Német-török vita egy újságíró letartóztatása után

2017. március 04. 09:27

Német ügynöknek nevezte Recep Tayyip Erdogan török elnök pénteken Isztambulban egy rendezvényen a Die Welt című német lap hétfőn Törökországban előzetes letartóztatásba helyezett újságíróját, Deniz Yücelt – írta az Aksam török napilap internetes oldalán. A német kormány képtelenségnek nevezte a vádat.

2017. március 04. 09:27

Recep Tayyip Erdogan török elnök a hétfőn Törökországban előzetes letartóztatásba helyezett újságíró, Deniz Yücel kapcsán úgy fogalmazott: „Ez az ember a szakadár Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) terrorszervezet képviselőjeként, német ügynökként egy hónapon át bujkált a német konzulátuson. Amikor a kiadását kértük, először nem adták, majd mégis. Az igazságszolgáltatás pedig végezte a dolgát és elrendelte a letartóztatatását. Eközben terroristák százai, ezrei tartják rettegésben Németországot”.

Propaganda?

A Die Welt német-török kettős állampolgárságú tudósítóját 13 napi rendőri őrizet után hétfőn helyezték előzetes letartóztatásba terrorpropaganda terjesztése és közösség elleni izgatás gyanúja miatt. A török hatóságok mindenekelőtt a Németországban is terrorszervezetként számon tartott PKK egy vezetőjével készített interjúját kifogásolják.

Erdogan beszédében arra az esetre is reagált, hogy a délnyugat-németországi Gaggenau város önkormányzata megtiltotta két török tárcavezetőnek, hogy csütörtökön a helyi török közösség előtti felszólalásaikkal a népszavazásra kiírt török elnöki rendszer bevezetése mellett kampányoljanak. Mint fogalmazott: az igazságügyi miniszteremet korlátozzák, de Cemil Bayikot, a PKK egyik vezetőjét a terrorszervezet főhadiszállásának számító észak-iraki Kandil-hegységből élőben kapcsolják és beszéltetik. Hozzátette: „várjatok, még az ügy elején vagyunk. Törökország ezt a kérdést nem hagyja annyiban. A történtekről minden nemzetközi fórumon beszélünk majd”.

A török elnök azt is leszögezte: nem ismeri el az Európa Tanács alkotmányjogi szakértőkből álló testületének, a Velencei Bizottságnak a legutóbbi megállapítását, amely szerint Törökország drámai módon távolodik a demokráciától, és tekintélyelvű rendszerré, autokráciává formálódik. „Írjon annyi jelentést, amennyit szeretne, nem ismerjük el” – hangoztatta Erdogan.

Berlin visszautasít

A német kormány visszautasította Recep Tayyip Erdogan török államfő azon állítását, miszerint német kém és a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) terrorszervezet képviselője a Die Welt című konzervatív német lap Törökországban előzetes letartóztatásba helyezett újságírója.

A török elnök állítása képtelenség – idézte péntek este a német külügyminisztérium egy szóvivőjét a Bild című lap online kiadásában.

A Die Welt német-török kettős állampolgárságú tudósítója, Deniz Yücel ügye súlyos feszültséget okozott a német-török kormányzati kapcsolatokban. A szövetségi parlament (Bundestag) valamennyi pártja kifogásolta előzetes letartóztatásba vételét. Az ellenzéki pártok – a Baloldal (Die Linke) és a Zöldek – a kormányt is bírálják, álláspontjuk szerint Berlin nem követeli kellő nyomatékkal az újságíró szabadlábra helyezését. A Zöldek szerint azért, mert az EU-Törökország megállapodás révén Ankara túsza.

Előzetes

A Die Welt munkatársát hétfőn – 13 napi rendőri őrizet után – helyezték előzetes letartóztatásba, terrorpropaganda terjesztése és közösség elleni izgatás gyanúja miatt. A török hatóságok mindenekelőtt az energiaügyi miniszter, Berat Albayrak – az államfő veje – hackertámadás révén kiszivárogtatott e-mailjeiről szóló tudósításai és a Németországban is terrorista szervezetként számon tartott PKK egy vezetőjével készített interjúja miatt gyanúsították meg. 

Deniz Yücel letartóztatása óta a német kormány több alkalommal világossá tette, hogy a török hatóságoktól elvárja az újságíró szabadlábra helyezését a lehető legrövidebb időn belül, és azt is, hogy méltányos eljárást folytassanak ügyében és biztosítsák számára, hogy élhessen a konzuli segítséghez fűződő jogával. Berlin aránytalannak és indokolatlannak tartja a török hatóságok eljárását, tekintettel arra, hogy Deniz Yücel önként jelentkezett a vele szemben megfogalmazott gyanú kivizsgálására.

A német-török kapcsolatokat még inkább megterheli, hogy helyi hatóságok megakadályozták a törökországi alkotmánymódosítási népszavazás kampányának több németországi rendezvényét. Bekir Bozdag igazságügyi miniszter csütörtök este a baden-württembergi Gaggenauban kampányolt volna, Nihat Zeybekci gazdasági miniszter pedig szombaton az észak-rajna-vesztfáliai Kölnben. Visszavonták mindkét rendezvény engedélyét, illetve a helyszín használatáról szóló szerződést, és miután a gazdasági tárca vezetőjével szervezett eseményt a rendezők áthelyezték a Köln melletti Frechenbe, az ottani helyszín – egy rendezvénycsarnok – üzemeltetője is közölte, hogy nincs lehetőség a rendezvény megtartására.

Recep Tayyip Erdogan ezt is élesen bírálta pénteken egy Isztambulban elmondott beszédében. Szavai szerint miközben a török kormány tagjait akadályozzák Németországban, a PKK-nak fórumot biztosítanak, de ezt Törökország nem hagyja annyiban, és minden nemzetközi fórumon szóvá fogja tenni.

Ulrike Demmer helyettes német kormányszóvivő pénteki berlini tájékoztatóján a két török miniszter rendezvényeinek lemondása miatt megfogalmazott éles hangú török bírálatokkal kapcsolatban kiemelte, hogy a szövetségi kormány nem tud és nem is kíván helyi önkormányzati ügyek intézésében részt venni.

(MTI)

 

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Marula
2017. március 04. 21:16
Nem. Nem szeressük Erdogant, sem a többi erőszakos, rámenős törököt.
noMores
2017. március 04. 09:52
Az megvan, hogy Orbán a felcsúti stadionja tetején hetyeg egy török milliárdossal? http://24.hu/belfold/2017/02/21/orban-maganprogramkent-egy-torok-milliardosnak-mutatta-meg-felcsutot-a-stadion-lelatojarol/ Bakker, diktátorok suttyóinak lefekszünk, közben meg brüsszelezünk. Elég jó...
ZolieM
2017. március 04. 09:41
Törököt fogtak, de nem ereszti őket.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!