Erre tessék gombot varrni, Magyar úr! Az Európai Bizottságnak pedig ezúton is hálásan köszönjük
Némelyeknek egyszerűen mindig sikerül olyan szögből nézni az eseményeket, ahonnan Magyarország egy merő lúzer. Francesca Rivafinoli írása.
A román parlament legnagyobb frakciójával rendelkező, ellenzékben lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) beterjesztette kedden saját bizalmatlansági indítványát a Florin Citu vezette jobbközép kormány ellen, arra hivatkozva, hogy az USR-PLUS szövetség által kezdeményezett, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatásával benyújtott kormánybuktató indítvánnyal szemben alkotmányossági kételyek merültek fel. Az indítványról jövő kedden szavaz a parlament.
Marcel Ciolacu PSD-elnök szerint ez a leggyorsabb módja annak, hogy – akár már a jövő héten – leváltsák a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) „hozzá nem értő” kormányát, a PSD 157 törvényhozó által aláírt kezdeményezése ellen ugyanis szerinte nem emelhető semmilyen szabályossági kifogás.
másfelől – úgymond „helyt adva a kormány óvásának” – azt is megállapította, hogy a kormány és a parlament valóban alkotmányos konfliktusba került egymással.
Alkotmányossági panaszában a kormány egyebek mellett azt kifogásolta, hogy az USR-PLUS és az AUR indítványához online beküldött vagy fénymásolt aláírásokat is mellékeltek. Az alkotmánybíróság szerint viszont az eljárás szabályos volt, és a parlament éppen azzal vétett az alaptörvény ellen, hogy az indítvány szavazását az alkotmányossági óvásra hivatkozva elnapolta. A testület annyiban adott igazat a kabinetnek, hogy a parlament elmulasztott még aznap hivatalos tájékoztatást küldeni a kormánynak a bizalmatlansági indítvány beterjesztéséről, ahogyan azt az alkotmány előírja.
Bukaresti elemzők szerint a PSD eddig azért segített Florin Citunak az USR-PLUS kormánybuktató indítványának elnapolásában, és közvetve abban, hogy tisztségben lévő miniszterelnökként elnyerje a PNL pártelnöki tisztségét, mert az ő megválasztásában látott garanciát arra, hogy nem áll helyre a PNL – USR-PLUS-együttműködés, tehát a jobboldalon nem lehet már kormánytöbbséget alkotni.
Másrészt a parlamenti helyek egyharmadával rendelkező párt nem akart „másodhegedűsként” besegíteni a két kisebb pártnak a kormány megdöntésében, hanem át akarta venni a kezdeményező szerepet. Bukarestben azt követően alakult ki kormányválság, hogy Citu az USR-PLUS ellenkezésének dacára és a szövetség egyik miniszterét leváltva döntött a harmadik koalíciós partner, az RMDSZ által kezdeményezett tízmilliárd eurós fejlesztési terv életbe léptetéséről. Az USR-PLUS Citu leváltását követelte a PNL-től, majd miután ezt nem érte el, bizalmatlansági indítványt kezdeményezett, miniszterei pedig kiléptek a kormányból.
az USR-PLUS kezdeményezéséről ugyanis egyelőre csak sajtóközleményt adott ki az alkotmánybíróság, a testület határozata pedig csak akkor lép hatályba, ha – indoklással együtt – megjelenik a hivatalos közlönyben. A házbizottság döntése szerint csütörtökön felolvassák, október 5-én pedig megvitatják és szavazására bocsátják a PSD bizalmatlansági indítványát a két ház együttes ülésén. Közben az USR-PLUS és az AUR is jelezte, nem értenek egyet kezdeményezésük megvitatásának további halogatásával, de készek megszavazni a PSD bizalmatlansági indítványát, ha az kerül hamarabb napirendre a parlamentben.
(MTI)
Fotó: MTI/EPA/Robert Ghement