Trump: Megállapodunk határőrizetről és a DACA-ról a demokratákkal

2017. szeptember 14. 18:51

Közel a megállapodás a republikánusok és a demokraták között a bevándorlógyermekeket védő programról – mondta Donald Trump. Az amerikai elnök hozzátette: az amerikai-mexikói határra tervezett fal mindenképpen megépül.

2017. szeptember 14. 18:51

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy a republikánus kormányzat közel áll a megállapodáshoz a demokratákkal a DACA programról, amely eddig a gyermekkorukban illegális bevándorlókként szüleikkel az Egyesült Államokba érkezett fiatalokat védte a kitoloncolástól. Az elnök csütörtök délelőtt, mielőtt a hurrikán sújtotta Floridába indult, újságírói kérdésekre válaszolva hangoztatta, hogy lesz megállapodás a demokratákkal.

Dolgozunk terven a masszív határőrizetről, és dolgozunk terven a DACA-ról” – mondta Trump, és leszögezte, hogy a várható megállapodás magában foglalja majd az „erőteljes határvédelmet is”. Hozzátette: az amerikai-mexikói határra tervezett fal mindenképpen megépül, és költségeinek finanszírozására „később kerül sor”. Jelenleg a már meglévő falat javítják és mintadarabokat vesznek ki belőle a további építkezéshez. Az elnök hangsúlyozta azt is, hogy a republikánus törvényhozók vezetői támogatják a DACA-ról szóló megállapodás tervét. 

Donald Trump azt követően nyilatkozott a demokratákkal kötendő megállapodásról, hogy csütörtökön reggel két, ellentmondásos Twitter-üzenetet tett közzé, melyben cáfolta, hogy a Fehér Házban előző este tartott díszvacsorán megállapodott volna a demokrata törvényhozók vezetőivel a DACA program tiszteletben tartásáról.

Az Elhalasztott Intézkedés a Gyermekkorban Érkezetteknek (DACA) nevű programot öt évvel ezelőtt az akkori elnök, Barack Obama hívta életre azzal a céllal, hogy a gyermekkorukban illegális bevándorlókként szüleikkel az Egyesült Államokba érkezett fiatalokat megvédje a kitoloncolástól. Trump azonban elnökválasztási kampányában azt ígérte, hogy kiutasíttatja az érintetteket az országból, és megszünteti a nekik védelmet nyújtó programot. E hónap elején Trump bejelentette, hogy a programot fél év múlva visszavonják., de addig a kongresszusnak ki kell dolgoznia a helyzet átfogó rendezésének törvényi feltételeit.

(MTI)

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mindjárt
2017. szeptember 15. 05:28
Trump politikailag kinyírta magát. Trump nagy árat fizet amiért elárulta azokat akik rászavaztak. A liberálisok seggét nem szavaznak rá mert nekik nem elég liberális de a pro-Amerika választói se fogják támogatni mert elárulta őket. Trump nem nyer újra választást. Sőt, mondok valamit ami szinte soha se történik az amerikai politikában; Trumpot még nem is választják jelöltnek legközelebb. Ted Cruz lesz a jelölt. A felcsúti cigány naponta ezerszer átverheti a kádárista nyugger fidesz birkáit és tapsolnak neki de az Amerikai választókból cask egyszer lehet hülyét csinálni.
kssngr
2017. szeptember 14. 20:39
Hajrá Donald!
Magyari Béla
2017. szeptember 14. 19:04
soros györgy miért nem szerepel a cikkben? konzultáljunk róla! vagy ez is a soros terv része?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!