Balla Mihály: Segítjük és támogatjuk az erdélyi magyarság törekvéseit

2013. április 17. 14:42

Magyarország segíti és támogatja az erdélyi magyarság törekvéseit – mondta Balla Mihály (Fidesz), az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, amikor szerdán a Parlamentben fogadta a román képviselőház külügyi bizottságának delegációját.

2013. április 17. 14:42

Balla Mihály a megbeszélés utáni sajtótájékoztatón elmondta, a két ország szempontjából fontos kérdések között áttekintették a gazdasági, kulturális és kisebbségi témákat, továbbá tárgyaltak a magyarországi románokról is. 

Borbély László, a román képviselőház külügyi bizottságának elnöke – aki egyben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikai alelnöke – szólt arról: Románia alkotmánymódosítás előtt áll, és szeretnék elérni, hogy az alaptörvény mondja ki: a kisebbségek is államalkotó tényezők, és ismerjék el a magyart regionális nyelvként ott, ahol a magyarság többségben él. Kitért arra is, hogy a szintén napirenden lévő területi átszervezés esetében a RMDSZ „a magyarság érdekeit sértő tervezettel nem fog egyetérteni”

Balla Mihály azt mondta, bízik abban, hogy a törvényalkotásban megfontolják majd azokat a javaslatokat, amelyeket a romániai magyar szervezetek – adott esetben az RMDSZ – az oktatásügyben, illetve a romániai közigazgatás átszervezésével kapcsolatban megfogalmaznak. A fideszes politikus reményét fejezte ki, hogy a két bizottság továbbra is rendszeresen, évente legalább egyszer találkozik, és a következő ülést még az idén megtarthatják Bukarestben.

 

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BőröndÖdön
2013. április 17. 16:58
A jóIsten mentse meg az erdélyi magyarságot a fidesz "támogatásától"!
abraka
2013. április 17. 16:32
Először azokat támogasd, akik annak idején jóhiszeműen a parlamentbe küldtek. A nógrádiakat, a "Jó Palócokat." Lenne mit támogatnod, mert ott a legmagasabb a munkanélküliség és a legalacsonyabb az egész országban az átlagbér, azaz a legmagasabb jelenleg a szegénység.. Először ott nézz körül, ott serénykedj.
trabantkombi
2013. április 17. 15:27
Éljen a romániai magyarok és a magyar rendőrség megbonthatatlan barátsága! 2014!!!!
micream
2013. április 17. 14:56
ja! csak ne jöjjenek magyarországra, mert lehet, hogy pár túlbuzgó magyar rendőr agyonveri őket
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!