„Putyin gyilkos!” – így zajlott az ellenzéki tüntetés Budapesten

2022. február 24. 19:13

Ellenzéki pártok tüntettek az Orosz Föderáció budapesti nagykövetsége előtt. Tudósításunk.

2022. február 24. 19:13
null

„Putyin gyilkos!” – ezzel a rigmussal hangoltak a résztvevők 10 perccel a kezdés előtt az ellenzéki pártok közös tüntetésére az Orosz Föderáció budapesti nagykövetsége előtt. A rigmusok néha angolul, máskor oroszul hangzottak fel, majd a baloldali rendezvényeken ritka vendég „Ruszkik haza!” következett. Az esemény késve kezdődik, este 19 órakor még a színpad mögött helyet foglalókat kérték meg arra, hogy kerüljenek a színpad elé.

A tiltakozást az Egységben Magyarországért, a hat ellenzéki pártot (alias szivárványkoalíció) tömörítő ernyőszervezet hirdette meg, a tiltakozók között ukránok is képviseltették magukat. 

Az eseményen minden párt állít szónokot, a Mandineren pedig folyamatosan figyeljük az eseményeket. (A háborúról szóló, folyamatosan frissülő hírfolyamunkat ide kattintva olvashatja.) 

19:10: A meghirdetett kezdési időpont után 10 perccel a színpadról még csak a résztvevőket instruálják, beszédek egyelőre nincsenek. A tömeg néha kiabál, jelentős hangorkán egyelőre nem keletkezett. 

19:15: „Most már csak pár perc és kezdünk. Tényleg pár perc...”

19:17: „Megrendülten állok itt előttetek, köszönöm, hogy itt vagytok” – elkezdődik a tüntetés. Az első szónok Osváth Zsolt „digitális tartalomgyártó”, aki rögtön bevallja, hogy délután 17 órakor kapott felkérést, hogy 19 órakor beszéljen.

Osváth Zsolt influenszer beszédét jobboldali újságíróktól vett idézetekkel vezeti fel. Nem hitte, hogy lesz háború, de mégis kitört. Arról beszél, hogy „itt van mellettünk a háború”, amit az ő korosztálya eddig csak klipeken, filmeken látott. A kárpátaljai magyarokra „magyarajkúak” formában utal. „Akinek platformja van, nem engedheti meg azt a luxust, hogy kiálljon a béke mellett”, mondja, valószínűleg nem pont így akart fogalmazni... 

VV Zsolti arra hív fel, hogy próbáljon mindenki igazat mondani. Rövid beszédét a „Legyetek jók, sziasztok!” fordulattal zárja. Szerinte most felcsillant a remény a békére. 

Vadai Ágnes, a DK alelnöke arról beszél, ukrán nagyvárosok állnak lángokban, a menekülő emberek helyét a félelem és a terror veszi át. Ez Vlagyimir Putyin valódi arca, ez az, amihez Orbán Viktor tíz éve dörgölőzik - mondja Vadai Ágnes, aki szerint a magyar miniszterelnök a háború barátja lett. Brüsszel sosem ment tankokkal és rakétákkal egy független és szabad nemzetnek, Moszkvával ellentétben, mondja a Gyurcsány-párt alelnöke. Vadai hangoztatja: a magyar emberek a béke pártján állnak és felszólítja az Orbán-kormányt, hogy ne álljon a Kreml pártjára. Azt követeli, hogy Orbán Viktor határozottan ítélje el az orosz agressziót, amit a kormány a nap folyamán már megtett. Hasonlóan a következő követeléséhez, miszerint el kell ismerni Ukrajna területi integritását. 

Megindul a „Mocskos Fidesz” rigmus, a tüntetés egyelőre inkább szól a magyar kormány kritikájáról, mint az orosz-ukrán háborúról.

Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnöke veszi át a szót. Ez a putyini agresszió fekete napja, mondja, hozzáfűzve: Orbán Viktornak a mai nap nagyon kellemetlen. Élénken kritizálja a kormány Oroszországgal kötött gázszállítási szerződését, azt azonban nem fejti ki, milyen forrásból és milyen áron kellene inkább gázt vásárolni. Az LMP politikusa szerint Putyin vadászbombázókban hisz, vele nem szabad üzletelni. Követeli a Paks 2 beruházás leállítását. Orosz technológiáról beszél, udvariasan elhallgatva a nagyszámú nyugati beszállítót. Azt ígéri, az ellenzék április 3-án leváltja a diktátor haverját.

Kunhalmi Ágnes ukránul kezdi beszédét: „Támogatjuk Ukrajnát!” Felszólítja a magyar külügyminisztert, hogy adja vissza az orosz államtól kapott kitüntetését. Hintapolitikusnak nevezi Orbán Viktort, akinek szerinte pár óra alatt változott meg a véleménye. Vlagyimir Putyin a ma reggeli lépésével kiírta magát a világpolitikából, mondja. Ezután arról beszél, a választásokon változásra van szükség Magyarországon, mint mondja, ha az ellenzék nyer, annak nem csak az ország látja hasznát, de az egész Európai Unió. Hogy pontosan mire gondol, nem derül ki...

Az európai nemzetek múltja mutatja meg, mit jelent a nacionalista politika, de ma reggel is láthattuk, mi az eredménye: háború – érvel Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke. Európa békéjéért kell síkra szállni, zárja szavait. 

Józan László kárpátaljai magyar színművész érkezik a színpadra, aki felhívja a figyelmet; gyermekkorában a különböző népek fiai békében éltek egymás mellett Kárpátalján. Szülei őt is a béke tiszteletére tanították. Szolidaritását fejezi ki minden ukrajnai magyarral és minden Ukrajnában élő emberrel.

Lukács László, a Jobbik alelnöke azokról a családokról beszél, akik most létbizonytalanságban élnek és nem tudják, mit hoz számukra a holnapi nap. Mint mondja, tisztességes kiállással tartozunk ezekért az emberekért. Magyarország a béke oldalán áll és ott is fogunk maradni, mondja a jobbikos politikus. Lukács már magyar honfitársakról beszél, amikor Kárpátaljára céloz, az ő beszéde az első politikusi beszéd, amely valóban a háborús helyzetről szól és nem a választási kampány vehemenciáját mutatja. Arra kéri hallgatóságát, segítsük azokat a honfitársainkat, akik a háború elől Magyarországra menekülnek. Teremtsünk békét! - kéri a Jobbik politikusa. 

Donáth Anna, a Momentum elnöke a felkonferálás szerint a béke fontosságáról fog beszélni. „Jaj, de jól nézel ki!” - kiáltja valaki, amikor a liberális politikus a színpadra lép. Utóbbi a béke helyett Orbán Viktorról beszél, aki a könyörtelen Vlagyimir Putyinnal üzletel szerinte. Buknia kell Orbán Viktornak, mert amíg ő hatalomban van, nem képzelhető el egységes Európa, véli Donáth. Utóbb erős és egységes európai fellépést sürget az orosz-ukrán háborúban. 

Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke, Budapest főpolgármestere ezer éves álomként mutatja be a magyarok békevágyát. „Mi a génjeinkben hordjuk 1956 fájdalmát, ezért voltunk olyan boldogok, amikor innen párszáz méterre egy fiatalember azt mondta, hogy ruszkik, haza!” - mondja Karácsony, aki szerint „újra egy zsarnokot növesztettünk magunknak”, aki elfelejtette a magyarok ezer éves álmát. „Bűnrészesek vagyunk”, fogalmaz Karácsony, aki persze ezúttal is a magyar miniszterelnökre gondol, aki meglátása szerint olajozta azt a gépezetet, ami most letarolja Ukrajnát. Ő sem hagyja ki, hogy április harmadik napját említse: szerinte nem csak magunkért megyünk el majd szavazni, hanem ukrán barátainkért is. 

Hangsúlyozza: nem az orosz nép ellen tüntetnek most, hanem az orosz diktátor ellen. Köszöni azoknak az oroszoknak, „akik ma börtönnel vannak fenyegetve” (sic!), mert hozzá hasonlóan tüntettek ma a háború ellen. Itt az ideje, hogy a magyarok 12 év kalandozás után újra világossá tegyék, hol van a magyarság helye a világban, mondja Karácsony Gergely. „A választófülkéből fogjuk újraírni Magyarország történelmét” – ígéri a főpolgármester, majd ismét bejelenti, hogy Budapest kész fogadni az Ukrajnából menekülőket. 

Gerendás Péter lép gitárral a színpadra, aki szerint nincsenek ukránok és oroszok, csak emberek és ez a lényeg. Zenei betét következik, a tüntetők beszélgetni kezdenek.

A tüntetésen feltűnik Demszky Gábor és jelenleg is aktív baloldali-liberális politikusok. A közös éneklés visszafogott, Gerendás kicsit el is vicceli a dolgot. Kezd hűvös lenni az Andrássy úton...

20:10: Gerendás még mindig a színpadon. Próbálja megmozgatni kicsit a közönséget, akik mérsékelten nyitottak rá, még a színpad előtti sorokban is. Néhányan inkább rigmusokat kiabálnának, Gerendás inkább folytatja az éneklést. 

Márki-Zay Péter a színpadon, aki sokkal jobb estét kíván Ukrajnának. Háború van Európában, állapítja meg, szerinte 1945 óta először történt ilyen. Ez nem feltétlenül történelmi hitelességű kijelentés (lásd: délszláv háború, orosz-grúz háború stb.), de folytatja: megrendült egy világrend. Ő sem tudja, milyen egy háború, vallja meg, de nem szeretné, hogy megtörjön a béke. „Vajon azért, mert mi itt összejöttünk, Putyin majd meggondolja magát?” - teszi fel a kérdést, majd hallgatóságát nyugtatva hozzáteszi: azért van értelme. Rácáfol az előtte szólókra, szerinte ma nem az a fontos, hogy leváltsák Orbán Viktort. „Ma este ebben az országban emberek vannak”, állapítja meg a baloldal miniszterelnök-jelöltje, majd hozzáteszi, nem csak a kárpátaljai magyar emberekért aggódik. 

Az Európai Unió sikerének tartja, hogy sikerült tartósan szavatolni a békét a kontinensen, az EU-n kívül a NATO garantálja Magyarországnak a békét, mondja Márki-Zay. Aggódik a csernobili atomerőmű miatt, szerinte új Szovjetunió épül most. Ellentmondva percekkel ezelőtti önmagának, már Orbán Viktorral foglalkozik: azt követeli, hogy a magyar miniszterelnök „fejezze be a hintapolitikát”. Kisebb értetlenséget okoz a hallgatóságban, hogy tapsot kér Orbán Viktornak, amiért a miniszterelnök agresszornak nevezte az orosz elnökét. A NATO-t követjük mindenben, ismétli meg a Szijjártó Péter külügyminiszter szavait Márki-Zay Péter, majd követeli a paksi bővítés leállítását. 

Európa-párti elköteleződésről beszél a baloldal miniszterelnök-jelöltje, szerinte Orbán Viktornak csak április 3-ig van erre lehetősége. 

Beszéde végén Márki-Zay Péter imádságot kért az őt hallgatóktól az orosz-ukrán háború rendeződéséért és az állami vezetőkért. 

A tüntetés végén minden felszólaló ismét a színpadra áll, elhangzik az ukrán és a magyar himnusz. Búcsúzóul Lukácsi Katalin arra kéri a résztvevőket, hogy az EU-s és ukrán zászlókat véletlenül felejtsék a Fidesz székházánál.

 

Összesen 352 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
catalina9
2022. február 26. 10:43
tüntetnek a hazafóbok...
niof78
2022. február 25. 15:08
És az orosz nagykövetségről nem szóltak ki nekik, hogy "Semmi közötök a dologhoz, elmehettek a 3,14-csába!"?
Autoriter
2022. február 25. 13:09
"Ti hol voltatok akkor, mikor halomra lőtték az orosz ajkú kisebbség tízezreit? Szeretném megkérdezni, hogy ti hol voltatok, amikor az ukránok halomra lőtték az orosz ajkú kisebbség tízezreit a Donbasszban? 2014 óta folyamatosan ágyúzzák őket... Értük mikor fogsz tüntetni? Értük ki vezet be szankciókat a kijevi junta ellen? Senki... 8 évük volt a minszki megállapodások végrehajtásához.. semmi változás. Annyi változás ugyan mégis volt, hogy már nem elavult szovjet fegyverekkel lőtték a civileket, hanem nyugatival... Hát elég volt! A képek a Donbasszban készültek, ahova 2014 óta csak Oroszország küldött humanitárius segélyt, mert az EU és az USA sem akarta ezeket az embereket észrevenni, mert nem áll érdekükben. Egyszer mindenkinél betelik az a pohár, hát ez most megtörtént. De te csak tűzd ki az ukrán lobogót a profilképedre, azt az ukránt, amelyik nem hagyja, hogy a kárpátaljai magyar magyarul tanuljon, vagy szólaljon meg egy közértben vagy amelyik évek óta gyilkolja saját lakosságát. Gratulálok hozzá! Büszke lehetsz!- írja az Orosz Hírek magyar Facebook-oldala." https://www.vadhajtasok.hu/2022/02/24/ti-hol-voltatok-akkor-mikor-halomra-lottek-az-orosz-ajku-kisebbseg-tizezreit
szodabár
2022. február 25. 07:57
Na, MOST fogadjátok a menekülteket, ti kétszínű mocskos bolsevik gyilkos férgek! Gyerünk!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!