Mécs Imre elhunytára

2023. január 21. 09:40

A megújult, európai Magyarország megteremtői között fogják számontartani.

2023. január 21. 09:40
Kőszeg Ferenc

„Kézenfekvő volt, hogy a demokratikus ellenzék is állítson jelölteket. Imrével később azon vitatkoztunk, hogy melyikünk volt az ötletgazda. Valójában az ötletgazda Krassó volt, aki már az 1980-as választáson javasolt egy jelöltet, amikor a többes jelölés még csak lehetőség volt, de nem volt kötelező, így nem is igen került rá sor. 1985-ben azonban az éber állambiztonsági szervezet meglepetésére egy sor ellenzéki vagy legalábbis nem hivatalos jelölről (Rajk László, Tamás Gáspár Miklós, Bauer Tamás, Langmár Ferenc) szavazott a jelölőgyűlések közönsége. A későn ébredő pártszerveknek a kerületi vállalatok párttagjait kellett mozgósítaniuk nehogy holmi lefekedett ellenzéki jelöltté válhasson. De a mozgósítás nem volt elegendő. Rajk esetében például vastagon csalniuk kellett, hogy ő ne lehessen jelölt.

A történet a választás lezajlásával nem ért véget. A jelölőgyűlésekről számos feljegyzés készült. Elhatároztuk, hogy tapasztalatainkat írásban is összefoglaljuk. A szerkesztői összejövetelekre meghívtam Magyar Fruzsinát, akit akkor nemrégiben távolítottak el színházi dramaturgi állásából, mert a saját nevén közölt egy cikket a Beszélőben. Így tanúja lehettem, hogy szövődik a szerelem Imre és Fruzsina között. Imrének ebből a második házasságából öt gyereke született, így Mécs Imre nyolc gyerek édesapja.

Amikor kikoptunk a politikából, akkor is gyakran találkoztunk tüntetéseken. Imrének mindig a kezében volt a fényképezőgépe: szorgosan fotózta az eseményeket. Bátor és igaz ember hunyt el. A hivatalos Magyarország aligha fogja meggyászolni. De családja és barátai őrzik az emlékét, és hiszem, hogy lesz még korszak, amikor Mécs Imre nevét, a megújult, európai Magyarország megteremtői között fogják számontartani.”

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Összesen 73 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Igazszó
2023. január 22. 22:05
Az antimagyar zsidó-kommunista mocskok között fogják számon tartani a pokolban, a többi szadeszes gecivel együtt. A magyarok pedig elfelejtik mielőbb, ahogy már eddig is tették, amióta kirohadt a hatalomból.
Parm
2023. január 22. 09:05
Mécs összeállt azokkal az elvtársaival, akik őt börtönbe zárták. Eladta magát. Semmi ok a méltatására.
péterx
2023. január 22. 08:04
Hát ez az: "kikoptatok", de még mindig játszátok a megmondóembert.
írmag
2023. január 22. 03:24
Kőszeg Ferenc, legyél egészen biztos, én nem és még "néhány magyar".
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!