„Borsodban is működhetnek tisztességes könyvelők” – reagált a DatAdat, miért ott vannak a könyvelési adataik

2022. október 24. 13:47

Szigetvári Viktor reagált arra, miért egy háromszáz fős faluban találtak rá a cég adataira.

2022. október 24. 13:47
null

Ahogyan arról a Mandineren beszámoltunk, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal emberei a Szegi nevű borsodi faluban találtak rá a DatAdat Professional Kft. könyvelési adataira. A Magyar Nemzet szerint a nyomozók azután jutottak el a vidéki kistelepülésre, hogy sem a cég hivatalos székhelyén, sem a bejelentett könyvelőjénél nem akadtak nyomára. 

A cég két ügyvezetője Szigetvári Viktor, az Együtt volt elnöke és Ficsor Ádám, aki a Bajnai-kormány titokminisztere volt. Szigetvári a Telexnek adott interjújában elmondta, az amerikai tulajdonostól elkülönülten működő magyar társaság könyvelését alapítása óta ugyanaz a könyvelőiroda végzi.

Szigetvári úgy fogalmazott,

Borsodban is működhetnek professzionális, a munkájukat lelkiismeretesen végző, tisztességes könyvelők.

Állítása szerint a könyvelőjük hozzájuk hasonlóan minden jogszabályt betart. 

Kapcsolódó

„Elkóricált” a DatAdat könyvelése, egy borsodi kis faluban találhatott rá a NAV
Egyelőre rejtély, hogyan és miért kerülhettek a papírok éppen Borsodba. BŐVEBBEN...

Egyelőre rejtély, hogyan és miért kerülhettek a papírok éppen Borsodba. ...

Cikkünk megjelenése után reagált a sajtóban megjelent cikkekre a DatAdat és Bajnai Gordon kisebbségi tulajdonos is. Állításuk szerint tisztességesen működik a cég, nem csaltak adót, minden jogszabályt betartottak. Nyilatkozatukat itt és itt olvashatják.

és kisebbségi tulajdonos is. Állításuk szerint tisztességesen működik a cég, nem csaltak adót, minden jogszabályt betartottak. Nyilatkozatukat és olvashatják.

Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2022. október 27. 12:12
BUNKÓ SZIGETVÁRIKÁM! SZEGI NEM(!) BORSODBAN VAN, HANEM ZEMPLÉN-BEN--ENNYIT ILLENE TUDNOD APAFEJ......
certus
2022. október 25. 09:46
A bejelentett könyvelőnél sem találták. Különben még nála is csak addig lehet, amíg éppen feldolgozza. Ott van az Art.-ban, minden vállalkozó pontosan tudja.
smnl
2022. október 25. 00:56
Kedves Mandiner! Volt egyszer egy nagy cég, sok-sok alkalmazottal, B.Gordon volt a cég többségi tulajdonosának a vezére. Ez a nagy cég becsődölt, sok-sok mocsok dolog történt, felmerült a csődbűntett lehetősége is. A bukott cég könyvelését és egyéb iratait egy olyan társaságra bízták, amelyik a román határ közelében egy lepukkant épületben helyezte el az iratokat. Az épületet vízkár érte...az iratok megsemmisültek....nem különös?
Lenyeg Telen
2022. október 24. 22:01
Nem ez a faszi ette meg a saját fikáját a kamerák előtt? Én csak kérdezem...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!