Legkevesebb harminc migráns fulladt a tengerbe a La Manche csatornánál

2021. november 25. 08:19

A halottak között öt nő és egy gyermek is van.

2021. november 25. 08:19
null

Több mint harminc ember halt meg az észak-franciaországi Calais közelében, amikor egy menedékkérőket szállító hajó elsüllyedt a La Manche csatornánál – számolt be a BBC News élő tudósítására hivatkozva a 24.hu. A portálon azt írják:

egy halászhajó riasztotta szerdán a hatóságokat, miután emberi holttesteket fedeztek fel a vízben.

A történtekről egyelőre keveset lehet tudni, nem ismert az áldozatok állampolgársága, ahogy a hajó elsüllyedésének oka sem világos. A francia belügyminisztérium közlése szerint

a halottak között öt nő és egy gyermek is van, két embert pedig sikerült kimenteni a tengerből.

„A halottak az embercsempészek áldozatai”

Jean Castex francia miniszterelnök a hajótörést tragédiának nevezte, és hozzátette, hogy a halottakat embercsempész bűnözők áldozatainak tarja. Boris Johnson brit miniszterelnök és Emmanuel Macron francia államfő megállapodtak, hogy

mindent megtesznek a tragédia felelőseinek kézre kerítéséért és felelősségre vonásáért.

Johnson ugyanakkor jelezte, szerinte Franciaországnak többet kellene tennie az átkelésének megakadályozása érdekében, Macron pedig arról beszélt, hogy szerinte az Egyesült Királyságnak kellene felhagynia a kérdés átpolitizálásával.

Képünk illusztráció: MTI/EPA/Reuben Pillay

 

Összesen 60 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gonterl
2021. november 28. 09:22
Most már nem csak a Földközi tenger, hanem a la Mance csatorna is átalakul migráns temetővé. Divatos lett a vízbefojtás és temetés. Persze régen is a színesbőrű rabszogákat a szállító hajókról, a vízbe temették.
Kriszta67
2021. november 25. 12:58
Ausztráliába tartó vízbbefulltakról hogyhogy nem olvasunk soha? Ja, hogy oda el se indulnak?
Rocktoberi
2021. november 25. 12:54
Hetes cikkelyt a La Manche-nak!
t34
2021. november 25. 12:52
Nem sok, de kezdetnek nem rossz...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!