Nem engedik indulni az elnökségért Irán korábbi elnökét

2017. április 21. 10:29

Az Izrael- és USA-kritikus kijelentéseivel ismertté váló Mahmud Ahmadinezsad volt iráni elnök nem indulhat az ország elnökségéért, határozott a jelöltek politikai és vallási megfelelőségét vizsgáló muzulmán tanácsadó testület.

2017. április 21. 10:29

Nem indulhat az Irán elnökségéért folytatott küzdelemben Mahmud Ahmadinezsad volt iráni elnök, aki USA- és Izrael-kritikus kijelentéseivel rendszeres szereplője volt a világsajtónak regnálása alatt. Az iráni állami médiumok hírei szerint az országot 2005-től 2013-ig vezető politikus kifejezetten Ali Khamenei ajatollah kívánsága ellenére regisztráltatta magát jelöltnek, írja a berlini Die Tageszeitung.

Iránban ugyanis az a szokás, hogy a jelöltek regisztrációját követően egy muzulmán tanács tüzetesen átvizsgálja az indulni szándékozók politikai és vallási felkészültségét – a volt elnök itt nem kapott zöld utat. Ez nem meglepetés azok után, hogy Khamenei ajatollah, Irán legfőbb vallási vezetője, egyben államfője már tavaly ősszel figyelmeztette Ahmadinezsadot: ha elindul, azzal megoszthatja az országot. 

Nem úgy a jelenlegi elnök, Hasszan Ruhani: a megválasztásakor nyitottságot ígérő, az Irán elszigetelődésével járó ahmadinezsadi politika felhagyásával kampányoló politikus jelöltségét támogatta a testület. Az azonban egyáltalán nem biztos, hogy a május 19-én tartandó elnökválasztást is ilyen simán veszi: a berlini lap szerint az irániak egyelőre alig érzékelik az ország gazdasági fejlődését, az elégedetlenség pedig könnyen keményvonalas, nyugatellenes konzervatív politikusok támogatásába csaphat át.

Közülük Ebrahim Raiszinak, Khamenei ajatollah szoros szövetségesének van a legnagyobb esélye arra, hogy szorossá tegye a versenyt.

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balint60
2017. április 22. 13:06
Bérmennyire visszataszító és anakronisztikus ez a " jelöltek politikai és vallási megfelelőségét vizsgáló muzulmán tanácsadó testület", most legalább racionálisan döntött kizárva ezt a bigottan populista figurát a választásokból. Nagy hozzájárulás a Közel-Kelet egy picit lehetségesnek látszó stabilitásának kialakításához; egy ultra-nacionalistával kevesebb a térségben.
ThunderDan
2017. április 21. 14:19
Vona elküldte már a levelét? https://www.youtube.com/watch?v=qR-ez_22pi8 :)))
KannibálTatárÚr
2017. április 21. 11:58
Az alkalmatlanokat ki kell selejtezni. Ezt csak a politikában nem teszik. Irán utat mutat az igazi demokratáknak.
Gregorius
2017. április 21. 11:34
Emlékszem a beszédeire, most Trump elnöksége, meg a szír konfliktus alatt életveszélyes lett volna megválasztani. A Vallási vezető sokkal józanabb, nem akar durva konfliktusba keveredni az USA-val, meg a többiekkel (pl. a törökökkel) Ahogy emlékszem A. az oroszokat, meg általában minden nem siitát is utál, azaz jobb nem engedni ilyen elég kiélezett helyzetben a hatalom közelébe.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!