Az abortusz ellen tüntettek Spanyolországban

2014. szeptember 22. 08:59

Az abortusz szigorítása mellett tüntettek Madridban, mivel a konzervatív kormány még mindig nem tett eleget ezen ígéretének.

2014. szeptember 22. 08:59

Madridban több ezren tiltakoztak az ellen, hogy a konzervatív Rajoy-kormány még mindig nem nyújtotta be a parlamentnek a törvényjavaslatot a terhességmegszakítás szigorításáról, noha az már kilenc hónapja elkészült.

 
Eszerint a jövőben csak akkor adnának engedélyt abortuszra, ha az anya veszélybe kerül, ha a terhesség nemi erőszak következménye, vagy ha a magzat károsodását két orvos is megállapítja.
 
„Új módszereket kell keresnünk az élet védelmére. Tiszteletben kell tartani az anya és a magzat jogait” – mondta egy tüntető.
 
„Meg kell védenünk az életet. Azok nevében is beszélünk, akik erre nem képesek” – tette hozzá egy másik.
 
Az abortuszt nehezítő törvényjavaslat nagy vitát váltott ki Spanyolországban, ezért az El Mundo című lap szerint a kormány már annak visszavonását fontolgatja.

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lutra
2014. szeptember 22. 11:43
Mindig is érdekelt annak az állításnak az erkölcsfilozófiai bizonyítása, hogy a magzat nem ember, ezért jogai sincsenek. Még sosem hallottam épeszű magyarázatot... :(
Senye Péter
2014. szeptember 22. 10:29
Két kórház tiltakozása ellenére egy magzatelhajtást elrendelő Ewa Kopacz ott sem lehetne miniszterelnök.
potyka
2014. szeptember 22. 10:20
Jogos a felháborodás és a cél nemes!
brabant89
2014. szeptember 22. 10:19
"A nőjogi szervezetek felháborodása miatt a kormányfő is beismerte, hogy kényes kérdésről van szó, és közölte, hogy hajlandó egyeztetni a jogszabályról és az esetleges módosításokról az érintett egyesületekkel. A közvéleménykutatások szerint a lakosság 70-80%-a ellenzi a változásokat." Ha így van, akkor a kormány tovább fog sunnyogni ebben a kérdésben. Gondolom Magyarországon sem lehet más a helyzet, ezért is sunnyognak a Tömjén Zsótiék is abortusz-ügyben. Megkapták, hogy a kotmányba beleírták, hogy a házasság csak férfi és nő között köttethet, aztán családjogi kérdésekben kuss.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!