Még a nyár előtt megkaphatja az EU-s vízummentességet Ukrajna

2017. február 10. 20:34

Jean-Claude Juncker közlése szerint az EU még a nyár előtt eltörli az Ukrajnával szemben alkalmazott schengeni vízumkényszert, egyben bejelentette azt is, hogy a reformfolyamatokban történt haladás elismerésként az EU heteken belül átutalja a már korábban beígért 600 millió eurós támogatást az országnak.

2017. február 10. 20:34

Az Európai Unió még a nyár előtt eltörli az Ukrajnával szemben alkalmazott schengeni vízumkényszert – szögezte le Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke pénteken, a Volodimir Hrojszman ukrán kormányfővel folytatott brüsszeli megbeszélését követően.

Juncker arról számolt be a kétoldalú találkozót követően, hogy az ukrán reformfolyamatot illetően több előrelépés történt az utóbbi 2-3 évben, mint az megelőzően húsz éven át.  Mint mondta, Ukrajna a rendkívül nehéz helyzet ellenére is haladást ért el a reformfolyamat terén, az EU ezért heteken belül átutalja a már korábban beígért 600 millió eurós támogatást az országnak. „Támogatjuk Ukrajnát, és nem csak az Oroszországgal való konfliktusában, hanem általában véve is” – hangsúlyozta a bizottság elnöke.

Az unió összesen 3,4 milliárd euró kedvezményes kölcsönt és támogatást ajánlott fel Ukrajnának, ebből 2,2 milliárdot már átutaltak Kijevnek, az újabb részleteket azonban a politikai és gazdasági reformok előrehaladásához kötik.

Volodimir Hrojszman később a NATO főtitkár-helyettesével, Rose Gottemoellerrel egyeztetett Brüsszelben. Utóbbi a találkozót követően kiemelte, a szövetség minden tagállama támogatja Ukrajna szuverenitását és területi egységét, valamint elítélte Kelet-Ukrajna Oroszország általi destabilizálását és az erőszak fokozódását.

A tervek szerint azok az ukrán állampolgárok kapnak majd vízummentességet, akik biometrikus azonosítóval ellátott útlevéllel rendelkeznek és félévente legfeljebb 90 napot kívánnak tartózkodni a belső határellenőrzés nélküli schengeni övezetben.

Ukrajna már régóta vár a vízumkényszer eltörlésére, amelyet egyúttal reformtörekvései elismerésének tekintenek. Az ukrán szerveknek az európai normákhoz kellett igazítaniuk az adatvédelmi rendszerüket, valamint az útlevelekre vonatkozó előírásokat. Egyúttal garantálniuk kellett többek között azt is, hogy a bűnüldözés terén készek az EU-val való zökkenőmentes együttműködésre. (MTI)

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tango47
2017. február 13. 16:01
Mára már semmit sem vár el az EU a vízummentesség fejében. Amíg ilyen vezetői vannak , addig a legrosszabbra számíthatunk csak. Már csak a törökök hiányzanak a teljes megsemmisüléshez.
szancso
2017. február 12. 04:08
Mit nevez Juncker reformnak? Az ukránok úgy elvannak adósítva szerintem, mint a görögök. Ebben igaza lehet, húsz év alatt mostanra érték el ezt a sikert. Ny-Europa megnézheti magát, ha a románok és bulgárok után az ukránok is megjelennek.
Sinistra
2017. február 11. 01:28
Ukrajnát fel kellene osztani. Így működésképtelen. Csak a pénzt nyeli.
Akitlosz
2017. február 10. 21:33
Szemetek kicserélik az európai országok lakosságát. Ukrajna vajon honnan fog munkaerőt importálni?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!