Závecz: Nem a finisben győzött a Fidesz, sokan már évek óta tudták, kire fognak szavazni

2022. május 19. 14:34

Kiderült a kutatásból az is, hogy az ellenzékiek inkább kötnék iskolázottsághoz a szavazati jogot, mint a fideszesek.

2022. május 19. 14:34
null

A CEU Demokrácia Intézetének megrendelésére a Závecz Research 2022. április 25. és május 4. között készített választás utáni közvélemény-kutatást, amelyet a Telex közölt. 

Ebben azt írják: az elmúlt hetek közbeszédében elterjedt az a narratíva, hogy a Fidesz az utolsó 1-2 héten nyerte meg a választást, azaz a kampány utolsó, intenzív időszakában tömegek dönthettek úgy, hogy az erőteljes kormánypárti kampány hatására elmennek, és a kormányzópártokra szavaznak. A CEU Demokrácia Intézetének kutatása szerint azonban a választási szándékok meglehetősen stabilnak tekinthetők.  A szavazók több mint a 80 százaléka úgy nyilatkozott, hogy még a választási kampány előtt, sőt évekkel korábban eldöntötte, hogy melyik pártra, pártszövetségre fog szavazni. A választási kampány 1-2 hónapja ugyanakkor mégis minden ötödik állampolgárra hathatott. Ezen belül is 10 százalék jelezte, hogy az utolsó 1 hónapban, további 9 százalék pedig az utolsó héten döntött arról, hogy elmegy szavazni.

Tiszta és egyenlő választás

A kutatás szerint a 2022-es országgyűlési választás pontos kimenetelével kapcsolatban erősen szórtak az előzetes várakozások, de abban szinte mindenki biztos volt, hogy a vesztesek vitatni fogják az eredményeket. A Fidesz váratlanul nagy fölénye, valamint az ellenzék által delegált szavazatszámlálók és a külföldi megfigyelők nagy száma gyengítette az „elcsalták a szavazást” narratívát.

A kutatás kitért arra a narratívára is, miszerint a szegény és tanulatlan emberek befolyásolása, adott esetben „megvásárlása”, okozta a Fidesz sikerét. A kutatás szerint a Fidesz mai szavazóbázisának harmada legfeljebb 8 osztályt végzett, ám

a Fidesz a diplomások körében is győzött.

Ez a narratíva a kutatás szerint hozzájárulhatott ahhoz, hogy a társadalom túlnyomó többsége egyetért azzal az állítással: a szavazati jogot az általános iskola elvégzéséhez kellene kötni. Az ellenzéki válaszadók 68%-a egyetért ezzel, a Fidesz-szavazók körében ez az arány 59%. Mint a Telex írja, az állampolgári jogok ilyen mérvű korlátozása valaha a Jobbik egyik legfőbb követelése volt, és nemrégiben a Mi Hazánk is felmelegítette.

Módszertan

Az 1000 fős, személyes megkeresésen alapuló adatfelvétel 2022. április 25. és május 4. között zajlott 103 településen, illetve budapesti kerületben. A megkérdezettek együttesen az ország felnőtt népességét reprezentálják, nem, életkor, iskolai végzettség, régió és településtípus szerint. Az ilyen nagyságú véletlen minták esetében a hibahatár az összes megkérdezett alapmegoszlásait tekintve ± 3,1 százalékpont. A jelen kutatásra jellemző módszertan kombinálja a kvótás és a véletlen mintavétel logikáját, ezért a hibahatár egy-két százalékkal nagyobb.

 Nyitóképen: Orbán Viktor az október 23-i Békemeneten. Fotó: Mátrai Dávid

Összesen 83 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fresh.mandi.acc
2022. május 19. 17:56
Szerintem efelől kevés embernek van kétsége. A "baloldal katonákat küldene Ukrajnába" maszlagot viszont rengetegen benyelték és a 2/3 nagy valószínűséggel ezért jött össze. Vicces, hogy a háborúból Orbán jött ki jól. Kellett hozzá persze a Fidesz médiatúlsúlya, kellett MZP hozzá nem értése, kellett, hogy egy évtizede menjen a nyugat ellen hangolás, de így se semmi.
röviden
2022. május 19. 17:26
Én nem ragaszkodom az általános, titkos és egyenlő szavazati joghoz. Lehetne súlyozni életkorral, vagyonnal, befizetett adóval, iskolai végzettséggel, IQ-val, szexuális irányultsággal, szemszínnel, és még millió módon. Ez a balfasz ellenzék úgyse találná meg soha a megfelelő kombót. :)
masikhozzaszolo
2022. május 19. 17:24
Mire itt lesz a négy év múlva esedékes választás, pontos felmérések, adatok lesznek a közvélemény kutatóktól a 2022-es választásról. Spéét.
embor2
2022. május 19. 17:22
Ezt is csak az összefosas gondolta "hibbantak" ! A normális átlagnak nem kell kampány meg tv reklám hogy tudja kire és miért kell szavazni , mert az teljesítményre szavaz nem üres hantabantara.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!