Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

A nukleáris védettségről és Kárpátaljáról tárgyalt Martonyi Hágában

2014. március 26. 15:13

Hétfőn és kedden rendezték meg Hágában a harmadik Nukleáris Védettségi Csúcstalálkozót, ahol a kínai, a pakisztáni és a kazah elnök mellett Martonyi János mondott felvezetőt a vitához. Martonyi az EBESZ ukrajnai missziójának kárpátaljai vonatkozásairól is tárgyalt kétoldalú találkozóin.

2014. március 26. 15:13

2014. március 24-25. között rendezték meg Hágában a harmadik Nukleáris Védettségi Csúcstalálkozót (Nuclear Security Summit), ahol a magyar delegációt Martonyi János külügyminiszter vezette – áll a Külügyminisztérium közleményében. Az eseményen 53 állami vezető, köztük 13 külügyminiszter vett részt. A csúcstalálkozó jövőjéről folytatott vitát a kínai, pakisztáni és kazah elnök mellett a magyar külügyminiszter vezette fel.

Martonyi felszólalásában kiemelte a nemzetközi együttműködés fontosságát, illetve a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség központi szerepének további erősítését a nukleáris védettség területén. A magyar külügyminiszter által felvázolt gondolatokhoz többek között az amerikai elnök, a német kancellár, a brazil alelnök, illetve az izraeli, szaúd-arábiai és dél-afrikai miniszter is támogatólag csatlakozott.

A hangsúlyos magyar szerepvállalást megalapozta, hogy a magyar külügyminiszter elnökölte a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség által 2013 júliusában Bécsben összehívott Nukleáris Védettségi Konferenciáját (IAEA Nuclear Security Conference). Ezt követően a területen elért magyar eredményeket Obama amerikai elnök a magyar köztársasági elnökhöz intézett személyes levelében is megköszönte.

A csúcstalálkozó a nukleáris védettség területének áttekintése mellett – a nagyszámú állami vezető jelenlétének köszönhetően – az ukrajnai helyzettel kapcsolatos konzultációkra is lehetőséget adott. Ennek megfelelően a G7-ek találkozójára, illetve Szergej Lavrov orosz és Descsicja ukrán külügyminiszter közötti első kapcsolatfelvételre is sor került Hágában. Martonyi kétoldalú megbeszélései szintén kiterjedtek az EBESZ ukrajnai monitoring missziójára, beleértve annak kárpátaljai szerepvállalását.

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2014. március 26. 17:16
No és mi lesz Kárpátaljával, Ott mikor lesz népszavazás a Magyarországhoz való csatlakozásról?
Secnir
2014. március 26. 16:27
"A csúcstalálkozó jövőjéről folytatott vitát a kínai, pakisztáni és kazah elnök mellett a magyar külügyminiszter vezette fel." tehát, ha jól értem, a csúcstalálkozó jövőjéről vitatkoznak? ez igen, ez telitalálat! remek!
Kárpáti Zoltán
2014. március 26. 15:21
Mármint a visszacsatolásáról?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!