Robert Fico a kvótáról: Ezt a diktátumot elutasítjuk!

2015. november 06. 13:46

Útnak indult Pozsonyból Szlovéniába az a húsz rendőr, akik a helyi hatóságoknak fognak segíteni a menekülthullám kezelésében. A kiküldetésre indulókat Robert Fico búcsúztata. A kormányfő az eseményen hangsúlyozta: Szlovákia számára az ideiglenes és az állandó kvóta egyaránt elfogadhatatlan, és a továbbiakban is ellenezni fogja annak bevezetését.

2015. november 06. 13:46

Útnak indult Pozsonyból Szlovéniába az a húsz rendőr, akik a helyi hatóságoknak fognak segíteni a menekülthullám kezelésében. A rendőröket és a műszaki felszerelést Ljubljana kérte Pozsonytól. A kiküldetés időtartamát egy hónap szabták meg, de ez szükség esetén meghosszabbítható.

Az indulókat Robert Fico kormányfő és Robert Kalinák belügyminiszter, illetve Tibor Gaspar országos rendőrfőkapitány búcsúztatta. Robert Fico a helyszínen elmondta: Szlovákia és Magyarország között rendkívül jó együttműködés alakult ki a migránsügy kezelésének kapcsán. Szlovákia továbbra is nyitott a segítségnyújtásra, ezért küld Ljubljana kérése rendőröket Szlovéniába.

Robert Fico ismét kijelentette, hogy az európai politika csődöt mondott a migránsválság kezelésében, amit jól mutat, hogy olyan „értelmetlen” ötletekkel állt elő, mint a migránsok újraelosztását célzó kvótarendszer. A kormányfő hangsúlyozta: Szlovákia számára az ideiglenes és az állandó kvóta egyaránt elfogadhatatlan. „Ezt a diktátumot elutasítjuk” - szögezte le.

Robert Fico kijelentette, hogy továbbra is a schengeni határok védelmét tartja az elsődleges feladatnak, ugyanakkor kiemelte Törökország kulcsszerepét is, mert Európa önmagában képtelen lesz kezelni a helyzetet, ha migránsok milliói érkeznének a kontinensre.

A politikus beszélt a jövő heti Máltai menekültügyi csúcstalálkozóról is. Szerinte a találkozó nem lesz kellemes, de a kvóták elutasításának egyértelmű mandátumával megy oda, és elfogadhatatlannak tartja, hogy ezzel összefüggésben bárki is az uniós alapok befagyasztásával ijesztgesse az országot. „Sajnálatosnak tartom, hogy akadnak olyanok, akik állandóan azt hangoztatják, hogy miként segítettek nekünk az 1989-es rendszerváltoztatás idején (…), nekem ugyanis erről elsődlegesen az elfuserált privatizációs folyamat jut eszembe, az ahogyan a külföldi vállalatok szerezték meg az ország gazdaságának legértékesebb részeit” – jegyezte meg.

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2015. november 06. 17:50
A csehek és mostanra már a lengyelek is kemények ebben az ügyben. Ezt már Merkel és a csicskái nem tudják felülírni!
Sujkos
2015. november 06. 15:09
Magyar szlovák két jóbarát...
Taksony
2015. november 06. 14:48
Nekem ez a Fico már akkor szimpi lett amikor kerek perec kimondta hogy ők csak keresztényeket akarnak befogadni. Aki nem ismeri az EU-s polkorrekt beszédet az el nem tudja képzelni micsoda elképesztő kinyilatkozás volt ez. Ráadásul szocdem kellene hogy legyen a fickó. Nagyon beletenyerelt az elvtársai lelkébe. Szerintem hamarosan kidobják az EU szocdem frakciójából.
bookmark
2015. november 06. 14:42
Egyet nem lehet a Ficoról mondani, hogy nem a hazája érdekeit védi. Volt úgy hogy ellenünk tette. Most viszont azt mondom, hogy "RESPECT FICO".
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!