Rezsit és minimálbért emelnek Ukrajnában

2016. május 01. 14:27

Átszámítva 15 ezer forintra emelte a minimálbért és 12 ezerre a legkisebb nyugdíj összegét az ukrán kormány azzal egy időben, hogy mértékű rezsiemelést is bevezettek.

2016. május 01. 14:27

Hat százalékkal emelték meg a minimálbért és a nyugdíjminimumot Ukrajnában, miközben május 1-jétől nagy mértékű rezsiemelés lépett életbe.

Az idei állami költségvetési törvény rendelkezése alapján a kijevi kormány a minimálbért 1450 hrivnyában (mintegy 15 800 forint), a legkisebb nyugdíj összegét 1130 hrivnyában (12 300 forint) állapította meg. 

A létminimum összege ez alapján hat százalékkal emelkedett: gyermekeknek hat éves korig 1228 hrivnya (13 400 forint), 6-18 év közöttieknek 1531 hrivnya (16 700 forint). 

A kormány e heti ülésén úgy határozott, hogy december 1-jétől újabb 10 százalékkal emeli meg a minimálbért és a nyugdíjat, így várhatóan idén összesen 16 százalékos növekedés lesz, a tervezett 12 százalék helyett. Volodimir Hrojszman kormányfő ugyanakkor kijelentette, hogy számítani lehet még további emelésre is az idén. 

Vasárnap lépett életbe a szerdai kormányülésen bejelentett újabb jelentős gázáremelés is. Az ukrán kormány piaci szintre, azaz nagyjából a duplájára emelte a gáz fogyasztói árát. A gáz ára egységesen – a különböző tarifákkal és áfával együtt – ezer köbméterenként 6879 hrivnyára (több mint 75 ezer forint) nőtt a lakossági fogyasztók számára. 

A gázár emelésével együtt a távhőszolgáltatás díja is emelkedik, gigakalóriánkénti 652 hrivnyáról (mintegy 7 ezer forint) 1041 hrivnyára (csaknem 11 400 forint). A lakossági áram fogyasztói ára legutóbb március 1-jétől emelkedett a korábbihoz képest 25 százalékkal. A következő áramdíjemelés szeptember 1-jétől várható. 

A gázáremeléssel együtt szociális támogatásokra az ukrán kormány közlése szerint további 5,3 milliárd hrivnyát, azaz csaknem 58 milliárd forintot különített el, amivel a rászorulók rezsitámogatására szánt költségvetési összeg meghaladja a 40 milliárd hrivnyát (436 milliárd forintot).

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csigorin
2016. május 01. 18:18
Eloleg "demokraciabol".
egysegelem
2016. május 01. 18:18
"Mennyi 1 m3 gáz: mennyi 1 köbméter gáz ára 2015/2016 1 m3 gáz jelenleg szolgáltatótól függően kb 130-150 ft között mozog !" Vagyis 1000 kobmeter lakossagi gazar kb 130,000-150,000 forint Mon. Es mi az ukran hir? "A gáz ára egységesen – a különböző tarifákkal és áfával együtt – ezer köbméterenként 6879 hrivnyára (több mint 75 ezer forint) nőtt a lakossági fogyasztók számára. " Vagyis _meg mindig_ felarat fizetnek.
egysegelem
2016. május 01. 17:23
Sokkhatas 25 elszabotalt ev utan a gazarakat beallitani, ezt az elmult 25 evben kellett volna fokozatosan felzarkoztatni. Ez a sokk Mon is megvolt 2004 kornyeken, amikor az oroszok megvontak a tamogatast, de ma sokkal egeszsegesebb es piaci alapu a gazszolgaltatas. Bar akkor fajt, Mo jol jart vele, es Ukrajna is jol fog.
egysegelem
2016. május 01. 17:21
A rendszervaltozas ota Ukrajnanak most van eloszor felelos kormanya, ami a jovo alapjait teszi le. Csak igy tovabb.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!