Elhunyt Kim Dzsong Il, az észak-koreai diktátor

2011. december 19. 08:26

Hatvankilenc évesen, szívelégtelensége mellé társuló kimerültségben elhunyt Észak–Korea diktátora, Kim Dzsong Il – közölte az állami tv. Bár a vezető korábban egyértelműen fiát jelölte ki utódjául, egyesek szerint hatalmi harcokra lehet számítani az elszigetelt országban. Az USA és Japán óvintézkedésekbe kezdett a béke megőrzése érdekében.

2011. december 19. 08:26

Helyi idő szerint szombat reggel (közép–európai idő szerint péntek éjjel) hatvankilenc éves korában elhunyt Kim Dzsong Il észak–koreai vezető, a Nemzetvédelmi Bizottság elnöke. A KCNA állami hírügynökség közlése szerint a „Kedves Vezetőt” „szokásos” vidéki útja során, vonaton érte a halál. A vasárnapi boncolás megerősítette: a diktátor halálát a szívelégtelenség mellé társuló „testi és szellemi kimerültség” okozta. Korábban több forrás is közölte: Kim Dzsong Il 2008-ban szélütést kapott, emellett pedig cukorbetegséggel és szívpanaszokkal küzdött.

A sztálinista Észak–Korea vezetői posztját Kim Dzsong Il által kijelölt fia, a 28 – más értesülések szerint 27 – éves Kim Dzsong Un tölti be ezután. A halálhír kapcsán az országban magasabb fokú készültségbe helyezték a haderőt, Szöulban pedig rendkívüli ülésre gyűlt össze a nemzetbiztonsági tanács. Feltételezések szerint hatalmi harc kezdődhet az atomfegyver-programot folytató országban.

 

A történelem első „kommunista dinasztiájának” és az ezzel járó személyi kultusznak kiépítését Kim Ir Szen, a most elhunyt diktátor apja kezdte meg 1994-ben.

A washingtoni Fehér Ház szóvivője, Jay Carney helyi idő szerint vasárnap késő este közölte: értesítettük Barack Obama elnököt (a halálhírről), és szoros kapcsolatban vagyunk (térségbeli) szövetségeseinkkel, Dél-Koreával és Japánnal. Kijelentette, az Egyesült Államok elkötelezett a Koreai-félsziget stabilitása és szövetségesei szabadsága és biztonsága mellett – írja az Index. A portál szerint Tokió tárgyal minden érintett országgal, hogy megfelelő válaszlépést tegyen, alakuljon bárhogyan az észak–koreai helyzet. Kína, Észak–Korea fő szövetségese egyelőre nem reagált Kim Dzsongil halálára.

Összesen 100 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nagytestver
2011. december 19. 22:19
Ha csakugyan elpatkolt es nem atmenti a hatalmat a hatterbol a felnotas kolykere, akkor szuret! Haromszoros vivat! Egy tetu bolsival kevesebb, a tobbi is kovesse a kenkoves pokolba! Az Isten legyen irgalmas neki es a hozza hasonlo aljadekoknak!
egysegelem
2011. december 19. 16:24
69 eves volt, az nagyon fiatal ahhoz kepest, hogy nyilvan minden letezo kezelest megkapott vilag eleteben, a fater legalabb 82 evig birta.
lavor
2011. december 19. 12:55
Azt a szégyent! http://www.youtube.com/watch?v=pSWN6Qj98Iw Te is így fogsz bőgni Orbánért egysegelem, csak várd ki a végét.
egysegelem
2011. december 19. 12:53
Az egyetlen vezeto volt akit a sajat partja nagyobb %-kal valasztott meg elnoknek, mint Orbant, erezzuk at a nagy pillanatot. :))))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!