Zsidótanács-elnök a népügyészség célkeresztjében

2021. január 11. 15:20

Miért vádolta a népügyészség a kaposvári zsidó tanács elnökét a második világháborúba való sodródás segítésével?

2021. január 11. 15:20
Veszprémy László Bernát

„A kaposvári népügyészség végül megállapította, hogy a fegyvergyártásra alkalmas faanyagok exportja felett az állam 1942-től már egyébként is monopóliumot gyakorolt, és a kevés export »olyan jelentéktelen mennyiség[ben]« történt, hogy az »nem tekinthető olyan közgazdasági szerepnek, amely az ország háborúban való részvételét vagy abba való belesodródását valamilyen formában is befolyásolhatta«. Az internálótáborban tett állítólagos kijelentésekre a népügyészség eljárást lezáró határozata nem reflektált. A dossziét 1945 szeptemberében zárták le.

A felszabadulást követően Antl kaposvári ortodox hitközségi elnök illetve kisgazda színekben nemzetgyűlési képviselő volt, ám mindössze egyetlen beszédet jegyzett: 1946. augusztus 6-án a kunmaradasi pogrom miatt tartott tiltakozó felszólalást, a hatóságok reakcióját szidta, utóbbit Pelle János is idézi a vérvádakról szóló friss és fontos új könyvében. 1950-ben Salzburgba emigrált, majd onnan egy éven belül Argentínába távozott. 1961-re Chilében élt, 1965-ben viszont már New Yorkból utazott egy újságcikk szerint Izraelbe. Ekkorra lelkes cionistává avanzsált, testvére emlékére bőkezű alapítványt hozott létre orvostanhallgatók számára Izraelben. 1976. december 21-én hunyt el New Yorkban, sajtóhírek szerint Izraelben lett eltemetve.

A második világháború utáni számonkérés ellentmondásos történet volt, hiszen valós háborús bűnösök mellett a kommunisták által dominált számonkérés célkeresztjébe kerülhettek teljesen ártatlan emberek, esetleg zsidók is, mint például a Pelle által már tárgyalt Rubányi, vagy az itt bemutatott Antl is.

Antl népügyészségi kálváriája is mutatja: a történelem, ideértve a népbíróságok és népügyészségek történetét is, nem fekete-fehér, a kontextus figyelembe vétele és a szenvtelen kutatómunka megkerülhetetlenek a történészek számára. Továbbá nem árt néha némi kritikus hozzáállás is a számon kérő hatóságok irányába”.

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Rugo
2021. január 11. 17:36
Gondolom zsidók közötti leszámolás lehetett. Fertelmes maffiátok volt akkoriban kedves Bernie.
Akitlosz
2021. január 11. 16:39
"Miért vádolta a népügyészség a kaposvári zsidó tanács elnökét a második világháborúba való sodródás segítésével?" Azért, hogy a Mandiner és a szerző ma is zsidózhassanak.
Box Hill
2021. január 11. 15:51
"Amikor a zsidók rendszerszerű üldözése elkezdődött, azt nem a németek, nem a magyar kiszolgálóik hajtották végre, hanem - a legmeglepőbben - maguk a zsidók." (Tivadar Soros: Masquerade, Arcade Publishing, 2001, 16, old.) Az apa emlékirataiból.
annamanna
2021. január 11. 15:48
Hát marha jó. Miután a magyarságot meghurcolták, kollektív bűnössé tették, vagyonától megfosztották, több százezret málenykij robotra hurcoltak, bebörtönöztek, B-listáztak, kitelepítettek, megaláztak, megerőszakoltak, megnyomorítottak, agyonvertek, szólás- és vallásszabadságától megfosztottak, a szülőföldjéről lakosságcserével elűztek stb stb stb, Veszprémynek leesik, hogy hát azért akadtak visszaélések is: "számonkérés célkeresztjébe kerülhettek teljesen ártatlan emberek, esetleg zsidók is, mint például a Pelle által már tárgyalt Rubányi, vagy az itt bemutatott Antl is." "Továbbá nem árt néha némi kritikus hozzáállás is a számon kérő hatóságok irányába." Elképesztő ez a tisztánlátás és cizellált véleményalkotás. Mert enélkül - Antl megvádolása nélkül - ezekkel az eseményekkel, történetekkel semmi sem gond sem volna?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!