Az USA pontosan tudta, mije nincs Iraknak

2016. január 26. 19:20

Már Irak 2003-as lerohanása előtt tisztában volt azzal Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter, hogy Szaddám Huszein diktatúrája az amerikai kormány akkori kijelentéseivel ellentétben nem rendelkezik tömegpusztító fegyverekkel, derítették ki a Politico oknyomozói.

2016. január 26. 19:20

Donald Rumsfeld, aki George W. Bush kormányának védelmi minisztere volt, már az Irak elleni invázió 2003-as megindítása előtt tisztában volt azzal, hogy Irakban nincsenek tömegpusztító fegyverek, derítették ki a Politico című lap oknyomozó újságírói a Fehér Ház, a külügyminisztérium, a védelmi minisztérium és a hírszerzés névtelenséget kérő informátoraira hivatkozva.

Mit tudnak, és mit nem tudnak

Rumsfeld tudta, de nem mondta, hallgatott róla, hogy részletes hírszerzési jelentések szerint Irakban nagyon nagy valószínűséggel nincsenek tömegpusztító fegyverek. A Bush-kormányzat védelmi minisztereként nem akarta, hogy az akkor már előkészített inváziós terveket aláássák ezek az információk – állítja hosszas oknyomozó munka után a Politico. Sőt, az eddigi információk szerint e tényről nem csak Rumsfeld tudott, hanem a vezérkari főnökök egyesített bizottságának akkori vezetője is, ám még Colin Powell akkori külügyminisztert sem tájékoztatták erről.

2002. szeptember 9-én, amikor a Bush-kormány már javában dolgozott az iraki invázió előkészítésén, titkos jelentés landolt a vezérkari főnökök egyesített bizottsága akkori elnökének íróasztalán. Donald Rumsfeld védelmi miniszter küldte, s megjegyzést is fűzött hozzá. „Kérem, pillantson bele ebbe az anyagba, hogy miről is nem tudunk mi a tömegpusztító fegyvereket illetően! Nagy dologról van szó” – írta Rumsfeld a légierő parancsnokának, Richard Myers tábornoknak, a vezérkari főnökök egyesített bizottsága akkori főnökének.

A külügyminiszter se tudta

A jelentés részletes összeállítást tartalmazott arról, hogy az amerikai hírszerzés mit tudott meg, illetve mit nem tudott az állítólagos iraki tömegpusztító fegyverekről. Myers tábornok ekkor már ismerte a jelentés tartalmát, mert megkapta a hírszerzéstől. Rumsfeld feljegyzéséből azonban megértette, hogy a védelmi miniszter szerint az információk nyilvánosságra kerülése komolyan aláásná a Bush-adminisztráció háborús retorikáját. Ezért azután a Politico szerint soha nem osztotta meg azokat a kormányzat kulcsfontosságú tisztségviselőivel, így Colin Powell külügyminiszterrel, vagy például a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) legfőbb vezetőivel.

E helyett a nyolcoldalas összeállítást egyszerűen elsüllyesztették, és megindult az erőteljes kormányzati propaganda, amely arról szólt, hogy Szaddám Huszein akkori iraki elnök nukleáris, biológiai, valamint vegyifegyverei potenciális fenyegetést jelentenek az Egyesült Államok biztonságára. Jóllehet ez régen történt, de lehetnek a következményei a mostani elnökválasztási kampányban is.

Hillary Clinton Irak lerohanása mellett szavazott

Részben azért, mert a demokraták legesélyesebb elnökjelölt-aspiránsa, Hillary Clinton akkor szenátorként szavazatával is támogatta Irak lerohanását, részben pedig azért, mert a republikánus elnökjelöltségért küzdő politikusok külpolitikai kérdésekben arra a Paul Wolfowitzra támaszkodnak, aki az iraki háború egyik kitalálója volt. Wolfowitz most Jeb Bush volt floridai kormányzó legfőbb külpolitikai tanácsadója.

Összesen 270 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
predator
2016. január 31. 22:16
Gusztáv! A haszontalan űrprogramok számos hasznos dolgot adtak az emberiségnek. Ruházat, gyógyszerek, új anyagok, új technológiák (pl. vákuumban végzett hegesztés Leonov által). Azt írod,nincs esély távolabbi égitestekre jutásra. Pont ezért kell hosszú ideig "konzervdobozban" keringetni valakit,hogy legyen. Mert az út nem pár hétig tart,mint egy hold utazás. Ezért csinálták az oroszok a Mars-500 nevű földi kísérletet is. Mert a fent keringetett emberen lehet tanulmányozni mit okoz a hosszú ideig tartó súlytalanság. A földön egy űrhajó+leszállóegység modulba zárt jelölteken,pedig,hogy miként bírják az 520 nap bezártságot. Mert a jelen állás szerint ennyi idő egy oda- vissza út a Marsra,leszállással. A jelöltek az 520 nap alatt egy komplett Mars utazás szimulációt végeztek el. Volt egy helyiség,amin a Mars felszíne volt kialakítva,ide csak a "Marsra szállás" után léphettek,és csak Orlan űrséta szkafanderben,mert a helyiségben nem volt annyi levegő,hogy szkafander nélkül túléljék. A feladatuk ott kőzetgyűjtés volt. Utána indultak csak "vissza a Földre". Szimulátoron minden nap meg kellett oldják a megfelelő pályakorrekciós manővereket ir. Az "irányítás" egyre nagyobb késéssel válaszolt az üzeneteikre ("mars közelben" már csak 20 perc elteltével). Mindent saját maguk kellett megoldjanak. Azt is,ha valaki közülük beteg lesz és ellátásra szorul. 520 napig senki nem mehetett be hozzájuk és senki nem jöhetett ki onnan. Ha valaki miatt külső segítőknek kellett volna bemenni,akkor a kísérletet sikertelennek nyilvánítják. A kísérlet végül sikeres lett. Egyelőre máshol a világon ilyen Mars utazás szimulációt nem végeztek. Fura,hogy elvárnád,hogy szinte holnap valakiket a Marsra indítsanak az oroszok vagy az amerikaiak. Ez megfelelő űrjárművek (Federacia,Orion),leszálló egységek és egy rakás más dolog nélkül csak emberek halálba küldése volna.
predator
2016. január 30. 21:03
Bloki A buran első repülése során teljesen automatikus üzemmódban hajtott végre leszállást. Teljesen automatikus leszállásra amerikai részről először 2011-ben került sor, a katonai űrrepülőgépükkel. Azért meg már ne az orosz tudósokat hibáztasd,mert a kormányuk nem adott pénzt a folytatásra. Azért se,hogy a kazah építőbrigád szarul dolgozott Bajkonurban a hangáron. "a jenkiknek olyan űrhajója van ami Putyinéknak sosem lesz". Tényleg? Az orion ami sosem repült emberrel és még kész sincs. A Szojuz pedig a szakemberek szerint is a világ legbiztonságosabb űrhajója. Világszerte elismerik ezt, te persze nem. Az ISS építése: az sem véletlen,hogy az első modulok oroszok voltak. Nem mellesleg ők építették a világ első űrállomását,tehát értenek hozzá. A hosszú időtartamú űrutazásban szerzett tapasztalatban pedig messze verik az Usa-t,ahol Scott Kelly lesz az első űrhajós, aki egyhuzamban egy évet töltött fent az űrben. Az oroszoknak ez már a 80-as években sikerült.
predator
2016. január 28. 16:33
Hát bloki ez elég komoly Móricka effektus. Mondhatni már kóros. Neked tényleg mindenről a kreml jut az eszedbe. Pont ugyanolyan a gondolkodásod mint akik a világ minden egyes eseménye mögött zsidó ármánykodást látnak. Ha behelyettesítjük a zsidókat az oroszokkal és a kremlel,akkor megkapjuk a te gondolatvilágodat, ami sokkal inkább fanatikus hit, mintsem gondolatvilág. Fanatikus hit az usa-ban, hogy az bármit tesz csak jó lehet, amihez jön a zsigeri oroszgyűlölet és,hogy ők bármit tegyenek az rossz csak. Al kaidát az oroszok hozták létre?! Ez kb az évtized vicce. Az al kaidát az oroszok ellen harcoló mudzsahedek alapították,ez tény. Az Isis oroszok általi létrehozása szintén mese. Asszad ellen pont az isis volt a legeredményesebb. Aszad ráadásul szerinted is az oroszok szövetségese. Tehát szép önellentmondásba keveredtél.
predator
2016. január 28. 01:28
Az orosz tavasz ezen a fórumon már Medvegyev elnöksége óta folyamatosan közeleg. Az ISIS ellen fellép az usa? Hát nem viszi túlzásba az biztos. Az arab tavaszról meg annyit,hogy arra volt tökéletesen alkalmas,hogy széjjelcsessze a közel keletet, működő államokat bomlasszon szét. Majd ennek következményeként menekültek millióit tolja Európába. Olyanokat akik közül rengetegen még csak meg sem próbálkoznak az új hazájuk szokásait elfogadni. Tényleg nagyszerű eredmény ez.Biztosan azok az európaiak is megköszönik ezt a csodás eredményt az usa-nak,akiknek valamelyik rokonát erőszakolták/ölték meg az arab tavasz folyományaként érkező migránsok. Az arab tavasz tökéletes példája annak,hogy az usa-nak jó vezér egy diktátor is (pl szaud arábia,bahrein,katar) ha az érvényesíti az usa térség beli érdekeit. Ha pedig nem,akkor rögtön eszükbe jut a demokrácia-deficit, és akár fegyverek küldésével is segítik a diktátor elűzését ( Líbia-Kadafi), az egyetlen kivétel Egyiptom volt,ahol egy évtizedek óta hatalmon lévő usa barát diktátort mozdítottak el. Szíria pedig furcsa eset. 2011-ben az oroszok felajánlották,hogy rábírják a távozásra Asszadot. A nyugatiak ezt nagyképűen visszautasították, merthogy "heteken belül elkergeti a népe". Ahhoz képest eltelt 5 év, Asszad még mindig elnök,pedig fotók tanulsága szerint a világ minden tájáról mentek a szunniták harcolni ellene. Az Isisen kívül az an nuszra(a szíriai al-kaida) és a csilliárdnyi frakcióból álló szabad szír hadsereg(fsa) is gyönyörű csapat. Mindhárom főszereplő brigád( isis,nuszra,fsa) jeleskedik a keresztényírtásban.Ha jól emlékszem pont az fsa-ból került ki az a derék kannibál aki egy szír katona kivágott szívét ette meg. E derék kannibállal is fotózkodott John Mccain. Ezek után nem lep meg ha a hazájukban maradt szírek többsége Asszad,mint a legkisebb rossz mellett áll ki.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!