Ráckevén gyárthatják Európa első csuklós hidrogénbuszát

2021. január 28. 17:36

Európában is első lesz a 18 méter hosszú, GOLDiON H18 névre keresztelt csuklós hidrogénbusz.

2021. január 28. 17:36
null

Európai szinten is első lesz az a 18 méter hosszú, GOLDiON H18 névre keresztelt csuklós hidrogénbusz, amely várhatóan nyáron gördülhet ki a Goldi Mobility műhelyéből – számolt be az Index.

 A kormány szerdai bejelentésének értelmében jövő évtől csak környezetbarát buszok beszerzésére lesz nyerhető támogatás a 25 ezer főnél nagyobb településeken, mindez pedig a klímavédelmi célok betartását szolgálja. A program célja a szennyező buszok mihamarabbi kivonása a forgalomból. Magyarországon közel 8500 autóbusz vesz részt a helyi és a helyközi személyszállításban, a vidéki járműállomány különösen elavultnak mondható.

„A szingapúri kollégákkal közösen kifejlesztett elektromos buszok mind paramétereiben, mind teljesítményben és minőségben is magas színvonalat képeznek a piacon, ráadásul ár-érték arányban is az élmezőnyben vannak” – hangsúlyozta az Indexnek Kovács Ferenc, a ráckevei Goldi Mobility cég tulajdonosa. 

„Ha úgy alakul, hogy az összes forgalomban lévő magyar buszt lecserélik, azonnal tudjuk növelni a kapacitásainkat. Érdekünk, hogy minél több magyar alkatrészből épüljenek a járműveink, ezért folyamatosan várjuk a beszállítók és a szervizpartnerek jelentkezését is, miközben mi is keressük velük a kapcsolatot, feltérképezzük a piacot” – mondta a cég tulajdonosa, aki az Indexszel azt is közölte, hogy várhatóan áprilisban piacra kerül a GOLDiON E9 (8,5 méteres), valamint GOLDiON E12 (12 méteres) elektromos buszuk, és fejlesztés alatt áll új elektromos távolsági buszuk is, amely az ET nevet kapja. A Goldi Mobility negyven éve a BKV partnere, a fővárosi közlekedési vállalatnak maguk által fejlesztett és gyártott alkatrészeket szállítanak. 

Fotó: goldimodi.com

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
MayorAnna
2021. január 28. 21:36
Remélhetően, a motor, váltó, szervo kormány, alváz, a szomszédos szigethalmi Csepel Autógyárban készül... ja, nem! - azt benőtte a gaz. Így is drakula!
duzur
2021. január 28. 20:13
Ennek nagyon örülök ! Minél több ilyen kell az értelmes közlekedés érdekében.
Kanmacska
2021. január 28. 19:56
Mondjuk, a luxemburgi beruházás sem rossz! Olyan pokorrekt lenne! :DD
ujujuj
2021. január 28. 19:40
Ez tipikusan egy olyan hír, ami miatt sipákoni fognak a libsik. Mi az, hogy magyar cég gyártja, és nem a németektől vagy valami másik bezzegdemokratikus népségtől vesszük?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!