitűnően él a pénzünkből.
OberEnnsinnen
2017. október 26. 14:49
" A DC Leaks által nyilvánossá tett „Soros-dokumentumok” gyakorlatilag az egész világot felölelik: Európa, Ázsia, Afrika, USA, sőt, a Világbankra vonatkozó adatok, jelentések szerepelnek benne, de útmutatást is tartalmaznak például arra vonatkozóan is, hogyan tudják az Európai Uniót használni, irányítani. De talán azon sem fognak meglepődni, hogy a magyar kvótareferendum óriási riadalmat keltett a Soros-szervezetekben és megfelelő stratégiát sürgettek kidolgozni arra vonatkozóan, hogy a magyar miniszterelnök elhallgasson a témában. Azt sem nézték jó szemmel, hogy a magyar gazdaság stabilizálódik, a GDP növekszik. Lefizetett képviselők, újságírók, hálózatszerűen működtetett alapítványok, jelentéstevők…és ez még csak egy kicsiny szeletét képezi a Soros-birodalom működésének, ami portfólióként tartja számon a migrációt vagy éppen az polgárháborús helyzet előidézését." http://pestisracok.hu/orban-lazar-hollik-soros-kilovesi-listajan/ Hosszú és kötelező!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!