Márki-Zay újra és újra elmondja, hogy csak Gyurcsány nélkül lehet hiteles az ellenzék

2022. augusztus 01. 22:32

A hódmezővásárhelyi polgármester az elmúlt napokban több interjút adott, többek között a Mandinernek is. Legutóbb a Klubrádió vendége volt, ahol ismét beleszállt Gyurcsány Ferencbe.

2022. augusztus 01. 22:32
null

Márki-Zay Péter a Klubrádió esti műsorában Bolgár György vendége volt, akinek újfent elmondta, értékalapú politizálásra van szükség az ellenzéknél, ahol ha ráadásul Gyurcsány Ferenc is ott van, sosem lesznek sikeresek. Ezzel magyarázta többek között azt is, hogy pártja, a Mindenki Magyarországa Mozgalom a továbbiakban nem támogatja a DK-t az időközi választásokon. 

Az április 3-i bukásról azt mondta, hibáztak, ugyanis meg kellett volna erősíteni a szavazókban, hogy az általuk felvázolt új kormány nem akarja visszahozni a 2010 előtti politikát és súlyos hibának minősítette, hogy összefogtak a DK-val.

A DK nem akart fellépni a korrupció ellen, és egyetlen roma képviselő parlamentbe kerülését sem támogatta”

– hánytorgatta fel, majd a szennyesteregetést azzal folytatta, valószínűleg a Gyurcsány-párt nem is akarja ténylegesen leváltani a Fidesz-kormányt.

 

A polgármester szerint Gyurcsányék zsarolással politizálnak, polgármesterektől „azt követelik, hogy egyik vagy másik jelöltjüket támogató nyilatkozatot adjanak ki, különben majd a képviselőik mindent leszavaznak az önkormányzatban”.

 

Kapcsolódó

 Nyitókép: MTI/Rosta Tibor

 

 

 

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
LancelotDuLac
2022. augusztus 03. 20:46
MZP a kampányban is, Gyurcsányt a Kutyákat a saját pártjait, meg a szavazókat sértegette megállás nélkül, nem OV volt az ellenfél - nem csoda hogy a végére egyedül maradt és hiányzott kb. 800 ezer szavazó az ellenzéktől!
Box Hill
2022. augusztus 02. 17:29
Ezt eddig nem tudta? Vagy a CIA nem engedte neki, hogy erről beszélni merjen.
Csak egyszerűen
2022. augusztus 02. 13:16
Dicséretes. Ha fél éve - egy éve is ezt hangoztatta volna, akkor őszintébbnek tűnt volna és talán megremegett volna néhány kéz az x behúzása előtt.
syphax
2022. augusztus 02. 11:17
"...Márki-Zay újra és újra elmondja, hogy csak Gyurcsány nélkül lehet hiteles az ellenzék." Ebben lehet hogy esetleg igaza van--már ha őszintén mondaná, mely őszinteségben lehetne kételkedni. Viszont élni lehet a gyanúperrel: lehet, a mai magyar ellenzék Gyurcsány nélkül is HITELTELEN! VELE MEG PLÁNE "AZ"!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!