Hajókatasztrófa: rendkívüli uniós csúcs lesz csütörtökön

2015. április 20. 17:44

Az Európai Tanács elnöke szerint a Földközi-tengeren kialakult helyzet nem csak a déli szomszédság országait, hanem egész Európát érinti, ezért azonnal lépni kell. Az uniós csúcson Orbán Viktor is részt vesz majd.

2015. április 20. 17:44

Rendkívüli uniós csúcsot hívott össze csütörtökre Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke a Földközi-tengeren kialakult helyzet megvitatására. Orbán Viktor miniszterelnök megkapta az értesítést az Európai Tanács rendkívüli ülésének összehívásáról, és természetesen ott lesz a csütörtöki brüsszeli csúcstalálkozón – közölte Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke hétfőn az MTI érdeklődésére.

Tusk az egyik népszerű mikroblogon jelentette be, hogy csütörtökön Brüsszelben várja az uniós tagországok állam-, illetve kormányfőit, miután vasárnap feltehetően mintegy hétszáz, Afrikából Európába igyekvő menekült veszett a tengerbe, mikor hajójuk felborult, hétfőn pedig újabb hajók kerültek veszélybe menekültekkel a fedélzetükön. Tusk a tanács sajtószolgálata által közzétett videóüzenetben drámainak nevezte a Földközi-tengeren kialakult helyzetet, s kijelentette: ez így nem mehet tovább. 

A volt lengyel miniszterelnök közölte, hogy a csúcstalálkozó célja a legmagasabb szinten megvitatni, mit tehetnek, mit kell tenniük az uniós tagállamoknak és intézményeknek, hogy javítsanak a helyzeten. „Nem számítok arra, hogy a migrációs probléma gyökerét gyorsan sikerül kezelni, mert ilyen megoldás nem létezik. Ha létezne, már rég alkalmaztuk volna” – húzta alá az Európai Tanács elnöke, tudatva egyúttal: azt viszont elvárja, hogy az Európai Bizottság és az uniós diplomácia, az Európai Külügyi Szolgálat javaslatokat tegyen, hogy milyen azonnali intézkedéseket lehet tenni, a tagállamok pedig azonnal tegyék meg az ehhez szükséges hozzájárulásokat.

Donald Tusk szerint a következő kérdésekre kell választ találni: hogyan lehet megállítani az embercsempészeket, „akik cinikus módon azon nyerészkednek, hogy a menekültek életét veszélynek teszik ki”, hogyan lehet fokozni a bajba jutottak megmentésére irányuló erőfeszítéseket, hogyan lehet segíteni a leginkább érintett uniós tagállamoknak, és hogyan lehet fokozni az együttműködést a kiindulási és a tranzitországokkal. „Ez nem csak a déli szomszédság országait, hanem egész Európát érinti. Ezért kell lépnünk, méghozzá most azonnal” – hangsúlyozta videoüzenete végén az Európai Tanács elnöke.

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2015. április 21. 06:28
A főbűnös - az USA - meg röhögve dörzsöli a markát. Az EU meg ülésezik, aztán ülésezik és végül szabályozza az uborka görbületét.....
ciseaux
2015. április 20. 21:26
Donald Tusk egy láthatóan fontos valaki, mert képes rendkívüli úniós csúcstalálkozókat összehívni. Az EU ebben rekorder! A rendkívüli csúcstalálkozókban. Meg a katasztrófák előidézésében is az. Az EU (NATO, Interpol, Europol) arra már nem képes, hogy a felségvizein évek óta embercsempész csónakok és hajók ezrei cirkáljanak. Az EU memóriája zéró. talán már mindenki elfelejtette az albán exoduszt? https://travelbuster.net/category/tales-and-tips/ http://kids.britannica.com/comptons/art-123153/US-President-Bill-Clinton-leads-a-group-of-ethnic-Albanian Kész csoda, hogy az Iszlám Állam terroristái még nem kötöttek ki! Ja, lehet, hogy már ők is rég itt vannak....
választópolgár
2015. április 20. 21:14
Összetett probléma. Ha az eut vezetők az európai lakosság megkérdezése, beleegyezése nélkül áttelepítik európába líbiát szomáliát, egy generáció alatt európának annyi. Többszáz évet esik vissza az európai kultúrkör. Dél-Afrikai típusú zavargások és káosz lesz.
bdi
2015. április 20. 18:55
Szaporodjatok és sokasodjatok!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!